Napról napra

Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. Jer 35,14c (Jn 1,46; Lk 6,36–42; Róm 14,10–13; Zsolt 106,24–48) Szomorú megállapítás ez Isten részéről. Igaz, a kétezer-ötszáz évvel ezelőttiekről szól. De nem hangozhatna el ma is? Ismerjük a Tízparancsolatot, de teszünk-e valamit azért, hogy érvényesüljön? Sopánkodunk azon, hogy engedheti meg Isten az abortuszt, azt, hogy a tanárokat az iskolában megverik, azt, hogy a közéletben a szemünkbe hazudhatnak, hogy széthordják a közösség vagyonát. A Tízparancsolatban mindegyikre van útmutatás. Imádkozzunk, hogy olyan vezetőink legyenek, akik megtartják az ősi parancsolatokat, és válasszunk olyan képviselőket, akik életvitelükben már igazolták a betartásukat. Ne Istent vádoljuk tétlenségünkért, mulasztásainkért!

Te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. Zsolt 25,5 (1Jn 5,14; Lk 5,17–26; 2Móz 5,1–6,1) Sokszor a nyomorúság indítja az embert imádságra. De aki így tud reménykedni is, mint a zsoltáros, arról érezzük: nem a szükség idején kezdett el imádkozni. A bizalom és reménység ugyanis akkor tud megerősödni bennünk, ha már többször megtapasztaltuk Isten jelenlétét, segítő kezét. Az imádság út, amelyen járni kell. Ha reggel leteszem Isten kezébe a napi feladataimat, s este számba veszem őket, akkor erősödik meg bennem a hit és a tudat, hogy Isten velem van.

Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ézs 43,1 (Mt 9,10; Neh 9,1–3.29–36; 2Móz 7,1–25) Születése dátumát mindenki tudja, de keresztelése napját csak akkor, ha előkeresi a keresztlevelét… Luther számára fontos volt keresztsége. Ebbe kapaszkodott, amikor az ördög depresszióba akarta taszítani. Felírta maga elé az asztalra: „Meg vagyok keresztelve!” Tehát Istené vagyok. Lehet, hogy sok minden nem sikerül az életemben, sok a hibám és a bűnöm is. De mert meg vagyok keresztelve, mehetek mennyei Atyámhoz. Legyen nekünk is ilyen fontos a keresztségünk! Merjünk imádkozni és a baj idején segítséget kérni!

Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. 1Kor 10,24 (2Móz 20,15; Mk 11,/20–21/22–26; 2Móz 12,1–20) Különös jelentése van ennek az igének a 21. században: ez a szeretet parancsolatának mai alkalmazása. Mit is mond? Akinek megvan a nyugodt megélhetése, az ne veszélyeztesse önző, csak a saját hasznát kereső magatartásával mások élethelyzetét. Se a kortársaiét, se az utódokét. Hiszen ezért beszélnek a zöldek vagy a nagycsaládosok arról, hogy pazarló életmódunkkal elvonjuk az életlehetőséget a harmadik világ szegény lakosaitól, sőt saját utódaink elől is! Meg kell gondolnunk, kidobhatjuk- e a megunt holmikat, vagy szaladhatunk-e divatos hóbortok után, mikor mások szükséget látnak…

A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. 2Krón 20,6c (Mk 9,24;1Kor 12,19–26; 2Móz 12,21–33.51) Mindnyájan szeretnénk erősek és gazdagok lenni. Sokan úgy gondolják, hogy az életüket maguk tervezhetik és irányíthatják. Aztán jönnek a tőlünk független bajok, családi tragédiák. Rá kell döbbennünk, hogy egyszerűen nem mi alakítjuk az életet. Ilyenkor csüggedten kijelentjük: nem tehetünk semmit. Aki naponként elmondja a Miatyánkot, gondoljon az imádság végére: Istené ez a világ és benne a hatalom és a dicsőség mindörökké! Nem kell feladnunk a harcot, hanem bizakodva fordulhatunk hozzá, és kérhetjük segítségét. Hisz ő a mennyei Atyánk!

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. Ézs 40,1 (2Kor 1,7; Lk 23,17–26; 2Móz 13,17–22) Megtörtént a baj. A gyermek ilyenkor szülője ölébe kuporodik. Sok keresztény Isten közelségében érez ilyen védettséget és bátorító oltalmat. Sokunknak segítség az is, ha valaki őszintén meghallgatja tönkrement terveinket, szertefoszlott álmainkat. Vigasztaló, ha megszólal egy sorstárs. Isten Jézusban emberré lett, hogy sorstársunk lehessen. A keresztségben elfogadott bennünket, az úrvacsorában közösségbe lép velünk, hogy reménységet adjon: nem vagyunk egyedül.

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. 2Kor 3,18 (5Móz 3,24a; 2Kor 13,10–13; 2Móz 14,1–14) Itt a nyár! Élvezzük a napfényt. Megcsodáljuk a naplementét; lebarnulunk, és fizikailag is erősödünk. Így van ez Isten dicsőségével is. Jézusban közel jött hozzánk; bepillanthatunk Isten lényébe: bűnt gyűlölő szentségébe és irántunk érzett szeretetébe. De közben tapasztaljuk, hogy szentségének tüze nem vakít meg és nem éget el, de átformál. Észrevesszük a természet szépségében Isten teremtő szeretetét, a mellettünk élő emberekben a testvért, a Bibliában Isten nekünk szóló üzenetét, az igehirdetésekben felénk kiáradó szeretetét. Isten közelében átformálódunk, bizakodó emberré leszünk. Adjunk hálát ezért a csodáért!

Missura Tibor