A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP – Lk 5,1–11
„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”
A történet valódi, a végbement csodálatos esemény szimbolikus.
Egy kvízműsorban nemrég föltették a kérdést: „Milyen eszköz lehetett volna az első pápa korábbi mesterségének szimbóluma?” Első lehetséges válaszként a sztetoszkóp jelent meg. A megkérdezettek – két, húszas éveiben járó hölgy – hosszas tanakodás után, vesztükre, elfogadták. A helyes válasz természetesen a halászháló lett volna. A valószínűleg nem katolikus vallású válaszadók mentségére szóljon, hogy az „első pápa” megjelölés számukra nem egyértelműen Péter apostolra utalt, mert hogy ő halász volt, azt – mint mondták – tudták volna. Tudták, csak nem jutott eszükbe… Nem így vagyunk sokszor mi is? Tudjuk, csak nem jut eszünkbe…
A történetben maga Jézus használja fel az apostolok eredeti mesterségét jelző halászháló, illetve a halászat szimbolikáját. Ez egyikünk számára sem új. Nem új, hogy Jézus tanítványai kezdettől fogva „emberhalászok”. A tizenkettő persze másként, mint a mezőn vagy a hegyen Jézust hallgató sokaság, a tágabb tanítványi kör. A tizenkettőnek világi foglalkozását – a tavon való halászatot – elhagyva kellett emberhalásszá lennie. A tágabb tanítványi körhöz tartozóknak világi foglalkozásuk mellett. De ha keresztények, azaz Krisztust és Krisztus tanítását követő tanítványok vagyunk, akkor mindannyian emberhalászok is vagyunk. Csak nem jut az eszünkbe. Nem kapcsolunk időben, mint ahogy a kvízben szereplő testvérpár is csak későn kapcsolt, miután már elfogadta a rossz választ.
A kvízjátékosokat a „pápa” szó tévesztette meg. Bennünket a „püspök”, a „lelkész”, esetleg a „presbiter” szavak szoktak. Ezek miatt nem kapcsolunk időben. Mert úgy gondoljuk, hogy az emberhalászat hálója, a másikat mindig megelőző és ha kell, mindent hetvenszer hétszer is megbocsátó krisztusi szeretet, a jókor kimondott hitvalló szó kizárólag az ő eszközük. Pedig csak arról van szó, hogy nekik más módon kell ezekkel az eszközökkel élniük.
A püspökökre, lelkészekre az egyház hivatalos igeszolgálata van bízva. De az egyházi szolgálatnak nem ez az egyetlen területe. És rajtuk kívül nem is csak a presbiterek és más „világi” egyházi tisztségviselők vannak elhívva az emberhalászat szolgálatára.
Mindannyian erre vagyunk elhívva, keresztségünknél fogva. Minden megkeresztelt hívőnek adatott egy halászháló. A kérdés csak az, hogy használja-e. Ki-ki a maga helyén, ahol él, ahol naponta megfordul, ahol hivatását betölti, ahol kenyérkereső munkáját végzi. A baj az, hogy sokan elfelejtették, sokan nem akarnak róla tudomást venni, vagy szégyellik használni, ezért akasztják szögre. Pedig Jézus minden megkeresztelt embertől elvárja, hogy használja hitének halászhálóját, ahol és amikor ő módot nyit rá.
Mert a történet szimbolikájának másik tanítása éppen ez: a fogás mindig Jézus hatalmában van. Péter és társai szakképzett halászok voltak: tudták, hogy mikor kell hajójukkal nagy fogás reményében vízre szállniuk. Kint is voltak egész éjszaka a tavon, mégsem fogtak semmit. Jézus szavára azonban a halfogásra teljesen alkalmatlan délidőben is rögtön megtelt a hálójuk.
Az emberhalászat hálóját akkor kell kivetni, amikor Jézus mondja. Az ő szavára! Ez a fogás titka. A fogás az emberhalászatban is egyedül Jézus hatalmában van. Az emberi igyekezet önmagában nem ér semmit. De Jézus szavára, amikor ő mondja, a „halásznak” rögtön mozdulnia kell.
Az alkalmas helyet és az alkalmas pillanatot magunktól sosem ismerhetjük fel. Ezért kell szüntelenül Jézusra figyelnünk. Amikor ő int, hogy most, akkor kell kivetnünk a hálót. És mindig arra a vízre, amelyet Jézus mutat. Jézus pedig ezt mondta Péternek: „Evezz a mélyre…!” Nem vagyok az allegorizáló írásmagyarázat híve, de meggyőződésem, hogy ebben az esetben maga a történet válik allegóriává. Evezz a mélyre! Mindenekelőtt azokat keresd, azokhoz menj, akiknek az életét nem a magasság, hanem a mélység jellemzi. Akikre nem felnézned kell, hanem akikhez mélyre le kell hajolnod! Ők lesznek a „nagy fogás”, ha Jézus parancsa szerint közeledsz hozzájuk.
A kérdés, hogy a ma egyházának és a ma gyülekezeteinek kell-e az ilyen öszszetételű fogás. Kell-e a „mélyről merített halak” nagy tömege? Nem irtózunk-e a mélység szagától, amelyet az ilyen halak maguk körül – néha a szó szoros értelmében is – árasztanak?
Pétert megszégyenítette a befogott halak nagy mennyisége. Nemcsak halászati szaktudásának csődjét élte át, hanem valami egészen mást: a valószínűtlenül nagy fogást adó Jézusban megérezte Isten jelenlétét. „Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: »Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!«” És Jézus ez után a gyónással felérő vallomás után mondja Péternek: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”
A történet túlmutat Péter személyes ügyén. Aki már olyan mértékben kiábrándult önmagából, mint Péter, Jézus csak azt tudja eredményes emberhalászszá tenni; aki nem a saját belátása szerint, hanem Jézus szavára veti ki a hálót.
Véghelyi Antal