Kultúrkörök

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és Roszík Ágnes, a gödöllői Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthonának vezetője beszélgetett június 10-én a mosonmagyaróvári piarista rendház udvarán. A munkájukról, motivációjukról, illetve a határainkon inneni és túli magyar gyermekvédelemről folytatott eszmecsere az Asztali beszélgetések rendezvénysorozat negyedik évadjának záróalkalma volt.

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvénysorozatát Galambos Ádám evangélikus teológushallgató indította el immáron négy éve, nem titkoltan azzal a céllal, hogy az egyházon belüli és azon kívüli vélemények között folyjon dialógus egy-egy előre kijelölt témakör alapján.

A rendezvényre havonta egyszer kerül sor, öt magyarországi helyszín valamelyikén. Például olyan témák alapján igyekszik disputára, gondolkodásra invitálni a beszélgetőtársakat és a hallgatóságot, mint a genezis, az értelmiség felelőssége, az identitás vagy a család. Meghívottai között szerepeltek már majdnem minden történelmi egyház papjai, lelkészei, többek között Jelenits István szerzetes, Fabiny Tamás evangélikus püspök, illetve olyan közéleti személyiségek, mint Heller Ágnes filozófus, Esterházy Péter író vagy Eperjes Károly színművész.

Idén a könyvhétre elkészült az első kötet is Asztali beszélgetések… – Öt párbeszéd címmel, amely öt beszélgetést tartalmaz az eddigiek közül válogatva; adventre várhatjuk a következőt. (A megjelent kötet bemutatója július 3-án lesz Budapesten a Pilinszky János irodalmi kávéházban 18 órától.)

A kezdetekről Roszík Ágnes elmondta: a gyermek-, illetve családvédelemben a munkája azzal kezdődött, hogy 1991 júniusában Gödöllőn Roszík Gábor evangélikus lelkész megalapította a Tessedik Sámuel – Hogy a Gyermekek Megszülessenek és Felnőjenek Alapítványt, majd közösen létrehozták az ország első civil anyaotthonát, amely ma – a magyar gyermekvédelmi törvény változásával – családok átmeneti otthonaként működik.

Az Erdélyből érkezett Böjte Csaba ferences szerzetes 1992-ben Déván kezdett el munkálkodni; az utcáról szedte össze a gyermekeket, akiket a szüleik nem tudtak vagy nem akartak emberi körülmények között gondozni. Az így, adományokból és felajánlásokból – illetve minimális állami normatív támogatásból – elkezdett segítségnyújtás odáig fejlődött, hogy ma a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közel ötven intézményt üzemeltet szerte az országban, és Csaba testvér szavaival élve „ezerötszáz gyereket nevel”.

A beszélgetés során szó esett a széthullott családok, az árván maradt gyerekek problémáinak a megoldásáról. A vendégek beszéltek arról, hogy milyen helyzetekkel küzdenek nap mint nap. Munkájuk „gyümölcseiről” vagy „elért eredményeikről” azt mondták, hogy egy felnövekvő gyermek ragaszkodása vagy éppen az, hogy a segítségnyújtás következtében egy család együtt marad a megpróbáltatások ellenére is, csak az egyik oldala az éremnek. A másik dolog, amit fontosnak tartanak, hogy példájuk másokat is arra sarkalljon, hogy a mellettük élő embereknek segítsenek napról napra, így munkálkodva azon, hogy „minél több darab kirakós kerüljön a helyére, hogy így épüljön Isten országa itt, a földön”.

Mosonmagyaróváron közel kétszázötvenen ismerkedhettek meg két elhivatott ember munkájával, eredményeivel. Sokakat megérintett az a határozottság és alázat, amely kettejüket erre a pályára állította. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a helység lakosai közel egymillió forint értékű pénzbeli és tárgyi adományt gyűjtöttek össze a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. A gyűjtés a piaristákkal és a Táltos Családi Körrel közösen szerveződött, oly módon, hogy a mosonmagyaróvári rendezvényekre mindenki ingyen jöhetett, ám a befolyt adományokat a dévai alapítványnak szánták.

Arra nézve pedig, hogy mi tartja őket a pályán, mi az, ami a motivációt jelenti, Böjte Csaba így felelt: „Nagyon sok bajban lévő ember van. De azt gondolom, hogy sem az egyház, sem az állam, sem egy civil szervezet nem tudja megoldani ezeket a problémákat. Én fő feladatomnak azt tekintem, hogy meggyőzzem az embereket, hogy az élet szép, az élet jó, élni érdemes. Hogy merjünk jók lenni. (…) Hogy meggyőzzem az embereket, hogy az utca gyereke is szép. Jó, nevelhető, formálható, alakítható. Hogy belőle ki lehet hozni egy csodát.”

Márvány István