Keresztutak

„Take It to the Streets!”, azaz „Vidd ki az utcára!” – hangzott az egyik mottója a június 18. és 21. között a WestEnd tetőteraszán lezajlott 2. soul- és gospelfesztiválnak. Az elsőként tavaly ősszel, a Városmisszió keretében megrendezett budapesti koncertsorozatnak olyan nagy sikere volt, hogy a szervezők a folytatásban is láttak és látnak fantáziát.

Szerda este a Hillsong London és Matt Redman látogatott el hozzánk, és bár ezen a napon a jegyekért fizetni kellett, mégis körülbelül négyezer ember töltötte meg a tetőt. Amikor fél hatkor megérkeztem a helyszínre, szakadt az eső, de a szervezők – esőköpenyeket osztogatva – lelkesen biztosítottak mindenkit arról, hogy nem marad el a rendezvény. Azután tökéletes isteni időzítéssel hat óra körül kisütött a nap, és az égből jövő áldás már nem csapadék formájában, hanem az előadók szavain és dalain keresztül ért el hozzánk.

Ha a világot nem sikerült is megrengetnie a koncertnek, az épületet igen: a szervezők kénytelenek voltak megkérni a résztvevőket, hogy kevésbé energikusan táncoljanak, mert az alattuk, a bevásárlóközpontban és a vasútállomáson tartózkodó emberek kicsit megijedtek… Isten azonban a hallgatók szívében is munkálkodhatott, hiszen a vendégek nemcsak zenélni tudtak nagyon jól, hanem az evangélizációra is nagy hangsúlyt helyeztek. Nem titkolt célja volt a rendezvénynek, hogy olyan alkalom legyen, ahová nem keresztény ismerősöket lehet hívni; a Hillsong vezetőjével néhány száz ember mondta el a „megtérők imáját”, amelyben arra kérték Jézust, hogy változtassa meg az életüket.

A fesztivál további programjai ingyenesek voltak. Ismert és kevésbé ismert fellépőket láthattunk és hallhattunk Magyarországról és külföldről egyaránt. Néhány előadót kiemelek a teljesség igénye nélkül: a Bolyki Brothers vendégekkel kiegészülve adott a capella koncertet, természetesen a közönség bevonásával; a Golgota gospelkórus száz feletti létszámban szó szerint színesítette a programot, különösen a country világába való kalandozásuknak volt nagy sikere; a három év után ismét Budapestre látogató Noel Richards képviselte a keményebb rock műfaját; a Gável Testvérek egy kicsit elmélyültebb zenét és nagyon tartalmas, saját szövegű dalokat hoztak.

Számomra a fesztivál csúcspontját a szombaton este fellépő, barbadosi származású, Németországban élő Judy Bailey jelentette. Az életörömöt sugárzó fekete hölgy – aki immár másodszor koncertezett hazánkban – nemcsak megénekeltette, hanem meg is táncoltatta a tömeget, s azt hiszem, sokunk számára emlékezetes marad a dal, amelyet együtt énekeltünk vele: „Isten nem halott, Jézus él! Ő bennem él, megváltoztatta az életemet. Ő szól az egyházához, akik hallgatnak rá. Jézus mozgásban van!”

Egyetlen dolgot sajnáltam: hogy a koncertsorozat nem tart tovább. Mert jó dicsérni Istent a szabad ég alatt, és jó bizonyságot tenni róla a város felett.

Jézus valóban testileg-lelkileg megmozgatott több ezer embert ez alatt a néhány nap alatt, és lelkesített arra, hogy megfogadjuk szavát: „Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10,27)

Adámi Mária