Egyházunk egy-két hete

Ha ezt a szót halljuk: konfliktus, első reakcióként talán összeszűkül a gyomrunk. Vagy legalábbis valami rosszra gondolunk. Pedig a konfliktusok életünk természetes velejárói, nélkülük unalmas, színtelen, fejlődés nélküli lenne az életünk. Mintegy húszfős csapat tanult-dolgozott együtt július 1. és 3. között Gyenesdiáson, a Magyarországi Evangélikus Egyház Kapernaum Szeretetintézményében, hogy többet tudjon meg saját magáról, a konfliktusokhoz való viszonyulásáról, a változtatás mikéntjéről.

A tréning vezetői Komlósi Piroska pszichológus, családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense és Zsednainé Herdliczka Éva lelkész, mentálhigiénés terapeuta voltak.

A résztvevők között volt aktív és nyugdíjas lelkész, családsegítő központban dolgozó szakember, pedagógus, gyülekezeti felügyelő, teológiai tanár, informatikus, könyvelő. A sokszínűség nem akadály volt, hanem egymásra hangolódásuk örömteli és kiteljesítő körülménye.

A Bibliát olvasva megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy bizony teli van konfliktusokkal. Ember és ember, Isten és ember ütközik meg egymással, vagy a szereplőknek egyenesen önmagukkal kell szembenézniük. Vajon mi maradna a Szentírásból, ha minden konfliktust eltöröltek volna belőle? Néhány szeretetteljes, megnyugtató kijelentés… Az evangélium, Isten megjelenése világunkban szinte mindig konfliktusok árán lesz nyilvánvalóvá. Jézus sosem ígéri a tanítványoknak a sima utat, az előregyártott megoldásokat, vagy hogy soha nem kerülnek nézeteltérésbe senkivel.

Konfliktusaink kezelésében többféle stílust alkalmazunk. Van, amikor igyekszünk elkerülni az ütközést, hiszen nem minden érdek- vagy véleménykülönbözés akkora horderejű, hogy hosszabban kellene foglalkozni vele. A baj ott kezdődik, amikor valaki súlyosabb probléma esetén sem meri vállalni a saját véleményét, érdekeit, inkább kikerüli a számára kellemetlennek vagy szorongatónak tartott szembehelyezkedést. Az egyház közelében élők, illetve a nők nagyon gyakran az alkalmazkodást választják, háttérbe szorítják érdekeiket, csendben tűrik a következményeket – miközben egyre sértettebbnek, boldogtalanabbnak, szorongóbbnak érzik magukat. Sejthetjük, hogy egy ilyen folyamatnak nem lesz jó vége…

A határozottabbak sokkal bátrabban szembesítik a másik felet saját szempontjaikkal és érdekeikkel. E cél eléréséért nemegyszer agresszív eszközöket vetnek be. Közülük kerülnek ki korunk sikeres médiaszemélyiségei, üzletemberei, menedzserei. Sikereik mögött nemegyszer ott lapul a toporzékoló, sértett, mérges kisgyerek, aki önértékelésében megsérült, emiatt csak magával tud foglalkozni, képtelen odafigyelni a másikra.

Egy felmerülő konfliktusban már komoly eredménynek számít, ha a felek kompromisszumot találnak, vagyis mindenki enged valamennyit az álláspontjából. A probléma tényleges megoldása a legjobb a lehetséges következmények közül; érett, felnőtten gondolkodó, jó önértékelésű emberek kellenek hozzá, akik vállalják saját szükségleteiket, de érzékelik, tiszteletben tartják a másik jogait, igényeit is. Az egymással való ütközés ilyen lezárása megnyugvással és örömmel tölthet el bennünket, építi a közösséget, és erőt ad a későbbiekhez.

Balogh Éva