Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 28 - Mit tehetnek a helyi közösségek?

Egyházunk egy-két hete

Mit tehetnek a helyi közösségek?

„Adj halat az embereknek, és aznap ehetnek. Tanítsd meg őket halat fogni, s életük végéig ehetnek. De azért bizonyosodj meg róla, hogy van hal a tóban, erősítsd meg az embereket, hogy van joguk a tóban élő halak kifogásához, s bizonyosodj meg arról is, hogy tényleg kifogták-e a halat!” (Honadle, 1982)

Elég lenne, ha csak a mottót jegyeznénk meg és vinnénk haza gyülekezeteinkbe – gondoltam, amikor az EHE-n rendezett műhely-konferencián beültem Gömböcz Elvira és Gaál Roland workshopjába. Igen ám, de az idézet szerzője képben fogalmazta meg mondandóját. Hogyan alkalmazható ez a mi helyzetünkre? Mi, akik nap mint nap találkozunk kéregető, munka nélküli emberekkel – már nemcsak Budapesten, hanem az ország bármely temploma körül –, hogyan segíthetnénk rajtuk hatékonyan? Mit tehet egy gyülekezet a munkanélküliek érdekében vagy azokért, akik a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűek?

A műhelymunka során lehetőségeinket a mai gyülekezetek helyzetének szempontjából tekintettük át. Meg kell mondanom, eléggé lelombozott, amikor felfedeztük, hogy gyülekezeti, lelki életünk mennyire a felszínen mozog. Hiszen éppen azokkal, akikkel Jézus Krisztusban testvéreknek vallják magunkat, nem osztják meg fájdalmukat azok, akiket kirúgnak a munkahelyükről, vagy pályakezdőként nem találnak munkát. Szégyellnivaló dolognak tartják ugyanis.

Mi lenne, ha egy evangélikus vállalkozó először a gyülekezetében keresne alkalmazottat, munkaerőt? Lehet, hogy van ilyen, csak mi nem tudunk róla?

A jelen kritikáján túl természetesen a továbblépés lehetőségein is töprengtünk. Gyülekezeteinkben szemléletváltásra van szükség: meg kell jelennie az empátiának, az elfogadásnak, a közösségbe integrálásnak. Észrevettük, hogy például olyan egyszerű és gyakorlati dologban adhatunk segítséget, mint az önéletrajz kinyomtatása, lefénymásolása, de segíthetünk akár megírni is annak, akinek ez nehézséget okoz. Különleges lehetőséget rejt, ha nemcsak a hagyományos bibliaóra szerepel a gyülekezetek kínálatában, hanem különböző klubok alakulnak. Ezek az adott közösség hasonló élethelyzetben lévő, hasonló gondokkal küszködő tagjainak kínálhatnak lehetőséget a találkozásra, beszélgetésre, egyszersmind segítséget nyújthatnak a problémák megoldásához. Ilyen lehet például a páratlanklub, az ifjú házasok klubja, a baba-mama klub, az álláskeresők klubja, az idősebbek klubja és így tovább.

Nem fedeztük fel, de munkacsoportunk vezetői rávilágítottak: előnye a gyülekezeteinknek, hogy a munkaerőpiacon három formában vagyunk jelen: mint munkaadók (intézményeink révén), mint munkavállalók, és harmadikként az önkéntes munka területén vagyunk aktívak. Ez nagyon jó, hiszen a gyülekezetben való önkéntes tevékenységben – akkor, amikor az élet más területein azt sugallják számunkra, hogy értéktelenek, haszontalanok vagyunk – újra fontos, megbecsült, magabiztos, értékes és hasznos emberek lehetünk.

Heinemann Ildikó

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem