e-világ

Az apák napját – a legtöbb országban június 3. vasárnapja – az Egyesült Államokban a 20. század elején egy Dodd nevû hölgy kezdeményezte, akinek az édesapja egyedül nevelte föl hat gyermekét. 1972-ben lett hivatalos ünnep az USA-ban, ma pedig már számos országban megemlékeznek róla.

Azonban hogy még nagyobb hangsúlyt kapjon a gondos apaságra nevelés, a Bocs Alapítvány a gondatlan apaság okozta szenvedésekre is szeretné felhívni a figyelmet. Az apák napja árnyoldala az apák éjszakája, a vasárnapot megelõzõ szombat éj.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint legalább nyolcvanmillió foganás történik a párok „szándéka ellenére” évente a világon. Percenként több mint másfél száz. Nagy részük olyan régiókban, ahol a nõknek nincsenek jogaik, a lányok nem járhatnak iskolába, a családtervezési tanácsadás és eszközök elérhetetlenek, tiltottak, megfizethetetlenek.

A következmények katasztrofálisak. Sok száz millió gyermek kényszerül robotolni, koldulni, válik erõszak áldozatává, hal meg betegségben vagy hal éhen. Például több mint negyedmillió gyerek kényszerül katonáskodni a világon belháborúkban. A gyerekkatona kevesebbet eszik, nem kell neki zsoldot fizetni, szinte öngyilkos feladatokkal bízható meg, mert nem ismeri fel a veszély nagyságát. Könnyebben manipulálható, s gyakran nincs jobb lehetõsége, mint egy fegyveres csoporthoz tartozni. Olcsó, hiszen „túltermelés” van belõle. 1999. október 20-án a Bocs Alapítvány is részt vett az úgynevezett Berlini nyilatkozat a gyermekek katonáskodása ellen kiadásában. Félkatonai ifjúsági szervezetei miatt sok ország akadályozza a 18 éves korhatár nemzetközi egyezményben való rögzítését.

Az 1992-es Rio de Janeiró-i ENSZ környezetvédelmi konferencia kapcsán jelent meg a New York Times címû lapban Vestine Mukamunana védõnõ nyilatkozata, aki akkor már hét éve küzdött Afrika legsûrûbben lakott és leginkább vallásos keresztény országában, Ruandában a nyomorban élõ vidéki asszonyok számára a fogamzásgátlás lehetõségeiért. „A számos akadály között legnagyobb a férfiak ellenállása. Még a többi afrikai kultúráknál is erõsebb a férfidominancia, a nõk robotolnak a földeken, nagyobb részük írástudatlan, s a termékenységi ráta a legnagyobb a világon. A férfiak legtöbbje nem fogadja el, hogy felesége fogamzásgátláshoz folyamodjon. Nyolc gyereket akarnak. Ez nem apaság, hanem az önzés kultusza. Az a téveszméjük, hogy a pirulától gyenge lesz a feleségük, és ezért majd a férfiaknak kellene dolgozniuk” – írta a védõnõ.

Két évvel az újságcikk megjelenése után összeomlott a ruandai társadalom, amelyben az utolsó fél évtized alatt kilencrõl negyven százalékra nõtt az állandóan éhezõk száma. A negyven év alatt megháromszorozódott népességet nem tudták eltartani az elaprózódott családi földparcellák.

1994-ben három hónap alatt a népesség tizenegy százalékát, több mint háromnegyed millió embert mészároltak le a mindenki mindenki elleni harcban. A nyolc gyermeket akaró apák és a fogamzásgátlást tiltók semmibe vették az ökológiai eltartóképesség korlátait. Mára a ruandai parlamentben a legmagasabb a nõk aránya, és reményt keltõ, hogy célul tûzték ki a háromgyermekes családmodell társadalmi elfogadását.

Nem elég, ha valaki azt mondja: apa akarok lenni, gyereket akarok. A jövõ generációk minden tagjának joga, hogy kívánt, mégpedig önmagáért – nem pedig gazdasági, nemzeti, rokonsági, vallási stb. érdekbõl, illetve nyomásra – kívánt gyermekként foganjon meg.

Simonyi Gyula