Élő víz

A hagyományok szerint Lukács az egyetlen nem zsidó származású szentíró az Újszövetségben. Korának görög történetírói szokása szerint igyekszik is számot adni evangéliumának céljáról és keletkezési körülményeiről – rögtön műve elején, az ajánlásban.

Lukács nem érzi magát az első tanítványi nemzedékbe tartozónak, ugyanakkor kellő önérzettel állítja, hogy ő „mindennek pontosan utánajárt”. A képzett és a történelmi események iránt is erősen érdeklődő orvos arra törekszik, hogy Jézus Krisztust és a személyében eljött üdvösséget elhelyezze saját kora történelmének koordináta-rendszerében.

A Jézus által képviselt isteni hatalom ellentéteként látjuk a birodalmi politika potentátjait, s a Jézus által hirdetett evangélium mellett megjelennek a kortársak sokféle vallási (tév)képzetei is. Miközben az „isteni” Augustus császárban az emberek a vérrel szerzett, ingatag béke megteremtőjét ünnepelték, Jézus csendben, a birodalom legtávolabbi szegletében a valódi békét hozta el azoknak, akik készek voltak elfogadni.

A szegények és a kiközösítettek Jézusa

Lukács (Mátéhoz némiképp hasonlóan) nagy súlyt helyezett evangéliumában arra, hogy Jézus a szegények, a társadalmilag lenézettek, az etnikai vagy vallási okokból diszkrimináltak Megváltójaként jött el közénk. Ennek a szemléletnek jó példája az, ahogyan előtérbe kerülnek a lenézett pásztorok, a betegek, vagy ahogy Jézus megkülönböztetett figyelmet fordít a nőkre, akik ebben a korban különösen is megvetettek, alacsony társadalmi helyzetűek voltak.

Jézus anyja, Mária, Anna prófétanő vagy a naini özvegy mellett meglepően sok asszony kíséri Jézust végig élete és különösen szenvedése során. Mintha ezzel is fel akarná hívni Lukács a figyelmünket arra, hogy a tanítványi lét egyszersmind szakítás a világban uralkodó kegyetlen, megbélyegző értékrenddel, és egy egészen új közösség létrejöttével jár.

Napjainkban a tolerancia (a mások iránti „türelem”) szinte kötelező érvényű elvvé vált, bár jobbára csak a szavak szintjén, hiszen talán soha nem volt ennyi másoktól türelmet kérő és hiába váró „vesztesük” a felgyorsuló társadalmi folyamatoknak, mint éppen ma. A mostani szegények és kirekesztettek iránt mintha nem működne a divatos és kötelező toleranciaelv. A „társadalmi fejlődés” érdekében hagyjuk őket tovább csúszni, egyre jobban marginalizálódni.

Miközben a kereszténységet gyakran – néha jogosan is – éri az intolerancia vádja, teljesen megfeledkezünk arról a toleranciáról, amelyet Jézus gyakorolt és hagyott a tanítványaira. Ez a jézusi tolerancia szereti és elfogadja az embert úgy, ahogyan van, feltételek nélkül a segítségére siet, ha kell. Ugyanakkor kritikus, sőt elítélő is lehet azokkal a nézetekkel, tettekkel vagy azokkal az erőkkel szemben, amelyek méltatlanná tesznek bennünket az ember névre.

Magyar Bibliatársulat