Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 31 - Program a küszöbön állóknak

Egyházunk egy-két hete

Program a küszöbön állóknak

Nyitott templom éjszakája Pusztaföldváron

FOTÓ: LÁSZLÓ JENŐ CSABA
„A buszon nem biztos, hogy lesz helyed. A templomban igen” – hirdették a plakátok Pusztaföldvár buszmegállóiban. A Békés megyei község evangélikus gyülekezete a nem mindennapi reklámmal rendhagyó estjére szerette volna felhívni a figyelmet. Július 25-én tartották ugyanis a nyitott templom éjszakáját, amelyen számos különleges programmal várták az érdeklődőket.

„Nem elég arra várnunk, hogy az emberek majd özönlenek a vasárnapi istentiszteletre. Ki kell találnunk új dolgokat, hogy meg tudjuk szólítani azokat is, akik talán még soha nem lépték át a templom küszöbét” – fogalmazta meg a rendezvény célját Lászlóné Házi Magdolna, a gyülekezet lelkésze.

A program kezdetén a látogatók „végigjárhatták” az egyházi esztendőt. A templom bejáratánál megrendezett célba dobás során mindenki kidobhatta rossz tulajdonságait – többek között a félelmet, a gyűlöletet és sötétséget –, „nyereményként” pedig egy-egy olyan bibliai igeszakaszt kaptak a játékosok, amely iránymutatást ad ahhoz, hogy az életükből is sikeresen száműzzék a negatívumokat. A gyerekek apró ajándékért megkereshették a templomban az elkóborolt juhot.

Az estén ajándékot is kapott a gyülekezet: Sitkei József, a helyi mezőgazdasági szövetkezet elnöke díszes templomkulcskészletet adott át – egyik darabja azt az ajtót nyitja, mely évtizedeken keresztül zárva volt. „Adja Isten, hogy annyiszor kelljen templomunk minden ajtaját kinyitnunk, hogy elkopjanak a kulcsaink” – köszönte meg a meglepetést az egyházközség lelkipásztora.

A műsor 19 órakor az orosházi Immánuel együttes koncertjével indult, mely méltó felkészülési lehetőség volt a 20 órakor kezdődő könnyűzenés istentiszteletre.

Az igehirdetés szolgálatát Deák László orosházi evangélikus lelkész végezte Jn 6,67–68 alapján. A templom nyitott ajtajára utalva elmondta, hogy nem elég a küszöbön megállnunk. „Ha a hóesésben melegségre vágyik az ember, akkor sem elég közvetlenül az ajtó előtt megállnia. Ahhoz, hogy a megváltó melegséget érezze, be is kell lépnie az ajtón” – fogalmazott találóan az igehirdető.

Az istentisztelet liturgiájában egy tucat helyi fiatal is részt vett – köztük az idén konfirmáltak –, az este evangéliumát, Jézus és Nikodémus éjszakai párbeszédét pedig egy olyan édesanya olvasta, aki néhány hónapos gyermekével együtt a következő hetekben részesül a keresztség szentségében. Egyik felemelő pillanata volt az alkalomnak, amikor a gyülekezet tagjait a lelkészek egy-egy igével áldották meg.

Az istentisztelet után Alföldi Csaba békéscsabai kántor adott mini orgonakoncertet, majd a Leckék az életről című filmet vetítették le a különlegesen megvilágított neogótikus templomban. Közben a csendességre vágyók a mécsesek fényében úszó csigalépcsőn kialakított gondolatösvényen a magasság és mélység, világosság és sötétség fogalmain meditálhattak. A program éjfélkor közös gyertyafényes énekléssel és imádsággal zárult.

A szervezők már az előkészítés során is érezhették a közösség örömét, hiszen igazi csapatmunkaként valósult meg a különleges templomi éjszaka. A rendezvény áldott voltát pedig az is bizonyítja, hogy tízszer többen vettek részt rajta, mint ahányan egy átlagos vasárnapi istentiszteleten beülnek a földvári lutheránus templom padjaiba.

–ó –ő –a