Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 31 - Százhúsz éves a körmendi templom

Egyházunk egy-két hete

Százhúsz éves a körmendi templom

FOTÓ: MENYES GYULA
Templomuk felszentelésének százhuszadik évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak a körmendi evangélikusok. A július 26-i alkalmon Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét Jel 5,1–5; 7–9 alapján.

Körmenden az 1560-as évek óta élnek evangélikusok. Sok, német földön tanult diák hozta el ide a reformáció üzenetét. A város első – az Ágostai hitvallás szellemében igét hirdető – prédikátora a bécsi egyetemen végzett Eszthregnyei Gergely volt, akit a jobbágysorból Nádasdy Tamás emelt ki. Csak néhány esztendeig tevékenykedett Körmenden, 1571-ben halt meg.

A türelmi rendelet utáni újjáéledés idején, 1783-ban tanítót szerződtettek; házát és az iskolát a gyülekezet építette. Első templomukat 1786. december 3-án szentelte fel Kárász Ádám esperes.

Nyolc évtizeddel később, 1864-ben említtetett először, hogy új templom felépítésére lenne szükség. 1878-ban kezdték tervezni; olyan igény is megfogalmazódott, hogy ezer férőhelyes és fűthető legyen. Több tervet is készíttettek, majd hosszas egyeztetés után 1886-ban a bécsi Ludwig Schöne terveit fogadták el. 1887- ben Valentino Morandini csáktornyai származású építésszel egyeztek meg a felépítésről. 1887. böjt harmadik vasárnapján hangzott el utoljára prédikáció a régi templomban, az elkészült újat pedig százhúsz évvel ezelőtt, 1888. július 21–22-én avatták fel.

Az emlékező istentisztelet végén, a köszöntők után a gyülekezet Szolga-Tőkés Sándor helyi lelkész vezetésével kivonult a templom elé, ahol a püspök megkoszorúzta a millennium emlékére állított emléktáblát.

M. Gy.