Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 31 - Pro Geographia díj a bonyhádi tanárnak

Kultúrkörök

Pro Geographia díj a bonyhádi tanárnak

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanárának, Gruber Lászlónak a tevékenységét Pro Geographia díjjal ismerték el. A díjazott a Magyar Földrajzi Társaság júliusi vándorgyűlésén, Gyöngyösön vehette át a kitüntetést, amelyre felsőfokú oktatási intézmények, illetve maga a társaság terjesztheti fel a jelölteket.

Gruber László a földrajz magas színvonalú oktatásáért és népszerűsítéséért, számos ismeretterjesztő cikk és egy egyetemi tankönyv publikálásáért, a diákok tanulmányi versenyekre való sikeres felkészítéséért, valamint középiskolai tanulmányutak vezetéséért érdemelte ki a díjat.

A kitüntetett egy évig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetében is; végül azért mondott fel, mert keveset taníthatott. Most a bonyhádi gimnáziumban kedvére oktathat, és annak is örül, hogy a tanórákon kívül is sokat lehet együtt a fiatalokkal. Jó alkalmat nyújtanak erre a tanulmányi kirándulások, július 19-én például kéthetes olaszországi vulkántúrára utazott tanítványaival.

A földrajzi társaság vándorgyűlésén Gruber László mellett többek között Vargáné Böröndi Erzsébet is átvehette a Pro Geographia díjat. A bonyhádi tanár úgy fogalmazott, hogy a személyes találkozás külön értékessé tette számára ezt a napot, hiszen Böröndi Erzsébet a Magyar Televízió legjobb természetfilmjeinek szinkronrendező-dramaturgja.

Máté Réka