Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 31 - Palócországi evangélizáció

Egyházunk egy-két hete

Palócországi evangélizáció

A festői Bánki-tó partjára invitálták múlt vasárnap Nógrád megye evangélikusait. A kora délutáni órákban a Large Room együttes zeneszámaira (képünkön) összesen mintegy félezren (!) érkeztek az egyházmegye hagyományos szabadtéri evangélizációjára.

Szabó András esperes köszöntése után a dunántúli Vekker együttes tagjai léptek az impozáns vízi színpadra, majd az Üvegtenger partján címmel vezetőjük, Verasztó János répcelaki lelkész hirdette Isten igéjét Jel 15,1–4 alapján. A záró úrvacsorai istentisztelet szolgálattevője Zsugyel Kornél helyi lelkész volt.

Ezzel azonban még nem ért véget a program, az idén ugyanis az evangélizációhoz kötődően – annak mintegy keretet adva – rendezték meg a négy évvel korábban Szügyön meghonosodott Nekem fesztivált (nógrádi evangélikus kertmissziós fesztivál). Így akárcsak délelőtt, az est hátralevő részében is a keresztény könnyűzene evangélikus képviselőinek muzsikájától volt hangos a Bánki-tó és környéke.

T. Pintér Károly felvétele