Napról napra

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. Dán 9,7 (Jn 17,15; Lk 18,9–14; Ef 2,4–10; Zsolt 119,41–48) Bűnbánati imával kezdjük a hetet. A bűnbánatnak azért van helye életünkben, mert lépten-nyomon rá kell döbbennünk: Istennek van igaza! Hiszen ez a bűn: nem adom meg Istennek azt, ami az övé, letagadom, elveszem az igazát, és a magamét állítom a helyébe. Én tudom jobban, mi kell nekem, én akarom a célomat kitűzni, életem útját én akarom irányítani; sokszor megkérdőjelezem Isten akaratát, vezetését. Ezzel kezdődött az édenkertben is! Isten megmondta: ne egyél… Az ember azonban nem fogadta el ezt. Ott is neki, Istennek volt igaza. Bűnbánatra van szükségünk; van miért szégyenkeznünk, mert neki van igaza.

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. 1Jn 2,15 (1Sám 12,20–21; Ez 17,1–6.22–24; Mk 7,24–30) Keressük a példákat, fiatalok elé szeretnénk élő példaképeket, követendő mintákat állítani. De mi a mértékük ezeknek a példáknak? János apostol így sorolja „a világ mértékét”: a test kívánsága, a szem kívánsága, az élettel való kérkedés. Ezt kínálja a világ ma is. Irigység, kapzsiság, szexuális vágyak, anyagiak hajszolása, érvényesülés, mások lenézése, gazdagsággal való dicsekvés, fényűző élet. De ez mind elmúlik! Semmit nem viszünk át a halálon. A világ szeretete helyett Isten szeretetét kell keresnünk, az Atya pedig Jézusban adja ezt nekünk.

Az Úr felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról. Lk 1,54 (Jóel 2,17b; 1Móz 19,15–26; Mk 7,31–37) Mária magasztalja Istent, mert megtudta, milyen hatalmasan cselekedett vele az Úr, úgy, hogy jótéteménye az egész népnek szól. A magasztalás nekünk is szüntelenül az ajkunkon lehet, ha Jézusra, a vele kapott nagy ajándékra gondolunk. Ez a vers különösen is Isten irgalmára emlékeztet minket. Jézus azért jött közénk, hogy bizonyosak legyünk benne: az Atya irgalmas, s nem bűneink szerint cselekszik velünk, nem azt adja, amit érdemelnénk. Halálával megfizetett értünk, megszerezte Atyánk bocsánatát. Felkarolja mindazokat, akik hisznek benne, és neki szolgálnak.

Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet. Ézs 38,17 (2Kor 1,5; Mk 7,24–30; Mk 8,1–9) Halálos betegségből gyógyult meg Ezékiás. Ő felismerte, hogy a javát szolgálta a megpróbáltatás is. Próbáinkban, nyomorúságok, betegségek elszenvedésekor minket is megmenekített már Isten, de tudtuk-e úgy értékelni, hogy mindaz, ami történt, a javunkat szolgálta? Nem lehet megkeseredés a következménye a szenvedésnek, a próbának. „Mit Isten tesz, mind jó nekem” – énekeljük (EÉ 348). A megmenekülésnek kettős haszna van: észrevehetjük, hogy Atyánk a háta mögé dobta bűneinket. A megbocsátás a még nagyobb ajándék a próbákból való megmenekülésben. Ez Jézus ajándéka, és örök életre szól.

Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon. 2Móz 20,9–10 (Mk 2,27; 1Pt 5,1–5; Mk 8,10–21) A harmadik parancsolat megtartásával Isten népe hitvallást tesz arról, aki teremtette, megváltotta és e földi életben megszenteli az embert. Aki megszenteli az Úr napját, arról tesz hitet, hogy ismeri és elismeri hatalmát, üdvözítő szeretetét. Isten is megszentelte a teremtés után e napot, méltó, hogy mi, teremtményei is ezt tegyük. Megadjuk a tisztességet annak, aki így cselekedett velünk és értünk. Mulasztási bűnünk, ha megfeledkezünk róla – ekkor nemcsak engedetlenek vagyunk, hanem megraboljuk dicsőségét, teremtő nagyságát is.

Igyekezzetek megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. 2Pt 1,10 (Zof 3,12; Lk 22,54–62; Mk 8,22–26) A keresztségben kapott bűnbocsánat megtisztít, de a mindennapi életben a bűn újra „ránk ragad”. Emberek vagyunk, mondjuk erre, erőt vesz rajtunk a gyarlóság… Péter más utat mutat. Jézus Krisztus elhívott és kiválasztott minket. Az örök életre, e földi életben pedig megtérésre és új életre vagyunk kiválasztottak. A feladatunk: kibontakoztatni a kapott ajándékból mindazt a jót, erényt, hogy botlás nélkül járjunk, s mindent megtegyünk annak megőrzése érdekében, amire elhívást kaptunk.

Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután! Mt 25,21 (Zsolt 135,14; Ézs 26,1–6; Mk 8,27–33) A talentumok példázatának végén hangzik Jézus szava. A jól sáfárkodó szolga jutalmáról van szó. Istentől kapott adományainkkal élnünk kell. Van, aki csak a saját ügyét, a saját üdvösségét látja bennük, Urának az ügyét nem. Pedig amit kaptam, azt mások számára is láthatóvá, nyilvánvalóvá kell tennem. Nem elég, hogy a magam üdvösségét elnyerem – mi lesz az ő országának ügyével? A hű szolga ezért kapja jutalmát, nem is akármit: Isten országát, üdvösséget, részvételt Isten örömében. Boldogok leszünk, ha jól forgatjuk Isten ajándékát, nem veszítjük el az üdvösség örömét.

Tóth-Szöllős Mihály