Élő víz

A B I B L I A É V E

A levél megírása idején, az első században Róma már milliós nagyváros volt, több tízezer zsidó lakossal. Krisztus evangéliumát talán éppen az első pünkösd idején Jeruzsálemben járt és megtért római zsidó zarándokok terjesztették el a világvárosban.

Természetesen a zsidó származású keresztények mellett hamar megjelentek az érdeklődő pogány rómaiak is, akiket megragadott a Jézusról szóló örömhír. Pál apostol többek között Akvila és Priszcilla, a Rómából Korinthusba költözött házaspár révén ismerkedett meg a római keresztények helyzetével és nehézségeivel. Mivel már ő is igen régóta szeretett volna eljutni az akkori világ központjába, ahogyan missziói munkája a Földközi-tenger keleti medencéjében a végéhez ért, úgy gondolta, levelet ír a római testvéreknek.

Egyrészt szeretett volna beszámolni nekik mindarról, amit eddigi tevékenysége során elért, másrészt szerette volna felkészíteni őket reménybeli látogatására, és végül, de nem utolsósorban segíteni akart nekik abban is, hogy felülemelkedjenek belső konfliktusaikon, amelyekről ő Korinthusban tudomást szerzett.

Az elfogadás evangéliuma és levele

A Római levél írja le az egész Bibliában a legátfogóbban és a legvilágosabban azt a keresztény tanítást, amelynek középpontjában a bűnösöknek Isten előtti, egyedül kegyelemből, hit által való megigazulása áll.

Ennek a meglehetősen bonyolultnak hangzó, de valójában egyszerű tanításnak a lényege így foglalható össze: az ember Ádám és Éva első bűnesete óta bűnös, és folyton lázad Isten ellen. Isten igazsága megkövetelné, hogy ezt a lázadást és bűnt szükségszerűen ítélettel és büntetéssel sújtsa. Isten mégis inkább elküldte egyszülött Fiát, a bűntelen Jézus Krisztust, hogy kereszthalálában magára vegye az ember bűnét, és elszenvedje az érte – igazság szerint – járó büntetést. Ezután azt, aki Jézus Krisztusban hisz, Isten elfogadja, és igaznak tekinti – a Fiú érdeméért. Mindehhez „csupán” hitre van szükség, de azt is Isten formálja ki abban az emberben, aki „engedi”.

Pál apostol ezt az örömhírt a Római levélben összekapcsolja a belső konfliktusokkal küzdő római keresztényeknek adott tanácsaival: ahogyan Isten is érdemeink nélkül fogad el bennünket Krisztusért, a római keresztényeknek is el kellene fogadniuk egymást testvérként, jóllehet erre természetük és hitbeli vagy kulturális különbségeik miatt emberileg képtelenek. Az egyén üdvösségéről szóló, hit általi megigazulás tanítása csak így nyerhet értelmet, és válhat hitelessé közösségi életükben is.

„Ez a levél az Újszövetség legfontosabb része és a legtisztább evangélium, amely annyira fontos és értékes, hogy a keresztyén embernek nemcsak hogy szóról szóra, kívülről kellene tudnia, hanem naponta élnie is kellene vele, mint a lélek mindennapi kenyerével.” (Luther Márton)

„Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)

Magyar Bibliatársulat