Egyházunk egy-két hete

Ünnepi istentisztelet keretében iktatta be kántori tisztségébe Zalaistvándon augusztus 10-én a tavasszal kántori bizonyítványt szerzett Bolla Krisztinát Koczor György lelkész. Ez alkalomból néhány mondatos bemutatkozásra kértem õt.

– Hogyan választotta hangszerként az orgonát?

– Mindig is szerettem az orgona hangját. Emlékszem, kislány koromban is mennyire irigyeltem a karzaton ülõket, hogy ott ülhetnek a közelében, és mindig jó érzés fogott el, ha orgonaszót hallottam. Valahogy mintha mindig is éreztem volna valamiféle elhívást.

– Kántorként milyen tervei vannak a jövõre nézve, és mivel foglalkozik még?

– Most dolgozom, és egyetemre is járok, de ezek mellett mindig felüdülés a kántori szolgálat, amit már hat éve látok el a gyülekezetben. Szeretnék a kántori bizonyítvány mellé oklevelet is szerezni, de tudom, hogy ehhez még nagyon sok erõ, tanulás és türelem kell.

– Kik indították és juttatták el idáig a zenei pályáján?

– Havasi Kálmán lelkész indított el ezen az úton. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen az alapokat tõle sajátítottam el. Az õ javaslatára jelentkeztem a fóti kántorképzõ tanfolyamaira is, ahol sok tudással, szeretettel, hittel és baráttal gyarapodtam. Sokat köszönhetek ottani tanáraimnak is: Dóbisz Áronnak, Simon Barbarának, Ecsedi Zsuzsának.

A fóti nyári és téli tanfolyamok mellett Zalaegerszegre jártam és járok jelenleg is Décsi Paál Enikõhöz, az ottani gyülekezet kántorához orgona- és szolfézsórákra. És nem feledkezhetem meg a családomról sem, akik biztos hátteret nyújtottak mindehhez.

– Hogyan látja az egyházzene jövõjét?

– Szerintem Fót az a hely, ahol leginkább tanúi lehetünk annak, hogy az egyházzenének van jövõje. Jó dolog, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is elindították a kántor szakot. Hasznosnak tartom a Gyülekezeti liturgikus könyv megjelenését is.

– Látja-e annak a lehetõségét, hogy egy ilyen kis gyülekezetben beinduljon a zenei élet, és a misszió része legyen?

– Igen, hiszen meg kell mutatni, hogy a zene is egy út lehet Isten és egymás felé. Én ugyan nagyon szeretek egyedül is énekelni, de énekkarban vagy egy kis közösségben némi kísérettel – például gitárral vagy zongorával – igazán felemelõ érzés. Úgy gondolom, talán ezzel és hasonló kezdeményezésekkel meg lehetne fogni a fiatalokat és az idõsebbeket egyaránt, hiszen a zene nemcsak lélekemelõ, hanem közösségformáló ereje is van.

Z. I. d