Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 34 - Hálaadó ünnepség a pusztatemplomban

Keresztutak

Hálaadó ünnepség a pusztatemplomban

Isten kegyelmébõl immár a tizedik alkalommal kerülhetett sor július 27-én a bánáti Aracs kolostortemplomában Délvidék magyarságának hálaadó ünnepére.

A templom elsõ formájában Szent István királyunk alatt épült az 1030-as évek körül, Szent Miklós tiszteletére; tornyát a 14. században emelték. 1280-ban az épület a kunok lázadásakor megrongálódott; 1377-ben Mária királyné, Nagy Lajos király édesanyja újjáépíttette. 1378-ban a ferencesek kapták meg. 1536 körül a pestisjárvány miatt a térség elnéptelenedett; 1551-ben az épületet a törökök lerombolták. Így éppen 457 éve állanak romos, mégis felemelõ falai, az idõjárás viszontagságaival és a közömbösséggel, a nemtörõdömséggel is dacolva.

A templom helyreállítására több terv is született, de ezek nem valósultak meg, azonban állagmegóvó munkálatok már zajlottak az elmúlt években. 1999-ben megalakult a tordai Aracsi Vajda János tanár által létrehívott Aracsi Pusztatemplom Mûemlék- és Környezetvédõ Társaság azzal a céllal, hogy megmentse az utókornak az ezeréves kolostortemplomot, és a múltat a jelennel összekötve adjon itt élõ honfitársainknak hitet, reménységet a jövõre. 1999 óta minden év júliusának utolsó vasárnapján hálaadó ünnepségre kerül sor, amelyre külhonból is számosan érkeztek-érkeznek.

Az idei hálaadáson közel ezren vettek részt; ott voltak például az anyaországi Tiszaalpár, Bihartorda és az erdélyi Zsombolya küldöttei. Az egybegyûlteket Aracsi Vajda János, az Aracs Társaság elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedben hatvan egész napos önkéntes munkaakciót szerveztek meg a templom környékének rendezése céljából. Az itt élõ magyarok hordozzák Aracs üzenetét – szögezte le.

Az ünnepi szentmise elõtt Huzsvár László nyugalmazott megyés püspök üdvözölte az ünneplõket: „Együtt vagyunk újra, összekötve a múltat, a jelent és a jövendõt.” A szentmisét dr. Német László megyés püspök mutatta be. Szentbeszédében kiállt az Istenre épített szolidaritás és igazságosság mellett, továbbá rámutatott, hogy Isten nélkül nincsen jövõnk; ezt ismerte fel elsõ királyunk is, Szent István, akinek a nevéhez fûzõdik a kolostortemplom alapítása. Isten akaratából lettünk mi, magyarok és keresztények Európa részei – mondta. Mt 13 alapján mint kincsrõl szólt a Bánát földjérõl és az aracsi pusztatemplomról, amelyért áldozatot is kell tudnunk hozni.

Dolinszky Árpád evangélikus szuperintendens Zsolt 84,1–5, Orosz Attila református lelkipásztor pedig 2Móz 16,28–30 alapján hirdette Isten igéjét.

Az ünnepségen számos ismert közéleti személyiség megjelent, többek között Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Becsey Zsolt, az Európai Parlament képviselõje, Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Mûvelõdési Szövetség elnöke, Tóth Glemba Klára a Vajdasági Kisebbségi Minisztérium részérõl, illetve Dobai János tordai polgármester. A magyar kormányzatot dr. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Fõosztályának fõigazgatója képviselte.

Józsa László a Délvidék oly nehezen megszerzett szabadságáról szólott, amely bizony veszélybe is kerülhet. „A vajdasági, a délvidéki magyarság útkeresésben van, azonban a szabadság elkötelezettje. Meg kell találnunk a közös jövõt, nincs ok a kesergésre” – fejtette ki.

Az ünnepség talán legszebb és legmeghatóbb mozzanata az volt, amikor Huzsvár László nyugalmazott megyés püspök átvette a Magyar Mûvészetért Alapítvány által számára adományozott Árpád fejedelem díjat. Amint a kitüntetésért köszönetet mondva fogalmazott, „erõsebb a fa a fejszénél”.

Kolosváry Bálint