Élő víz

10 PONT – MEGÚJULÓ EGYHÁZAK, GYÜLEKEZETEK JELLEMZÕI

Isten önmagában is önálló, független létezõ, de nem akart egyedül maradni. Alkotott maga köré élõlényeket, majd embert, saját képére és hasonlatosságára, a vele való élõ, személyes szeretetkapcsolatra. „Magadra nézve teremtettél, Istenem.” (Augustinus) Isten nem egyszerûen Ádámot és Évát teremtette meg, hanem személyükön keresztül a családot is: Isten és ember, ember és ember közösségét.

Az emberi gõg, istenkedés szétverte ezt az álmot.

A helyreállítás fontos határköve a mózesi törvénykönyv, amely különös gonddal, részletességgel szól a kis és nagy család (a nép) összetartozásáról, a közösségi felelõsségrõl.

Jézusban a megcsalt „férj”, az Isten jött utánunk, és keresett meg minket: „…én csábítom õt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. (…) Azon a napon férjednek fogsz hívni… Eljegyezlek magamnak örökre…” (Hós 2,16.18a.21a) Az új szövetség helyreállítja a széttört kapcsolatrendszert, a családot. „…aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nõvérem és az én anyám” (Mt 12,50) – mondta Jézus. Megváltónknak gondja volt a kis családokra is: meggyógyította Péter anyósát, Zákeus megtérésével üdvösséget kapott az egész ház. Mûködése alatt számtalan család élte át a helyreállítást.

Isten gyülekezete, Krisztus teste nem csoport, közönség, hanem család.

Milyen is az Isten akarata szerinti gyülekezeti család?

Van családfõ, akire hallgatnak; minden korosztály képviselve van benne; ismerik, kiegészítik és segítik egymást; a bûnnel harcolnak, de a bûnöst szeretik; tiszta, szent, derûs légköre van.

Álmodjuk Isten álmát gyülekezetünkrõl!

1. A gyülekezetet nem a lelkész, a felügyelõ és a presbitérium vezeti, hanem Isten, aki a családfõ. Pál szerint a házasságon belül a férfi feje Krisztus (1Kor 11,3); így kell ennek lennie a gyülekezetben is. A vezetõség tagjai együtt és egyenként tanítványok, nem maguk és a közösség urai. Az emberi gyengeségek és behatároltságok ellenére is érezhetõ az ilyen gyülekezetben a szent és szeretõ Isten jelenléte, munkája.
2. A kismamaklubtól a nyugdíjasoknak szánt alkalmakig minden korosztály a maga érdeklõdésének és sajátosságainak megfelelõen megtalálja a neki szánt programokat. Isten családjában a generációk segítik, kiegészítik egymást.
3. A templomi istentisztelet, amely a legtöbb egyháztag egyetlen közösségi élménye, nem elég családias alkalom. A rögzített padok miatt csak egymás tarkóját látjuk.

Keserves tapasztalatom volt egy nagy gyülekezetben: többévnyi ottlétem idején meglátogattam egy rendszeresen templomozó nénit, aki harminc év alatt senkivel nem került kapcsolatba, és õt sem látogatta még meg senki. Meg kell/lehet teremteni a találkozás és az ismerkedés alkalmait.

A lelkész és munkatársai összekötik a szálakat, az embereket. Mindenkinek vannak testi, lelki, szellemi szükségletei, hiányai, igényei, de többletei, kincsei is. Ezek a jó légkörû és szervezettségû gyülekezetben kiegyenlítõdnek. Ereje és vonzása van az ilyen egyházközségnek.

Nyolc éven át vezettem egy gyülekezeti ifjúsági kört. Negyven-ötven tagja volt: különbözõ végzettségû, családi hátterû és kegyességû fiatalok. Mivel Isten igéje ad hitet és új életet, hangsúlyt fektettem az igehirdetésre, a Lélek általi éneklésre és a lelkigondozásra. Az alkalmak igei része pontosan kezdõdött és végzõdött, de akik ráértek, és igényük volt rá, jöhettek már 17 órától, és volt idõszak, amikor többen éjfél után mentek haza. Szinte mindenkivel volt személyes kapcsolatom. Próbáltam egymásra is bízni õket.

A templomi istentiszteletre is szerettek járni, de más egyéb alkalmakat is szerveztünk: többféle imaközösség, házi találkozások, filmklub, étterem, mozi, sport, kirándulás, konferenciák, táborok… Bevontuk õket a gyülekezeti munkába: hitoktatás, áhítatok és elõadások tartása, kirándulások szervezése, autósszolgálat, betegek, öregek, nevelõotthonosok látogatása, segítése, kórház- és börtönmisszió, a gyülekezethez tartozó családoknál gyermekmegõrzés, újság- és könyvszerkesztés, cikkek írása. Alkotásaikból kiállításokat rendeztünk, korrepetálták egymást, idõsek gondozását vállalta egy doktorátussal rendelkezõ fiatal, segítettünk építkezéseknél, költöztetésnél…

Néhány – különbözõ gyülekezetekben átélt – esettel illusztrálom témánkat.

Volt állami gondozott ifist külföldi üdülésre hívott el az ifjúság egy jobb módú tagja.

Idõs néni, aki egészségi állapota miatt már nem jutott el a templomába, heti rendszerességgel vendégül látott Pesten tanuló egyetemistákat. Így kapott húszhuszonöt unokát, és a fiatalok egy igazi nagymamát.

Falusi gyülekezetben egy vak néni végzi a látogatás szolgálatát.

Állami gondozott fiúnak a gyülekezetben több „testvére” is akadt fogorvosi, lelkigondozói, szponzori minõségben; neki a gyülekezet az egyetlen családja.

Sclerosis multiplexes testvérünk évek óta még ágyban sem feküdt, az udvarra se vitte ki senki. Ült egy kivágott ülõkéjû székben, alatta vödörrel. Isten szeretetétõl ihletett csapatmunka következtében elviselhetõbb helyzetbe hoztuk: levágtuk a haját, megfürdettük, kifestettük és akadálymentesítettük a lakást, megszerveztük a házigondozást. Mindezek után még a templomba is elkerekezett.

Templomba járó idõs néninek havonta adtunk némi kis anyagi támogatást. Kiderült, hogy alkoholista unokaöccse, akivel kénytelen volt megosztani csöppnyi, egyszobás lakását, elveszi tõle a pénzét, és italra költi. (Ekkor szólt Isten hozzám: ha nem úgy tekintesz erre a nénire, mint anyádra, ne nevezd magad követõmnek.) Többekkel – családsegítõ, önkormányzat, gyülekezeti tagok – összefogva, a reménytelen helyzet ellenére is találtunk megoldást mindkettõjük számára.

Bibliaiskolát végzett kárpátaljai ácsmester három cigány gyülekezetet gondoz, és tizedébõl szervez számukra csendesnapokat.

Angliából hazaköltözött idõsödõ grófnõ saját költségén rendbe hozatta a már húsz éve nem lakott plébániát, beköltözött, és szervezi a valamikori vörös faluban az egyházközségi életet, beindítva a hitoktatást, támogatva szegény családokat.

Volt munkásõr és lemezlovas, aki negyvenhat éves korában tért az élet útjára, és keresztelkedett meg kamasz fiával együtt, fiataloknak szervezett kerékpárklubot, tanítva õket a karbantartásra és a jézusi igazságra.

Középkorú kárpátaljai nõ, aki leesett egy fáról, lebénulva feküdt ágyában, sokak lelkigondozója lett (lelkésznek is!), mert Isten bölcsessége és szeretete sugárzott belõle.

Egy viharsarki pap, aki a plébániát átépítette hatvanszemélyes szeretetotthonná az Állami Egyházügyi Hivatal és néhány ideges híve akarata ellenére, igazi családot hozott létre a kihalt épületben. Esténként a mise és a vacsora után lakói még társasjátékoztak is papjukkal.

Nyolcvanéves falusi plébános és húga a tizenöt éves evangélikus fényképész ipari tanulót jóságos szeretettel látta vendégül éveken át. Eszközök voltak Isten kezében az igazságot keresõ kamasz számára. (Ez a srác én voltam, és most is hálát adok ezért a megtapasztalásért.)

1. A gyülekezet minden bûnöst, távolról érkezõt befogad, de nem hagyja elveszettségében, célt tévesztettségében. Jézus családja a szabadulás, a bûnbocsánat és az életrendezés helye is.

A tiszta, szent, derûs légkör önmagában is vonzó és gyógyító: „…bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél (…), és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van.” (1Kor 14,24–25) Az újszövetségi gyülekezet a karizmákkal (a kegyelmi ajándékokkal) és a Lélek gyümölcseivel szolgálók közössége; egymásnak és együtt, a még „távoliak” felé.

Az õsgyülekezetrõl ezt mondta pogány környezete: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”

Szeverényi János