Keresztény szemmel

MAMANAPLÓ

Az utolsó pillanatban ölünkbe pottyant egy kis nyaralás. Csupán egy hét, de három kiskorúval ez is óriási. Türelmetlenül vártam a szép balatoni vakáció idõpontját: Nagy egész nap a játszótéren lóghat, Középsõ a kánikulában leszokhat a pelenkáról, Kicsi végigszáguldhat a finom pázsiton, Apa reggeltõl estig velünk, én végre olvashatok…

Vasárnap • Középsõ már két napja állandóan indulni szeretne. Ma végre eljött az õ ideje! A készülõdés sokkal tovább tart, mint máskor, mert Nagy és Középsõ be van sózva, mindenütt akadályt képeznek.

Bababarát üdülõbe készülünk, ennek ellenére Apa már negyedszer fordul a garázsmenettel. Habár az üdülõben adnak etetõszéket, babakádat, kiságyat, azért egy fellépõt a mosdóhoz, egy biciklit, két bilit és egy babakocsit elviszünk magunkkal. Az utolsó pillanatban Nagynak még eszébe jut, hogy szomjas, pisilnie kell. Ezek után Középsõ is szomjas lesz.

Indulunk. Végre beszállunk az autóba leizzadva, elfáradva. Negyed óra elteltével Nagynak már oldalra lóg a feje, Kicsi hangosan skálázik, Középsõ pedig a Szent Állattal bitangkodik.

Csudijó ez az autópálya, hamar odaérünk a célunkhoz. A megérkezés elõtt három kilométerrel Középsõ is elalszik.

Balaton-part, csodás! Hát ez is megadatott nekünk: egy hét teljes nyugalom, kiszolgálás, pihenés! Van még egy kis idõ vacsoráig, fürödhetnénk.

Apa, Nagy és Középsõ fürdõruhába bújnak, felfújjuk az úszógumikat, karbigyókat, mindent. Nagy kitörõ lelkesedéssel közeledik a vízhez, Középsõ viszont a lépcsõ tetején megmakacsolja magát, és nem megy tovább. (Nem baj, sok van még hátra!)

Estére Nagy benáthásodik. Nem lázas, csak hõemelkedése van. Na tessék, ez a nyaralás is jól indul.

Hétfõ • Ahogy a méterlógató elõre jelezte, hajnalban trópusi zivatarra ébredünk. (Nem baj, sok van még hátra!) Éjjel nem alszunk túl sokat, Nagy percenként köhécsel, felsír háromszor, ezzel Kicsit is felébreszti, aki visítva bömböl. Középsõ csak morog, lusta felülni.

Az idõ annyira rossz, hogy rövid sétára sem lehet kimenni: a játszószobában vészeljük át a délelõttöt. Nem merek bugyit adni Középsõre, pedig szeretném már elfelejteni a pelenkát. Nagy és Középsõ mindenen civakodnak. Türelemjáték.

Az éjszakai éberség miatt Apával alig bírjuk nyitva tartani a szemünket. (Nem baj, sok van még hátra!)

Kedd • Az éjszaka majdnem csodálatos volt. Tegnap mindenki annyira kifáradt, hogy mára nem maradt ereje dorbézolni. (Egyébként is sok van még hátra!)

Az idõ továbbra is alkalmatlan a szabadidõs tevékenységekhez, ezért autóba ülünk, és irány a vasúti terepasztal! Tízperces autózás után már veszekedés tör ki a hátsó fedélzeten – elég nehéz leszerelni az ülésbe beszíjazva. Az egyedüli lehetõség, a zsarolás („Nem kapsz meglepetést!”) egyelõre hatásos.

A terepasztal fantasztikus. Másfél órát bolyongunk az óriási teremben, Középsõt lebilincseli a milliónyi gõzös, dízel, az alagutak, a hidak. Kicsi is jól bírja a sétát a hátizsákban.

Délután újabb bokszmeccs az alvás miatt. Az esõ már nem esik, a szél is gyengébb, Nagy kimerészkedik az udvarra. Szerda • Kezd szép idõ lenni! Lehet, hogy hétvégén már fürödhetünk is. (Sok van még hátra!)

Ma elõször próbáljuk meg a bugyizást Középsõvel. Hopp, délelõtt bepisil. Semmi baj, rengeteg kisgatyát hoztam. Ebéd után siker a bilin, csak épp a tartalom fele Apa ágya alá folyik. Felmossuk, jutalomcukorka Középsõ szájába. Boldogok vagyunk. Délután bemegy egy kis végtermék a bugyiba. Nem baj, nem sikerülhet minden elsõre. Így is büszkék vagyunk. (És tényleg sok van még hátra!)

Csütörtök • Éjféltájban felsír Középsõ, tele az orra. Nem sokkal ezután Kicsi is sír, õ is taknyos. Természetesen mindent otthon hagytunk, orrcseppeket, orrszívót, szopogatós csodákat, hiszen ilyen gyönyörû nyárban nem lehetünk betegek. Mindig tanulunk valamit: az orrszívót a dzsungelbe is vinni kell.

Nagy fagyizni szeretne. Megegyezünk: betegeknek csak süti jár. Elgyalogolunk a távoli cukrászdáig, közben percenként kérdezgetik: „Messze van még?”

Vacsora közben Apa arra lesz figyelmes, hogy amíg Középsõ a poharából iszik, a széke alatt egyre nõ a tócsa. De jó, lehet újra takarítani! Megfeddem Középsõt, hogy mégsem illendõ az ebédlõben végezni a dolgunkat. Látom rajta, hogy rettenetesen szégyelli magát, így nem szidom tovább, csak kiküldöm az udvarra, amíg felmossuk az asztalunk környékét. (Nem baj, sok van még hátra!)

Péntek • Nagyot lelkesíti, hogy Apa azt ígéri, elviszi biciklizni a szomszéd faluba. Sikerül „jó gyerekként” viselkednie, nehogy elveszítse a páratlan lehetõséget.

Rettenetesen fáradt vagyok. Egész nap pihenek, még sincs egy szabad percem, minden pillanatban figyelni kell a lurkókat. Nem baj, ennek ellenére élvezem. (Egyébként is sok van még hátra!)

Szombat • Majdnem igazi nyár van. Forrón süt a nap, de a szél erõs. Kiülök a kertbe, kilógatom a lábaimat a napra, talán lesz valami színem. Szerintem felesleges, a lábam mindig hófehér, akármit csinálok vele.

Középsõ pólóban, zokniban áll az árnyékban, nem sikerül levetkõztetni, pedig a hõségben már minden gyerek pucéran rohangál. Félórás küzdelem után zoknitlanítom a lábát, közben összepisili magát. A pólót nem engedi levenni, mert véleménye szerint meg fog fázni. (Árnyékban 30 fok van.) Naggyal bemegyünk a vízbe. Elsõre rémes, aztán viszont nagyon üdítõleg hat. Tíz perc elteltével kifelé terelem Nagyot, elég neki ennyi a megfázására. Haragszik rám, de megígérem neki, hogy délután pancsolhat a kismedencében. Ez felvidítja, és megbocsát nekem.

Estére sajognak a lábaim. Lefekvés elõtt veszem észre, hogy néhány fehér foltot leszámítva lángvörösek. Nehezen alszom el, minden fáj, ami hozzám ér.

Vasárnap • Mára gyönyörû idõnk lett. Már nem nagyon megyek napra, mert szörnyen fájnak a piros végtagjaim. Találok egy helyes napernyõt, behúzódom alá Kicsivel, aki szemügyre vesz minden fûszálat, és lelkesen „takarítja” a gyepet. Ragacsos zöld kenõccsel kezelem égõ lábaimat.

Középsõt továbbra sem lehet vízbe küldeni, siker viszont, hogy nincs már rajta se zokni, se póló. Nagy úgy ugrál a medencében, mint egy delfin, és ebédre is csak nehezen lehet kirángatni.

Rádöbbenek: nincs sok hátra. Vajon jó-e ez vagy rossz? Hát mégis eltelt ez az egy hét, pedig az elején végtelennek tûnt! Még csak nem is olvastam, bár reménykedve elvittem magammal egy vékonyka könyvet. És aludni se sokat aludtam…

Az utolsó pillanatban még bilit mosok, pisiltetek, aztán fél óra alatt összevadásszuk a rohangáló gyerkõcöket, és leizzadva, elfáradva búcsút veszünk az üdülõtõl. Mire ráhajtunk az autópályára, már az összes gyerek ide-oda dõl, fel sem ébrednek egészen a kátyús utcánkig.

Este a szétdobált játékok és táskahegyek között összegzem magamban az elmúlt hetet. Csodálatos. (Többre nem futja erõmbõl, nekem már nincs sok hátra.) Mostantól talán arra is lesz idõnk, hogy kipihenjük a nyaralást…

– MA-MA-SZEK –