Napról napra

Vasárnap

Jézus így válaszolt: „A legfõbb parancsolat ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl és teljes erõdbõl. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Mk 12,29–31 (5Móz 5,32; Mt 6,25–34; 1Pt 5,5–11; Zsolt 127) Sokakat megdöbbentett már az Istentõl jövõ parancs: szeresd Istent és felebarátodat! A legtöbben arról beszélünk, hogy ami igazán lényeges és fontos az életben, az a szeretet. Többnyire ennek az igazságát vagy az esküvõ meghitt pillanataiban, vagy a temetésen, könnyeket hullatva érezzük a leginkább. Tudjuk, hogy ez a fontos, mégis ez marad ki leginkább mindenhonnan. Hogyan is mûködik, mi a szeretet titka? Isten szeretetének kell elõször átmelegítenie az életünket, hogy mi is átmelegíthessük másokét.

Hétfõ

Pál írja: Arra kérlek mindenekelõtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. 1Tim 2,1 (2Móz 32,11–12; Fil 4,8–14; Jer 7,1–15) Az ember õsi vágya a birtokbavétel, más szóval a magáévá tétel. A gyermek mindent bevesz a szájába, mert így érzi azt, hogy a magáévá tette. Magunkhoz öleljük a másikat, mert birtokolni akarjuk. Az igében egy más látásmód tárulkozik elénk. Az lesz a miénk, amit imádságban meg tudunk köszönni, amiért vagy akiért képesek vagyunk Isten elé állni. Elõbb a szívünkre kell vennünk a másikat, Isten elé kell vinnünk, hogy ne birtokoljuk, hanem ajándékként kapjuk vissza. Mid van, amit ne kaptál volna? Ezért most mindenekelõtt…

Kedd

Így szólt Jézus: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok.” Jn 8,31 (Zsolt 119,148; 1Tim 6,/3–5/6–11a; Jer 7,16–28) Mindannyian vissza tudunk emlékezni iskolai éveinkbõl szeretett tanárainkra. Miért is szerettük õket rajongva? Talán mert nem csak ismeretekre tanítottak, hanem személyesen megélt életüket hozták elénk. Jézust követni nem tantételek bebiflázását jelenti, hanem életformát, melyet a vele való közösségben tanul el a tanítvány. Itt nincs vita, csak a szeretet naponkénti csodája és a hála, hogy a tanítványa lehetek.

Szerda

Minden lehetséges annak, aki hisz. Mk 9,23 (Ézs 26,4; ApCsel 27,33–44; Jer 9,11–23) Aki Jézus kezébe teszi az életét, annak minden lehetséges. Nem azért, mert ilyenkor valami csoda történik velünk, hanem azért, mert Jézussal válunk eggyé. Jézusnak pedig minden lehetséges – meg annak is, aki belé helyezte élete bizalmát. Nem az ötös lottó fõnyereményét ígérte az övéinek. Isten országát adta nekünk. A csoda, hogy már most úgy élhetünk, mint országának polgárai. Ami az övé, az a miénk. Ha pedig az Úr velünk, ki ellenünk? Ha az Úr velünk, van-e lehetetlen? Nincs, mert minden lehetséges annak, aki hisz.

Csütörtök

Aki azt mondja, hogy Jézus Krisztus õbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan õ élt. 1Jn 2,6 (2Sám 12,9a; Lk 10,38–42; Jer 12,1–6) Õ bennünk és mi benne, felfoghatatlan csoda. Olyan, mint amit a gyermekét váró édesanya élhet át. Elõször az édesanya csak sejti, majd tudja, aztán amikor megmozdul, megtapasztalja, és amikor megszületik, meglátja, ki az, akiért élete kilenc hónapját adta. Valami hasonló csoda az, amit Isten szava tesz velünk. Elõször megfogan szívünkben az ige; mennyi öröm, teljesen új élet, amelyet Jézus ad! Aztán egyszer csak érezni kezdjük, hogy az ige megmozdul egy adott élethelyzetben. Egy napon pedig a megérkezés boldog órája vár ránk, a szemtõl szemben való találkozás.

Péntek

Az Úr mellémállt, és megerõsített, hogy elvégezzem az ige hirdetését. 2Tim 4,17 (Ezsd 8,31b; Lk 22,35–38; Jer 13,1–11) Milyen egyszerûnek hangzik ez a vallomás, pedig mennyi minden megelõzte! Pál, a valamikori Saul, üldözte Jézust. A damaszkuszi úton történt találkozás megváltoztatta. Sok mindent el kellett engednie maga mellõl, hogy az Úr „melléférjen” és melléállhasson. Minket is mennyi minden vesz körül…! Mint egy bástya, amelyet magunk köré építettünk. Add fel a falakat, és tapasztald meg, testvérem, te is, amit Pál, miután mindent feladott Jézusért, hogy az Úr melléállt.

Szombat

Egy szegény özvegyasszony odamenve beledobott két fillért a templomi perselybe. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükbõl dobtak, õ azonban szegénységébõl mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.” Mk 12,42–44 (Jóel 2,13; Lk 6,20–26; Jer 14,1–16) Hosszasan el lehet gondolkozni ezen a történeten. Könnyû volte az asszonynak mindenét beledobnia a templomi perselybe? Lehet vitatni, hogy miért volt könnyû vagy nehéz. Azért, mert kevés pénze volt, s ezek voltak az utolsó fillérjei? Tény, hogy mindenét odatette Isten elé. Azt vallom, csúfos vereség érne, ha az Úr ma azt mondaná, add ide, amid van. Perselyek ötforintosai arról beszélnek, hogy sokszor még a feleslegbõl se megy az adakozás. Mindent odaadni már maga a csoda. Megtenni hitbõl lehet; a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Olvasd, hogy az ige csodát tegyen veled, benned és általad!