Élő víz

A B I B L I A É V E

Pál apostol leveleinek egy részét fogságból írta az általa alapított és szeretõ gondoskodással pártfogolt gyülekezeteknek. Ilyen „fogságlevél” az efezusi is.

A fiatal gyülekezetrõl és életkörülményeirõl részletesen tájékoztat bennünket az apostolok cselekedeteirõl írt könyv is. Pál kétszer járt, másodszor körülbelül két évet el is töltött a kis-ázsiai fõvárosban, amely ekkoriban virágzó metropolis, kereskedelmi és kulturális központ volt több mint százezer lakossal.

A levél tartalma – meglepõ módon – kevés ponton kapcsolódik ahhoz a konfliktusos szituációhoz (látványos megtérések, varázslókönyv-égetés a fõtéren, vallási villongások és tüntetések), amely az ApCsel híradásából elénk tárul. Az apostol olyan kérdéseket ismétel meg, foglal össze és tesz ismét hangsúlyossá itt az efezusiak számára, amelyek megszólaltak már korábbi leveleiben is: Isten kiválasztó és megszabadító kegyelme minden embert érint a földön; az egyházba, amely Krisztus titokzatos „teste”, egyedülálló módon befogadtattak a zsidók és a pogányok is, az a két nagy „népcsoport”, amelynek együttélése és keveredése mindig is lehetetlen volt – kivéve a keresztény egyházban és a Krisztusba vetett hitben. E levelében – mondhatnánk – a semmivel össze nem hasonlítható keresztény egyház titkának néhány „összetevõjére” derít fényt Pál apostol.

„Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; õ van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” (Ef 4,4–6)

Átformált életek

Pál nagyon jól tudta, hogy az egyház nem hibátlan közösség, amely mintegy a mennybõl szállt alá. Emberek alkotják, mégpedig bûnökkel terhelt, esendõ emberek. A bûnökbõl való szabadulás ígérete és öröme itt a földön sajnos még nem teszi szentté a hívõket. Nem is az a döntõ különbség hívõ és nem hívõ között, hogy az elsõ csoport „jobb” emberekbõl áll, hanem az, hogy õk már tudják: Jézus Krisztus nélkül elveszettek, míg a másik csoport ezt önmagának sem hajlandó bevallani.

Pál a levél második részében részletesen leírja, hogy mit jelent(ene) a gyakorlatban a megváltott élet, hogy mi az az erkölcsi ideál, amely felé a Krisztushoz tartozóknak folyamatosan törekedniük kellene. Az Efezusi levél szerint tehát Krisztus uralma és az elérendõ (bár életünkben feltehetõen soha el nem érhetõ) erkölcsi feddhetetlenség az egyház egységének két záloga.

„Az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, mint az Úrnak…” (5,22) „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte…” (5,25) „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (5,31)

Magyar Bibliatársulat