Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 36 - Az egyházi néprajzi szekció tanácskozása Sárospatakon

Keresztutak

Az egyházi néprajzi szekció tanácskozása Sárospatakon

Az "öreg graduál"
Egyszer megkérdezte tõlem valaki, hogy mivel foglalkozom. Amikor mondtam, hogy vallási néprajzzal; azt válaszolta, hogy ne haragudjak, de nem vagyunk egy nézeten. Az én szemem csak elkerekedett, de a társaságban, ahol elhangzott, szinte szállóigévé vált a képtelen reakció.

Ennek a „nézetnek” a hívei azonban harmadik évtizede gyûlnek össze évrõl évre a Református Egyház Doktorok Kollégiuma egyházi néprajzi szekciójában, amelyet 1980-ban alapított néhai Molnár Ambrus lelkész. Az idei tanácskozásnak a sárospataki Református Kollégium adott helyet augusztus 27. és 29. között.

A három nagy történelmi egyház által meghirdetett programsorozat, a Biblia éve részben meghatározta a szekció idei munkáját is. Így az elõadások rávilágítottak arra, hogy milyen Biblia-parafrázisokat találtak a gyûjtõmunkák során, merre mûködtek olyan népi igehirdetõk, akik sajátos igemagyarázatokat terjesztettek, és szövetségeket hoztak létre maguk körül, mint például a Lett Szövetséget Kárpátalján.

A Biblia meghatározó forrása magyar közmondásainknak és szólásainknak, de befolyásolta a díszítõmûvészetet is. Bár a kutatók korábban is foglalkoztak bibliai kérdésekkel, éppen az elõadások világítottak rá egyes hiányosságokra. Például van tudomásunk arról, hogy milyen kiadású Bibliákat olvasott a nép, de nem tudjuk pontosan, hogy miként jutott el hozzájuk. Fontos történelmi bejegyzések éppen Bibliákból kerültek elõ, de egész családfákat lehetne összeállítani a családi krónikákból, amelyeket a Biblia üres lapjaira vagy az eleve hozzákötött anyakönyvi oldalakra jegyeztek le generációkon keresztül. A munka tehát sok, a munkás még mindig kevés, akkor is, ha a szekció létszáma évrõl évre változik, éppen a fiatal néprajzkutatók csatlakozása révén.

Természetesen nemcsak a Biblia határozta meg az elõadások tematikáját, hanem – a korábbi évek gyakorlatának megfelelõen – foglalkoztunk felekezetközi és interetnikus kérdésekkel, vallással és nemzettudattal, egyházfegyelemmel is. Lehetne még sorolni a témákat, leginkább azért, mert az egyházi levéltári források feltárása még mindig nem történt meg teljesen, és a kérdések köre minden egyes irat elõkerülésével csak nõhet. Ahogy Bartha Elek debreceni professzor mondta, ebben a fajta kutatómunkában nincs huszonnegyedik óra. Állandó munka van. Újabb adatok kerülnek elõ, és a már kialakult szokások is változnak, újak jönnek létre. Tehát a múlt és a jelen hitélete, a tegnap és a ma iratanyaga generációk kutatómunkáját határozhatja meg, újabb szempontokat és interdiszciplináris módszereket létrehozva.

A sárospataki helyszín lehetõséget nyújtott arra is, hogy mindaz, amirõl elméletben beszéltünk, megtekinthetõvé váljon a különbözõ múzeumokban. A kollégium múzeuma, a könyvtár a hazatért könyvekkel és a bibliakiállítással, a Rákóczi-vár a reneszánsz kiállítással vagy a Szent Erzsébet-ház és a katolikus templom a különbözõ történelmi és építészeti korszakok tükrével igazi csemegét és szellemi feltöltõdést nyújtott a szekció résztvevõinek.

Veres Emese-Gyöngyvér