Napról napra

Ezt mondja az Úr: Engem keressetek, és éltek! Ám 5,4 (Mk 1,32–34; Jn 11,1/2/3.17–27/41–45/; 2Tim 1,7–10; Zsolt 140) Aki keres, talál – mondja a közmondás. Legyen ki-ki élelmes, talpraesett, mert másképp nem hullik az ölébe semmi. De ugyanakkor a keresõk talán nem is boldogok ebben a világban, hiszen valami éhséget, szomjúságot, valami be nem töltött ûrt éreznek, valamit, aminek hiányában nem teljes az életük, bár lehet, hogy – látszólag – megvan mindenük. Nyugtalanok, vágynak valami után, nem elégedettek. Boldogok vagyunk, ha még keresõk vagyunk az ige értelmében, ha nem érezzük teljesnek az étel-ital, a tárgyak, az érzékek nyújtotta örömöket, ha vágyunk az igazi, a végsõ, a teljes értelmére az életnek! Boldogok vagyunk, mert Isten Jézus Krisztusban már réges-régen, elõbb keresve minket, egészen közel jött hozzánk.

A közöttetek levõ presbitereket kérem: legeltessétek az Isten közöttetek levõ nyáját; ne kényszerbõl, hanem önként, ne nyerészkedésbõl, hanem készségesen. 1Pt 5,1–2 (Ez 34,2; Róm 6,18–23; Jer 15,10–21) Emlékezünk még arra, amikor elõször léptünk be abba a gyülekezeti közösségbe, amelynek jelenleg a tagjai vagyunk? Ugye volt valaki, aki szólt hozzánk néhány jó szót, aki odakísért a padba, aki bemutatott minket másoknak? Önként és készségesen tette, nem kényszerbõl, nem nyerészkedésbõl. S milyen jó, hogy valaki gondoskodott rólunk, nem voltunk elveszettek! Ma már talán mi vagyunk, mi lehetünk a szónak abban az értelmében presbiterek, hogy gondunk van egymásra. Mert az elöljárók Isten gyülekezetében a szolgálatban, a szeretetben kell, hogy elöl járjanak. Ez a kell pedig belülrõl fakad, mert Krisztusra nézünk, és tõle tanulunk.

Minden gondotokat õreá vessétek, mert neki gondja van rátok. 1Pt 5,7 (Jóel 2,19a; ApCsel 21,8–14; Jer 16,1–13) Tanévkezdés, gázáremelés, infláció, megélhetési problémák, munkahelyi konfliktusok, család – az élet minden területén nap mint nap gondok sokasága merül fel. Ha valamennyit, például az általunk megoldhatatlanokat is akár éveken át hurcoljuk magunkkal, testi vagy lelki bajokkal reagál rá még egy erõsebb emberi szervezet is. Minden gondot Isten elé lehet vinni? Ezt számtalanszor tanítja nekünk a Biblia. Ne aggodalmaskodj! Elég minden napnak a maga baja. Istennél minden lehetséges. Reá vethetünk mindent! Jézus erre kér, erre biztat: higgyünk, és merjünk gondjainkkal hozzá menni!

Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélõszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. 2Kor 5,10 (1Sám 2,10b; Mk 5,21–24.35–43; Jer 18,1–12) Egy – két éve megjelent – dokumentumkötet máig megoldatlan, brutális gyilkossági ügyet göngyölített fel a rendõrségi iratok alapján. A ’70-es évek óta elévült a tett. A gyilkos akár elõ is állhatna: „Igen, én tettem!” Nem ítélhetné el földi bíróság. Milyen visszásság, milyen rossz sugallata van ennek! Megdöbbentõek a földi törvények, olykor elborzadunk rajtuk. Isten igéje nem hagy kétséget afelõl, hogy mindenért felelnünk kell elõtte. Igazsága fényében ki állhat meg? Egyedül Krisztusban van esélyünk, reményünk és (örök) életünk…

Amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. ApCsel 19,26 (2Móz 32,31–32a; Fil 1,19–26; Jer 19,1–13) Az efezusi kis ezüst Artemisz-templomok helyett ma is van bõségesen sok más, emberkéz alkotta tárgy, amely oltárként, istenségként áll lelkünk fõhelyén. Vágyottak, amelyekért még küzdenünk kell, és már elért célok, megszerzett tárgyak, dédelgetett „isteneink”. Mindig lesznek, akik azt sugallják, kiáltják világszerte, hogy Pál nagy tömegeket nyer meg és vezet félre (lásd ApCsel 19,26), amikor csak egy Istenrõl és egy Megváltóról, Jézus Krisztusról tud. Az efezusi ötvösök félelmére „ez a Pál” erõvel telve hirdette Krisztust, s Krisztus egyháza ma is él – Isten dicsõségére!

Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hûtlenségemet nagy irgalmaddal! Zsolt 51,3 (Mk 2,10; Jn 18,3–9; Jer 20,7–18) Dávid egyik legszebb zsoltára a bûn legmélyérõl fakadt. Hogy leplezze egyik bûnét, nagyobbat követett el: megölette Úriást, hogy megszerezze feleségét, Betsabét. A bûn nem maradt büntetés nélkül, Dávidnak viselnie kellett tette következményét, ahogy mindenkinek viselnie kell, aki bûnt követ el. De nem ez a történet vége! Mert a kegyelem és az irgalom nagyobb, mint mi, mint a bûneink, mint a gyengeségeink, még annál is nagyobb, mint amit remélni merünk – lehetõséget kapunk a teljesen tiszta lappal való indulásra. Ez az Úristen felelete a bûnbánatra.

Krisztus mondja: „Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van.” Jn 5,24 (Zsolt 33,4; Mk 9,1–10; Jer 21,1–14) Mintha a heti igék összefoglalásaként szólalna meg ez az ige, azaz Jézus. Keressük õt, mert akkor élünk! Bízzunk igéjében, amely kegyelemrõl, az ítéletre méltó bûnösnek bûnbocsánatról és új kezdetrõl szól, higgyünk az õt elküldõ Atya szeretõ gondviselésében, mert nem kézzel csinált isten õ, hanem Teremtõ, Megváltó, Megszentelõ. Jézusban értelmet kap, és személyessé, közelivé válik minden e heti ígéret, tanács, intés, kérés, remény.

Kõháti Dóra