Evangélikusok

Hatvan éve történt: 1948-ban a szovjet megszállók által irányított kommunista párt csalárd módon magához ragadta a hatalmat. Ennek egyik legfontosabb mozzanata volt az egyházi iskolák 1948 júniusában történt kényszerállamosítása. Az evangélikus egyház legjobbjai Ordass Lajos püspök és Radvánszky Albert báró vezetésével próbáltak szembeszállni az elnyomókkal, de sorsuk az elhurcolás és a börtön lett…

Tudományos konferencia emlékezett meg szeptember 3-án az egyházi iskolák államosításáról. Az egész napos rendezvény szervezõje a katolikus közelmúltat vizsgáló Lénárd Ödön Alapítvány, helyszíne a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fõiskola volt. Az elõadók – világi és egyházi történészek – az eseménynek a nemzetközi, hazai és az egyházi múltban betöltött jelentõségét taglalták. Evangélikus részrõl Mirák Katalin egyháztörténész ismertette az egyházunkat ért veszteségeket. A konferencia témájának aktualitása érzékelhetõ volt: a nemzeti és egyházi közelmúlt súlyos eseményei máig nem eléggé ismertek, holott napjainkig alapvetõen meghatározzák életünket.

A kommunista uralom évtizedeiben, 1948–1989 között felnõtt korosztályok 1948-at mint „a fordulat évét” és „a proletárdiktatúra megvalósulását” tanulták az iskolában. A húsz éve folyó intenzív félretájékoztatás és elhallgatás következtében ezek az elavult nézetek máig nem adták át a helyüket az események valódi mivoltukban és súlyukban való értékelésének. Az 1948-as esztendõ máig ható súlyos öröksége a nemzeti függetlenség elvesztése, a demokrácia súlyos veresége, a társadalom rabságba döntése.

A Sztálin által instruált kommunista párt Rákosi Mátyás vezetésével elhatározta, hogy „rendezi az egyház és az állam viszonyát”. Az õ olvasatukban ez egyet jelentett az egyházak háttérbe szorításával. A bizánci mintájú, ígérgetésre, hazugságra és erõszakra alapuló uralomgyakorlásnak megfelelõen az év elején tárgyalásokra invitálták az egyházi vezetõket, és biztosították õket arról, hogy az egyházak megtarthatják az iskolákat. A baloldal az 1848-as szabadságharc százéves megünneplését saját ideológiai céljai érdekében használta fel.

A mézesmadzag után következett a korbács. Rákosi kitûzte a célt: a tanév végén parlamenti döntéssel, azaz hatalmi úton kell megoldani az iskolák elvételét. Rákosiék egyik eszköze az egyházak megosztása volt; elsõként a protestánsokat akarták megtörni. Az ellenálló egyházi vezetõket leváltatták, kiszorították, a többieket megfélemlítették.

Így szorult háttérbe a református egyházat vezetõ Ravasz László püspök, a megfélemlített református zsinat „beleegyezett” iskolái átadásába.

Az evangélikus egyházzal azonban minden megosztási kísérlet ellenére sem boldogultak, ugyanis 1948 júniusában Ordass Lajos vette át az egyház lelki vezetését. Bár a kommunisták irányította újságok azt hirdették, hogy az evangélikus egyházzal is sikerült megegyezni, ez nem volt igaz, mert Ordass kiállt az egyházi iskolák megtartásáért. A Mindszenty bíboros által vezetett katolikus egyházzal pedig teljesen megszakadtak a tárgyalások.

A tárgyalásos módszert követõen a kommunisták által irányított sajtó propaganda- hadjárata és a hatósági erõszak bevetése következett.

Az egyházi iskolák államosítására a végsõ ürügyet az úgynevezett pócspetri ügy adta; egy rendõrnek a településen bekövetkezett halála miatt koncepciós perben elítélték a helység jegyzõjét és plébánosát. (1989–1990 fordulóján a Legfelsõbb Bíróság semmissé nyilvánította a hamis, koncepciós vádakon alapuló ítéletet; jellemzõ módon a még élõ bûnösöknek hajuk szála sem görbült – elévülés miatt.) A kommunista párt és az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által keltett rettegés és félelem légkörében e per adta meg a jelet az egyházzal való leszámolásra.

1. június 16-án a választási csalások és elhurcolások által megfélemlített és irányított parlament engedelmes bábként megszavazta az államosításról szóló törvényt. Az Ortutay Gyula vezette Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a karhatalmat is igénybe véve kíméletlenül végrehajtotta az egyházi iskolák elvételét, teljes egészében megfosztotta õket épületeiktõl, felszerelésüktõl. A protestáns intézmények tanárait és a katolikusoknál mûködõ világi tanárokat állami tanítókká nyilvánították. A katolikus pap és szerzetes tanárok a klérus határozata értelmében azonban nem taníthattak állami iskolában, így õk kiszorultak az oktatásból.

Az evangélikus egyház vezetõit, Ordass Lajos püspököt, Radvánszky Albert egyetemes felügyelõt és Vargha Sándor fõtitkárt éppen hatvan éve, 1948. szeptember 8-án tartóztatták le, miután nem mondtak le önként tisztségükrõl.

Ilyen elõzmények után 1948 decemberében az evangélikus egyház zsinati határozattal elfogadta az állam és az egyház megegyezését. Az állam azonban ezt a diktátummal kikényszerített egyezményt sem tartotta be: már a következõ évben megszüntették az iskolai vallásoktatást mint rendes tantárgyat. Majd 1952-ben a még meghagyott két evangélikus iskolát, a budapest-fasori fiú- és a Deák téri leánygimnáziumot is elvették. A reformátusoknak is csupán egy gimnáziumot hagytak Debrecenben. A katolikus egyháznak mutatóban maradt néhány iskolája, de ezeket is csak a Mindszenty-per után kikényszerített 1950-es „egyezmény” után adták vissza.

A kommunisták célja megvalósult, a nemzeti hagyományokat, emberi értékeket átadó egyházi iskolák elvételével a jövendõ nemzedék feletti uralmuk teljessé vált. Az államosításra elsõsorban azért volt szükség, hogy az ifjúság feletti ellenõrzést megszerezve az új, szocialista rendszerhez hû embereket neveljenek.

Fontos cél volt az egyházak társadalmi befolyásának a megtörése is. Az állam által kijelölt egyházi vezetõk és a besúgóhálózat folyamatos mûködése folytán az egyházakat engedelmességre kényszerítették, befolyásukat a templomfalak közé szorították vissza. Az egyházi iskolák által képviselt értékek, hagyományok, az oktatásból kiszorított mûvelt tanárok négy évtizedes hiánya óriási szellemi és erkölcsi veszteséget okozott a nemzet életében.

Czenthe Miklós