Élő víz

A B I B L I A É V E

Pál Kr. u. 50 körül járt Filippiben, ahol megalapította az elsõ európai gyülekezetet. A Nagy Sándor apjáról, Filipposzról elnevezett várost ekkoriban már jobbára Augustus veterán katonái lakták, és az Apostolok cselekedetei szerint zsidó népessége is szinte elenyészõ volt. Pál mégis nagyon jól érezte magát a gyülekezetben, és késõbbi szolgálata során is mindvégig bensõséges kapcsolat fûzte a filippiekhez, aminek levelében is hangot adott.

Ezt a levelét is fogságból írta, ezért szeretett gyülekezete adományt küldött neki. Epafroditosz, a küldönc azonban súlyos beteg lett; Pál emiatt is fontosnak tartotta, hogy levélben mondjon köszönetet a segítségért, és tájékoztassa állapotáról a filippi keresztényeket.

A levél persze sokkal több lett puszta helyzetjelentésnél: a benne található úgynevezett Krisztus-himnusz egyedülálló összefoglalása mindannak, amit a legelsõ keresztények hittek és tanítottak Jézus Krisztusról, s Pál apostol is olyan részleteket árul el önmagáról, hitérõl és értékrendjérõl, amelyek jelentõsen gazdagítják a személyével kapcsolatos ismereteinket.

A barátság levele

A Filippiekhez írt levél görög szövegében számtalan olyan kifejezéssel találkozunk, amely a szakértõket a korabeli, fennmaradt baráti levelezésekre emlékezteti. Pál arról ír például, hogy a filippieknek egy szívvel-lélekkel, egyetértésben kell küzdeniük az evangéliumért, vagy hogy barátokként lelki közösségben vannak egymással, még akkor is, ha nagy távolság választja el õket, s képesek együtt örülni vagy bánkódni minden körülmények között. Barátok között természetes volt az „ajándékozás és elfogadás”: szokásával ellentétben ezért is fogadta el Pál a gyülekezet szívbõl jövõ adományát.

A görög–római kultúrában a barátság minden esetben egyfajta véd- és dacszövetséget jelentett két polgár között a felismert közös ellenféllel vagy ellenséggel szemben. Amikor tehát Pál barátságáról biztosítja a filippieket, fontos, hogy kitérjen azokra a külsõ veszélyekre és támadásokra, amelyek ezt a barátságot fenyegethetik – ezért óvja õket például a hamis tanítóktól.

A „vendégbarátságok” fenntartásának legfõbb eszköze akkoriban a levél volt, amelyben a barátok biztosították egymást töretlen hûségükrõl, hálájukról és szeretetükrõl; új barátokat ajánlhattak egymás figyelmébe; felelevenítették régi közös élményeiket, küzdelmeiket; megbeszélték az esetleges jövendõbeli találkozást, és beszámoltak egymásnak hogylétükrõl. A Filippi levél figyelmes olvasója minderre példát talál Pál apostol soraiban.

„Ne menj elõttem, mert nem tudlak mindig követni. Ne kövess engem, mert nem tudlak mindig vezetni. Ballagj csak mellettem, és legyél a barátom.” (Albert Camus)

Magyar Bibliatársulat