Evangélikusok

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építõk. Ha az Úr nem õrzi a várost, hiába vigyáznak rá az õrök. Hiába keltek korán, és feküsztök késõn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” A 127. zsoltár sokszor idézett mondatainak különös csengésük van most, az új tanévre való becsengetés után pár nappal. Bizony jól tudták már a régiek is, hogy újat – akár új tanévet is – kezdeni csak Isten segítségével és áldásával tud az ember.

Ma is vannak olyanok, akik nem feledkeznek el errõl, mert tudják, hogy ez az õsi bölcsesség nem idejétmúlt tudomány. Ma is erõ és reménység van benne és vigasztalás meg bátorítás is. Ezért egyházunk iskoláiban – mint ahogy az egyházak által fenntartott iskolákban mindenütt szokás – nemcsak tanévnyitó ünnepélyeket tartottunk két héttel ezelõtt, hanem venisanctékra, a Szentlélek Úristent segítségül hívó istentiszteletekre is hívogattak a harangok.

Mint ahogy minden intézményünkben, 451. tanévének kezdetén a közelmúltban alapított Prónay Sándor-díjjal elsõként kitüntetett soproni líceumban és legifjabb iskolánkban, a malomsoki gyülekezet fenntartásában elsõ tanévét kezdõ marcaltõi Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvodában is Isten nevében kezdtük az új tanévet. Nem is lehetne másképp, hiszen tudjuk, hogy emberé a munka, Istené az áldás!

Istennek legyen hála, elmúlt az az idõ, amikor sokakat megfélemlített és félrevezetett a diktatúra hivatalos, uralkodó ideológiája: a tudomány és a hit nem fér meg egymás mellett. Aki képzett és okos, az nem lehet vallásos, aki pedig hívõ ember, az csak buta és maradi lehet. Ha hivatalos állami ideológiaként már nem emlegetik is ezt az ostoba és hazug mondatot, azért nem tagadhatjuk, sok kortársunk gondolkodik így ma is.

A szekularizáció, az Istennel nem számoló, rendjével nem törõdõ libertinista korszellem és életforma hatása alól kevesen tudják kivonni magukat. Ilyen lelki, szellemi környezetben különösen fontos feladata egyházunk iskoláinak, hogy fiataljaink ne csak „kimunkált emberfõk” legyenek, hanem úgy ismerjék meg a tudomány eredményeit és a teremtett világot, hogy a feltáruló titkokon túl megtapasztalhassák Isten teremtõ hatalmának valóságát és szeretetének csodáját is.

Az õsi tanítás, az ora et labora (imádkozzál és dolgozzál) igazságát felhasználva úgy is mondhatjuk ezt, hogy Isten rendje szerint az ember életében nem szakadhat el egymástól az oratórium és a laboratórium. Albert Einstein, az egyetemes tudomány egyik óriása mondta: „Nem tudok elképzelni olyan eredeti tudóst, akinek nincs mély hite. A szituáció talán kifejezhetõ egy képpel: a tudomány vallás nélkül béna, a vallás tudomány nélkül pedig vak.” De idézhetünk egy másik Nobel-díjas fizikust is. Max Planck szerint „ha valaki csak belekortyol a tudomány poharába, hitét is elveszítheti, de ha kiüríti a tudomány poharát, akkor a mélyérõl Isten arca mosolyog rá”.

Elõkerestem az egy esztendõvel ezelõtt ugyanebben a rovatban, a szeptember 13-i lapszámban megjelent írásomat. Valójában nem ért meglepetés, de azért nagyon elszomorodtam, hogy egy esztendõ múltán is idõszerûek azok a sorai, amelyekben a nehézségekrõl, feszültségeket okozó nézeteltérésekrõl, az állami finanszírozással kapcsolatos bizonytalanságokról írtam. Ezen a téren lényegében semmi nem változott. Különösen a kistelepülések iskolái vannak egyre nehezebb helyzetben, a minimálisan elõírt osztálylétszám emelése is õket veszélyezteti leginkább.

Még egy fontos kérdésrõl kell szólnunk itt. A tanévkezdés izgalmai közben különösen is ránk nehezedik tragikus demográfiai helyzetünk terhe. A születések számának fokozatos csökkenése és mindaz, ami ebbõl következik: iskolabezárások és -összevonások, pedagóguselbocsátások, elöregedõ népesség s végsõ soron fogyó nemzetünk sorskérdései.

Talán még nincs túl késõ. Talán. De hogy valóban ne legyen túl késõ, ahhoz sokaknak meg kellene hallaniuk a már idézett 127. zsoltár szavait: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hõs kezében a nyilak, olyanok a serdülõ ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét…”

Vitán felül áll, hogy az úgynevezett gyermekvállalási kedvet meghatározóan befolyásolja a kormányzat adó- és családpolitikája, a gyermekneveléssel járó terhek növekedése, de a közgondolkodás is, amely szinte teljesen kitörölte szótárából az áldozatvállalást – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Én mégis azt hiszem, hogy akik ismerik és elfogadják Isten teremtõ akaratának rendjét, azok döntésüket nem a korszellem és a szikár gazdasági számítások hatására hozzák meg…

Kedves olvasó! A ránk mosolygó, a szíve titkait Jézus Krisztusban feltáró Isten arcát saját erõnkkel, önzõ tudálékosságunkkal nem fedezhetjük fel. Sok minden – a bûn ezernyi következménye, a ránk nehezedõ terhek, a természeti katasztrófák, a sokarcú emberi szenvedés – eltakarja elõlünk. Éppen ezért olyan fontos, hogy a tanév kezdetén – de ne csak most, hanem életünk minden napján – segítséget kérjünk tõle, aki megígérte, hogy „mennyei Atyátok [ad] Szentlelket azoknak, akik kérik tõle” (Lk 11,13).

Veni Sancte Spiritus – Jöjj, Szentlélek Úristen!

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület