Napról napra

Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekbõl, amelyeket az Úr Izráel házának tett. Mind beteljesedett. Józs 21,45 (Gal 4,28; Mt 15,21–28; Róm 10,9–17/18/; Zsolt 141) Józsué az Isten által Ábrahámnak, Izráel õsatyjának tett ígéretekrõl mondja ezt. Ezek az ígéretek már elhangzásukkor lehetetlennek tûntek. Az idõs Ábrahámnak és Sárának a természet rendje szerint már nem születhetett gyermeke, akitõl nép származhatott volna, amely Kánaán földjét kapta volna örökségül. Aztán Izsák mégis megszületett. De Ábrahám egyszer parancsot kapott, hogy áldozza föl. Az ígéretek teljesülése ekkor megint lehetetlennek látszott. Ám Izsák életben maradhatott, és fia, Jákób Egyiptomba került, ahol tizenkét törzs atyjává lett. Késõbb új dinasztia került trónra, és a fáraó elhatározta Isten népének kiirtását. Ekkor az ígéretek megint elveszni látszottak. Ám Isten tíz csapással sújtotta Egyiptomot, és a nép Mózes vezetésével kivonulhatott. A Vörös-tenger partján azonban a fáraó hadserege utolérte õket. Ekkor megint úgy tûnt, hogy az ígéretek sosem valósulhatnak meg, mert az egész nép odavész. Isten azonban közbelépett, és a fáraó hadseregével együtt elpusztult a tenger hullámaiban. Azután negyvenesztendei pusztai vándorlás következett, amely alatt a nép életben maradása újra meg újra kétségessé vált. Isten mégis minden esetben megmentette õket, és végül Józsué vezetésével bevonulhattak az ígéret földjére. Isten az új szövetség népének a földi Kánaánnál is nagyszerûbb ígéretet adott Jézus Krisztus által: az örök élet és üdvösség ígéretét. Ezt keresztségünkben mindannyian személyre szólóan megkaptuk. Teljesülése bûneink és a ránk váró halál miatt olyan lehetetlennek látszik, mint az Ábrahámnak adott ígéreté Izsák oltárra helyezésekor. Isten azonban nem ismer lehetetlent, és ahogy Ábrahámnak tett ígéretét teljesítette, úgy az újszövetségi népnek tett ígéretét is teljesíti. Ha Ábrahám hitével hiszünk, megbocsátja bûnünket, és nemcsak a bûn zsoldját fizeti ki halálunkkal, hanem kegyelembõl Krisztus halálának örök életet termõ gyümölcsében is részesít.

Tõle van az erõ és a siker, hatalmában van a tévelygõ és a tévelygésbe vivõ. Jób 12,16 (Mt 5,45; Mk 5,24–34; Jer 23,1–8) A tévelygõ ember gondolkodását, cselekedeteit és egész életét – számítógépes kifejezéssel – a tévelygésbe vivõ sátán programozza. Istennek azonban hatalma van e program eltörlésére és helyette az üdvösség programjának installálására.

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsõítesz engem. Zsolt 50,15 (Mk 10,51; Jak 1,1–6/7–11/12–13; Jer 25,1–14) Isten sokszor kérésünk nélkül is megsegít, és törli a sátán programját az életünkbõl. Mégis azt szeretné, ha gyermeki bizalommal kérnénk is õt erre, hogy örömmel teljesíthesse kérésünket.

Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál. Ézs 12,1 (1Tim 1,14; Lk 7,1–10; Jer 25,15–31) Isten azért érezteti velünk haragját, mert szeret és meg akar állítani minket a veszedelembe vivõ úton. Ha elérte célját, újra érezhetõvé teszi atyai szeretetét, hogy megvigasztalódjunk.

Az Úr pedig színrõl színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal. 2Móz 33,11a (Lk 24,15; ApCsel 5,34–42; Jer 26,1–19) Ha tovább olvassuk a történetet, kiderül, hogy Mózes ugyan Isten színe elõtt állt, amikor beszélt vele, az arcát mégsem láthatta. Keleten, amikor az uralkodó elé vezettek valakit, tekintetét akkor sem volt szabad az uralkodóra emelnie, amikor beszélt vele. Testi szemmel mi sem láthatjuk Istent, amikor imádságban szólunk hozzá, de nem szabad kételkednünk: színe elõtt állunk, és õ hallja minden szavunkat, sõt válaszol is kéréseinkre.

Sámuel ezt mondta a népnek: Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de távol legyen tõlem, hogy ne imádkozzam többé értetek. 1Sám 12,20.23a (1Kor 16,16.18; Jn 19,28–30; Jer 28,1–17) A másik vétke – akár ellenünk követte el, akár a közösség ellen, amelyhez tartozunk – nem ok arra, hogy többé ne imádkozzunk érte. Ezt a felekezetekre tagolt kereszténységnek is meg kell fontolnia.

Vissza fognak térni az Úr megváltottai. Boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik. Ézs 51,11 (Ef 1,18; Mt 14,22–33; Jer 29,1–14) A próféta ezt a Babilonba hurcolt népre érti. De az ígéret túlmutat az ó szövetségen: Isten megváltottai egy napon – a halálon át – a vele való közösségbe fognak visszatérni. Ott lesz részük boldog örömben, és ott múlik el minden sóhajtozás.

Véghelyi Antal