Élő víz

Kolosséban nem Pál, hanem valószínûleg egyik tanítványa, talán éppen a levél elején és végén említett Epafrász alapított gyülekezetet. Az apostol azért ragadott tollat, mert Epafrász szerint tévtanítások fenyegették a fiatal közösséget.

A kolosséi tévtanítás mibenléte és a tévtanítók kiléte régóta foglalkoztatja az Újszövetség kutatóit, de igazi megoldásra még nem találtak e kérdésben. Annyit tudunk, hogy a Lükosz és a Meander folyó völgyében fekvõ Kolosséban nagy számban éltek olyan zsidók, akik hosszú ideje érintkeztek a hellenista kultúrával, mi több, a környéken virágzó úgynevezett misztériumkultuszok követõivel. Talán a Pál által itt kifogásolt tévtanítás is hellenisztikus misztériumkultuszi, pregnosztikus és zsidó vallási elemek valamiféle egyvelege lehetett. A tévtanítók tökéletességre törekvõ aszketikusok lehettek, ezért akart Pál e levelében a Krisztus-hirdetéssel minél többeket „tökéletessé tenni” (1,28).

A kolossébelieket megtévesztõk az „emberek hagyományait” és a „világ elemeit” követték „bölcselkedésükkel” (2,8), Pál ezzel szemben azonban egyedül Krisztusról akar hallani, aki minden „filozófia” felett uralkodik, s aki egy nehéz és véres hadjáratban diadalmaskodó hadvezérként (2,14–15) vonul be a kolosséi keresztények életébe. Pált fõként azért dühítette ez a tévtanítás, mert a gyülekezeti tagok régi tévedéseinek, hitbeli gyengeségeinek visszatérésétõl tartott.

A Kolosséi levél érdekessége, hogy írója a záró rendelkezések között bepillantást enged Pál leveleinek utóéletébe. Ebben az idõben Pál egyes leveleit már az egymással szomszédos települések keresztény közösségeiben felolvasták, másolták és megõrizték – liturgikus használatra.

Tévtanítók kerüljenek!

Napjaink posztmodern világában általános az a felfogás, hogy mindenkinek jogában áll azt gondolni bármirõl, amit akar. Nagyon kevés a támpontunk arra nézve, hogy kinek milyen véleményt, nézetet kellene követnie. A keresztény hit számára azonban kezdettõl fogva fontos volt, hogy Jézus evangéliumát és az arra épülõ apostoli tanítást hûségesen, hamisítatlanul megõrizze. Persze ez régen sem volt olyan egyszerû dolog, hiszen mindig voltak olyanok, akik az „igaz” tanítást unalmasnak, tökéletlennek, filozófiai vagy éppen gyakorlati szempontból kiformálatlannak találták. Ilyenkor léptek fel emberek a maguk sajátos szemléletû, mégis általában a keresztény evangéliumhoz tartalmilag kötõdõ tanításával. Ezek az „újítók” mindig gyorsan kiérdemelték a „tévtanító” nevet.

Pál késõi levelei azt mutatják, hogy a tévtanítóknak voltak bizonyos ismérveik. Elõször is „engedetlenek” voltak, nem akartak beilleszkedni semmilyen egyházi rendbe. Emellett önmagukat tanítóknak nevezték, de az apostolok tanítását elvetették. Végül pedig igaz volt rájuk, hogy „üres fecsegéseik” soha nem szolgálták a gyülekezetek épülését.

Magyar Bibliatársulat