Szószóró

Lassan egy hónapja már, hogy újból az iskolapadban kell ülnöd. Elképzellek, ahogy egy kémiaórán az osztályteremben vagy, az utolsó elõtti padban.

Eleinte még érthetõ számodra, amit a tanárnõ magyaráz, de ahogy telnek-múlnak a percek, szép lassan egybefolyik minden – már csak merõ morajlás, amit hallasz. Kezded észrevenni, hogy hol vannak a nyári festés hibái a falakon, majd tekinteted az új, bordó függöny redõit kezdi pásztázni. Ezután észreveszed az ablaküvegek közé szorult legyet, amely keservesen és hiába próbál menekülni, újból és újból nekicsapódik az üvegnek.

Idõvel szemeid a távolba néznek, megpihennek a közeli, napsütötte diófa sárgálló levelein, melyeket lágyan fújdogál a hûs õszi szellõ. Közben eszedbe jut a nyár, amikor bicajoztál, amikor fürödtél a Balatonban, amikor oda mehettél, ahova csak akartál. De jó is volt! A szabadság, a barátságok, az új élmények…

És ekkor jön el az a pillanat, amikortól fogva már fogalmad sincs, mirõl is van szó az órán. Ha felszólítanának, képtelen volnál felelni bármire is. „Hát igen, tulajdonképpen miért is vagyok itt ezen az órán? Miért is kell egyáltalán tanulnom? Fõleg olyasmit, ami egyáltalán nem is érdekel?” – gondolod közben magadban, és várod, nagyon várod a kicsengetést. Majd azt mondod magadnak a huzatos folyosó friss levegõjébõl nagyot lélegezve: „Ez az óra borzalmas volt!”

És igazad van. Egyetértek veled: ez az igazi iskolai borzalom, amikor nem vagy motivált arra, hogy tanulj, hogy elolvass valamit, hogy utánanézz valaminek a könyvtárban vagy épp a neten, hogy egyáltalán érdekeljen valami, aminek utánajárnál, és amirõl esetleg cikket írnál az iskolaújságba, vagy ami miatt érdemes volna felkeresni a tanárt egy délután, hogy meséljen még az adott anyagrészrõl, mert olyan érdekes…

Hasznos lehet elgondolkodni azon, vajon miért is nem megy a tanulás már most, az év elején, és hogy egyáltalán létezik- e valamifajta motiváció, amelybe belekapaszkodhatnál. Vegyünk sorra néhányat!

Édesanyádnak megfelelni? Õ örülne a legjobban, ha megtáltosodnál. Vagy a tanárod kedvéért tanulni, aki még lehet, hogy valamilyen versenyre is elküldene? Biztos nagy dicséretben részesülnél az osztály, sõt az egész iskola tanulói elõtt! Vagy azért, mert édesapád fizet, ha jó jegyeket szerzel? Mert büszke lenne rád, amikor átadhatná neked a megígért jutalmat?

A barátnõdnek megfelelni…? A lányok nagyon szeretik, ha felnézhetnek a barátjukra. Vagy épp a barátodnak megfelelni? A legtöbb fiú szereti, ha értelmes, okos és ügyes az a lány, akivel barátkozik.

De mivel a soron következõ fizikaórán épp az elõtted ülõ fejét nézed, arra gondolok, hogy a te esetedben egyik említett motiváció sem létezik. Akkor mi az, ami hajtana, ami elõrevinne?

Próbálj meg belekapaszkodni abba, amit Jézus Krisztus mondott: „…én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20b) Tehát nem vagy egyedül – még az iskolapadban sem! De még akkor sem, amikor úgy érzed, hogy az egész iskola, sõt az egész világ ellened van, vagy ha összecsapnak a fejed fölött a hullámok, ha senki sem szeret, ha minden másképp sikerül, mint ahogy eltervezted.

Próbálj Jézushoz imádkozni, és kérd, hogy õ adjon erõt figyelni, összpontosítani, tanulni, hogy kirajzolódhasson elõtted, miben vagy ügyes, és hogy meg tudj küzdeni azokkal a tárgyakkal is, amelyeket egyáltalán nem szívelsz! Így szépen lassan kiderül majd, miben vagy tehetséges, mi szerez örömöt a számodra, sõt idõvel kirajzolódik az is, hogy mi leszel, ha nagy leszel.

Hidd el, biztosan van, amiben ügyes vagy; kérlek, legyen türelmed megtalálni a kincseidet! Ne add fel olyan könnyen! Jézus ott van veled az úton, készen áll arra, hogy segítsen. Csak tedd össze a két kezed…

Balog Eszter