Élő víz

Az elõzõ korszakban, a pártállamban kevesen tudtak hívõk maradni; féltek munkahelyük, állásuk elvesztésétõl. Sok esetben hitüket vesztve átnevelésben részesültek.

Ma megvan a lehetõség a hitéletre. Ennek ellenére rohanó világunkban a meggazdagodásra való törekvés, a szerzésvágy miatt sokan elhanyagolják hitük gyakorlását, nem az Isten által nekik kijelölt úton járnak, nem hallják meg Isten szavát. Engem egy ilyen család élete, sorsa ragadott meg és késztetett írásra.

Élt egy nagyvárosban egy középkorú házaspár, akiknek volt egy tízéves kisfiuk. Jólétükhöz megvolt minden: többszobás lakás, saját orvosi rendelõ, gyönyörû nyaraló, szuper gépkocsi. Kényelmüket többfõs személyzet biztosította. Nagy bõségben, kényelemben éltek, mindenük megvolt – csak a hitük hiányzott. Az orvos csak gazdag embereket gyógykezelt, szegényeket nem fogadott.

Történt egyszer, hogy egy közeli házból egy idõs beteghez hívták, de nem ment ki, és kórházi beutalót sem adott a részére. Az öregember meghalt.

Az orvos nem sokkal ezután egyszer hazafelé tartva karambolozott. Súlyosan megsérült, autója használhatatlanná vált. Több hónapig tartott, mire felépült; betegei közben elmaradtak tõle.

Hamarosan egyetlen gyermekük is súlyosan megbetegedett, és a külföldi gyógykezelés ellenére sem lehetett megmenteni, a kisfiú meghalt. A nagy bánattól feleségének az egészsége is megrendült, sorvadásnak indult.

A sok baj, betegség miatt a házaspár anyagilag is nehéz helyzetbe került. El kellett adniuk a gyönyörû nyaralót, feladták a kényelmes lakást is.

Egy kis faluba költöztek, de ott sem találtak nyugalmat. Már-már az öngyilkosságot fontolgatták, amikor egy este idõs férfi vendég érkezett a házhoz. Nem szívesen, de befogadták egy éjszakára.

A vendég kifaggatta az elkeseredett házaspárt. Elmondta nekik, hogy az élet Isten ajándéka, és hogy Isten mindenkinek kijelöli az életútját. Ha ezt megtalálják és elfogadják, megnyugszanak, és még boldogok is lehetnek.

A vendég elment, õk pedig elgondolkodtak az elhangzottakon. Megértették, hogy Isten ezt a kis falut jelölte ki számukra. Ott maradtak, gyógyították a betegeket, és gondját viselték az idõseknek. Késõbb született egy kislányuk, ismét boldogok voltak.

A fájó emlékek lassan elhalványultak, megnyugvás, béke költözött a szívükbe. Elfogadták Isten akaratát. Hálával gondoltak a hozzájuk betévedt vendégre, és megértették, hogy a látogatás nem volt véletlen, hanem az isteni gondviselésbõl eredt.

Petrovich István