Keresztutak

A SZERZŐ FELVÉTELE

Az elsõ nagyobb egyházi rendezvényre került sor az elmúlt hét végén a hosszúfalusi Keresztyén Csángó Házban. A Biblia éve alkalmából a Brassó melletti Négyfalu öt evangélikus gyülekezete tartotta itt missziós napjait.

„Kell-e missziós tevékenységet folytatni a saját gyülekezetekben?” – kérdezte Kajcsa László hosszúfalu-fûrészmezei lelkész, amikor köszöntötte az egybegyûlteket. A válasz egyértelmûen igen volt, és erre a tevékenységre kiváló alkalom a Biblia éve. Igaz, a Szentírásról bármikor lehet beszélni, hiszen örök érvényû olvasmány, tanítás. A tematikus évben mégis másképp tekintett mindenki a könyvek könyvére.

A nap nyitóáhítatát Daragus Endre belmissziói elõadó tartotta. Fülöp Károly egyházmegyei felügyelõ rövid bibliatörténeti bevezetõ után gyerekkori emlékeirõl beszélt. Arról, hogy hol is volt a helye a Bibliának egy székelyzsombori család életében, miként használták az Írást.

Fülöp Károly kiemelte azt a fontos tényt is, hogy az egykori családoknak a Biblia nemcsak a tanítások könyve volt, nemcsak életük mértékadójának számított, hanem a fontos családi események krónikásává is elõlépett. Az egykori Bibliákban családi adatokat is találunk: ki mikor halt meg, ki mikor született, melyik gyerek mikor házasodott. De elõfordult, hogy a kölcsönadott pénzt jegyezték fel a borító belsõ fehér lapjaira, vagy éppen a rendkívüli idõjárást, állatszaporulatot, kedvenc éneket, netán halotti búcsúztatóverset. Lehet ezt papírhiánnyal magyarázni, lehet a szegénységgel, ám a profán bejegyzések csak azt hangsúlyozzák, hogy a Biblia központi helyet foglalt el az egykori családok életében, mindig kéznél volt.

A közös ebédet követõen Kajcsa László érdekes történeteket olvasott fel a Bibliából, a Bibliáról.

Másnap közös istentisztelettel folytatódott a rendezvény; dr. Kozma Zsolt nyugalmazott református lelkész, egykori teológiai tanár hirdette az igét, illetve tartott elõadást az istentisztelet után. Bár a professzor – nem elõször – korunk problémáival szembesítette az egybegyûlteket, az elhangzottak mégsem hatottak közhelyszerûen. A mindennapi életbõl vett példái inkább elgondolkoztatóak voltak, nem hangzottak elviselhetetlen morális „kioktatásként”, aminek korunk fiataljai érzik manapság a szüleik, nagyszüleik értékrendjét, egyházhoz, hithez való viszonyát tükrözõ beszédeket.

A vasárnapi közös ebédet Török László áhítata zárta. A csernátfalusi lelkész pozitívan értékelte a rendezvényt, és kollégái nevében is ígérte, hogy lesz még folytatása. Zárómozzanatként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház négy mûvésze – B. Piroska Klára, Krizsovánszky Szidónia, Darvas László és Debreczi Károly – Wass Albert mûveibõl válogatott egy csokorra valót A láthatatlan lobogó címmel.

Valóban jó volt látni, hogy a gyülekezetekbõl bejelentkezett hívek többsége, mintegy másfél száz evangélikus el is jött a rendezvényre, sõt mindkét napon részt vett. Az emberek nem széledtek szét egy-egy elõadás után, hanem együtt maradtak, és ez sokat elárult a missziós napok sikerességérõl. Mint ahogy az is, hogy az elõadások kérdéseket vetettek fel a hallgatókban, s ha nem beszélték is meg õket nyilvánosan, a szünetekben itt is, ott is azt hallottam, hogy boncolgatják a hallottakat: az öregek elemezgetik, hogy miként lehetne a gyerekeket is bevonni, legalább annyi idõre elmozdítani a számítógép elõl, míg egy bibliai idézetet elolvasnak. Néhányan pedig éppen az elõadások hatására ébredtek annak tudatára, hogy a régi, szinte már semmire sem becsült, elrongyolódott Biblia talán éppen a bejegyzései miatt lehet érték.

Mindent egybevetve a végkövetkeztetés az, hogy ilyen rendezvényekre a jövõben is szükség van, s talán nemcsak négyfalusi, hanem hétfalusi szinten is. Ha pedig valamit kifogásolni lehet, az csak az a tény, hogy tulajdonképpen ugyanazokkal az emberekkel találkozhattunk, akik egyébként is járnak templomba, bibliaórákra, szeretetvendégségekre. Vajon mi kell ahhoz, hogy a fiatalabbak is részt vegyenek az ilyen összejöveteleken? Az – mint egy korábbi interjúalanyom mondta –, hogy megöregedjenek, és ismét legyen idejük az egyházra? A kérdés most költõi marad, a lelkészeknek pedig örök feladat és kihívás.

Veres Emese-Gyöngyvér