Napról napra
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok. Jer 17,14 (Zsolt 118,24; Mk 2,28; Mk 2,1–12; Ef 4,22–32; Zsolt 109) „Csak egészség legyen!” – nagyon sokszor hangzik el ez a mondat a szánkból. Azt gondoljuk, hogy erre van igazán szükségünk a nyugodt, békés élethez. Ezért rettegünk annyira a betegségektõl, és mindannyian azt kérjük Istentõl, hogy adjon szabadulást testi bajainkból, szenvedéseinkbõl, a mindennapi küzdelmekbõl. Hol van ehhez képest a lelkünk gyógyulása, a bûneiktõl való szabadulás vágya? A testi egészségnél sokkal nagyobb szükségünk van arra, hogy a lelki életünk megújítását kérjük Istentõl, és õszinte szívvel imádkozzuk: „…ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól…” (Mt 6,13a)
Hétfõ
Isten elküldi szeretetét és hûségét. Zsolt 57,4b (Mk 1,13; Lk 10,17–20; Jer 39,1–18) Szeretet és hûség – ez az emberi kapcsolatokat igazán meghatározó két élmény hiányzik a mi életünkbõl. A „Szeretlek, mert szeretlek…” egyszerûségét felváltja a „Szeretlek, mert…”, és soroljuk is feltételeink hosszú listáját. Az érdekekhez kapcsolt szeretetnek jellemzõ vonása, hogy a hûség is kiveszik belõlünk általa. Arra hajlunk személyes kapcsolatainkban, amelyik irányba érdekünk megkívánja. Isten azonban olyan szeretetrõl és hûségrõl tesz bizonyságot Jézus Krisztusban, amelybõl nekünk is táplálkoznunk kell, hogy egészséges emberi kapcsolataink legyenek.
Kedd
Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonába vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket. 1Pt 2,9 (Zsolt 57,10; 1Móz 16,6b–14; Jer 40,1–16) Sokszor bezárkózunk a biztonságunkat jelentõ négy fal közé, és magunkkal visszük oda saját hitéletünket is. Magunknak élünk, és magunkban õrizzük az Istennel való személyes élményeinket. „Hitem magánügy” – halljuk gyakran, és közben elfeledkezünk arról, hogy nem erre hívattunk el. Mindannyian kaptunk talentumokat, amelyekkel építhetjük közösségeinket. Ezek abból a kapcsolatból fakadnak, hogy Istenhez tartozunk, és õ feladattal bíz meg bennünket, ahogy tette ezt Jézus a missziói parancsban is: „Menjetek (…), tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19)
Szerda
Istennél van segítségem és dicsõségem. Zsolt 62,8 (1Pt 2,2–3; Jel 14,6–7/13–16/; Jer 41,1–18) Hétköznapjaink egyik legnagyobb kérdése az, hogy ki tud segíteni nekünk. Legtöbbször önmagunkban bízunk, abban, hogy saját erõnkbõl képesek vagyunk megoldani a problémáinkat. Túlzott önbizalmunk következtében hátat fordítunk annak, aki valóban segíteni tud rajtunk. A zsoltáros õszinte vallomása nekünk is biztatást adhat, amikor érezzük, hogy erõnk végéhez értünk: nincs tovább, nincs más lehetõségünk, mint Istenben bízni.
Csütörtök
Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. Zsolt 33,10 (1Kor 1,28–29; Mt 18,10–14; Jer 42,1–22) Ember tervez, Isten végez! Életünk során számtalan tervünk van, amelyet igyekszünk megvalósítani. Közülük sokat saját erõnkbõl teljesítünk, de vannak olyanok, amelyekért hiába küzdünk, mégsem valósulnak meg. Mindazok a tervek, amelyekbõl kihagyjuk Istent, rövid távon ugyan hozhatnak sikert, de hosszú távon nem tesznek boldoggá. A legjobb terv az emberi életben Istenre bízni magunkat és az õ útján járni.
Péntek
Szeressétek az igazságot és a békességet! Zak 8,19b (Jn 3,21; Mt 26,51–54; Jer 43,1–13) Hazug világban, hazugságok között igazi parancs Zakariás szava. Nem véletlen a próféta intése, hiszen akkor lehet együtt élni egymással a világban, ha betartjuk a játékszabályokat. Az emberi együttélés egyik legfontosabb szabálya, hogy törekedjünk az igazságra, és abból az egyetlen igazságból merítsünk, amelyet Isten Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá tett a számunkra. Az igazság követése egyenes úton vezet bennünket a békesség felé. A hazug világ ellen egyetlen „fegyver” van: az igazság, Isten igazsága.
Szombat
Aki szánt, reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésbõl. 1Kor 9,10 (Zsolt 32,10; ApCsel 27,16–25; Jer 44,1–14) Pesszimista életszemléletünket, amelybe gyakran beleragadunk, cseréljük le, és reménységgel induljunk neki az elõttünk álló feladatoknak! Lássuk meg, hogy a feladat ugyan nehéz, és megpróbáltatások is várnak ránk, de mindvégig ott áll mellettünk az, aki a gyümölcsöt érleli. Isten munkatársai vagyunk, így azzal a reménységgel élhetünk, hogy megízlelhetjük munkánk igazi gyümölcseit.
Csorbáné Farkas Zsófia