)
Kultúrkörök
OKTÓBER 6. – AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Fél század múltán
|
|
| Levelezőlap az aradi vértanúk emlékére 1989-ben kiadott bélyeggel – a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 2007-ben rendezett Történelmünk korszakalkotója – Batthyány Lajos, a hadseregszervező című kiállítás egyik darabja |
Immár egy fél század múlt el azóta, hogy a magyar szabadságért vívott dicsõ csatákat egy gyászos aktus, a világosi fegyverletétel lezárta.
Ezzel lehanyatlott a magyar dicsõség, és sûrû fátyol borult a szabadság feltûnõ napjára. A harcokban elesett félistenek kihullott vére nem hozta meg a várt jövendõt; álmaik nem váltak valóra, a véráztatta föld nem hajtotta ki a szabadság virágait. Elhallgatott a dicsõ csaták isteni jelszava: „Elõre!” A honvédõ sereg elpusztult; a hõs vezérek rabságban; a kormányzó hazátlanul…
A harci zajt fölváltotta a rabláncok csörgése, Gábor Áron ágyúi helyett megszólaltak a hóhérfegyverek. A bakó átvette birodalmát; a diadalmas zsarnok tort ült a szabadság fölött.
A magyar sereg díszei, a hõs vezérek az aradi várban várták sorsukat. A zsarnok borzasztó bosszút állt a sok vereségért, és október 6-án fölavatta Aradot a magyar Golgotává.
Ezóta október hatodika gyásznapja a magyarnak. Kegyelettel emlékezünk meg ezen a napon azokról a dicsõ hõsökrõl, akik meghaltak a hazáért (…).
Világos után
Amikor Görgey Világosnál lerakta fegyvereit az orosz elõtt, végképp eloszlott a szabadság reménye. A harmincezer emberbõl álló fõsereg fogoly volt.
Fegyvertelenül haladt az oroszok sorai között, mint egy kormányától megfosztott óriás-hajó a végtelen tengeren. Szomorúság ült minden arcon, mintha minden ember érezte volna a borzasztó jövõt. De mit is várhattak a jövõtõl, mikor az két zsarnok kezébe volt letéve?
Abban a reményben rakták le a dicsõ harcokban megszentelt fegyvert, hogy megváltják az ország szabadságát. Az a hír járta a világosi táborban, hogy Görgey az orosz közbenjárására kiegyezett a császárral, visszaállítják az õsi magyar alkotmányt, vége a hadjáratnak. Annyira hitt a magyar sereg a híresztelésekben, hogy vásárt csapott a harci szerekkel, és a zsidók egész nap vásárolták a nagy mennyiségû harci készleteket. Ha csak sejtették volna a valót, a fegyverletétel gyalázatos feltételeit, Világos ma nem a szégyen könnyét csalná szemeinkbe. A befejezés méltó lett volna a kezdethez. (…)
A nyolcadik napon megérkezett a cár parancsa, és a sereg felkerekedett Gyulára, ahol mindenki megismerte az árulást.
A cár kiszolgáltatta õket az osztrákoknak.
-------------- „A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyõzõdésem, hogy ez az egyetlen mód intõ példát szolgáltatni minden jövendõ forradalomnak.”
Julius von Haynau táborszernagy --------------
Haynau serege mindjárt át is vette foglyait, és elsõ dolga volt, hogy megfosztotta a tiszteket fegyvereiktõl. Azután durva gúny és szitok között megindult a szomorú menet Arad felé, amely már akkor szintén az osztráké volt. Ezt a mindennel bõven ellátott erõs várat is Görgey szolgáltatta a császár kezébe, az õ szavára adta fel a hõslelkû Damjanich.
Aradra érve tábort ütött az elcsigázott sereg. A ronda sáncok között ekkor már a kolera szedte áldozatait, és a honvédek közül is sokan megkapták a csúnya betegséget. Boldog volt, aki elpusztult Isten kezétõl, legalább véget ért számára a lealáztatás!
A táborozás után megkezdõdött a foglyok kiválogatása. Elõször a tábornokokat szállították be kocsin, kíséret mellett a várba, ahova késõbb Damjanichot is hozták, akit elõbb Nagyváradra vittek volt. Az aradi vár egészen megtelt magyar foglyokkal, mert oda hozták azokat is, akik másutt tették le a fegyvert. Másnap a többi tiszteket kísérték be fegyver között a városba, ahol három helyen szállásolták el õket. Mikor aztán így eltávolították a tiszteket a táborból, megkezdõdött a rablás. Elszedték a foglyok minden holmiját, el kótya-vetyélték, s nem hagytak meg náluk semmit, éppen hogy le nem húzták róluk a ruhát.
A derék aradiak azonban összevásároltak mindent, amit csak lehetett, és aztán visszaadták tulajdonosaiknak. Különösen kitûntek mint a foglyok jótevõi Vásárhelyi János és Albert özvegyei, Brünek Júlia és Judit, valamint Bohus Jánosné, született Szõgyény Antonia. A világ – írja visszaemlékezéseiben Degré Alajos – önzetlenebb és résztvevõbb polgárokat, mint az aradiak voltak, felmutatni nem bír, s oly szíveket, mint a két Vásárhelyinéé, csak az égben, az angyalok között lehet találni. (…)
A tizenhárom vértanú
A világosi fegyverletétel az osztrákok kezébe szolgáltatta a magyar sereg diszeit. Tizenöt magyar vezér várta sorsát az aradi várban. Az egyik megõrült a szomorú fogság alatt, tizennégyet halálra ítélt az osztrák haditörvényszék. Egynek megkegyelmezett Haynau, a bakónak maradt tizenhárom. Tizenhárom a magyarság legelejébõl.
Egy bús októberi napon aztán a bakó learatta a dús magyar termést. A bresciai hiéna kéjes örömmel szemlélte tizenhárom áldozatát.
A magyar nemzet gyászba borult, és zokogva siratta legdicsõbb fiait.
A hõsök már tán elporladtak az anyaföld ölén, de emlékük kitörölhetetlenül él a magyar szívekben.
Élni fognak õk mindörökké az eszmével, melyért küzdöttek. Életük szent példája a hazaszeretetnek, haláluk pedig örök vádja a zsarnokságnak!
Hamvay Ödön: Az aradi tizenhárom. A fenti részletek az eredetileg 1899-ben megjelent könyv reprintjébõl (1999) valók.
Lázár Vilmos ezredes (1815–1849), gróf Dessewffy Arisztid tábornok (1802–1849), Kiss Ernõ tábornok (1799–1849), Schweidel József tábornok (1796–1849), Pöltenberg Ernõ tábornok (1813–1849), Török Ignác tábornok (1795–1849), Láhner György tábornok (1795–1849), Knezich Károly tábornok (1808–1849), Nagysándor József tábornok (1804–1849), gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok (1819–1849), Aulich Lajos tábornok (1793–1849), Damjanich János tábornok (1804–1849), gróf Vécsey Károly tábornok (1807–1849).
Október 6-án végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt.