Egyházunk egy-két hete

FOTÓ: ANDA PÉTER

Akár ökumenikus istentisztelet is lehetett volna múlt szombaton Kiskunhalason Honti Irén beiktatása, hiszen meghatóan sok református lelkipásztor és római katolikus pap ünnepelt együtt a gyülekezettel. Beillett volna ugyanakkor kórházlelkészi találkozónak is, mert az istentisztelet utáni szeretetvendégségen egy asztalnál szép számmal gyûltek össze a kórházi szolgálatban együtt munkálkodó lelkészek.

Jó hallani arról, amikor lelkész és gyülekezet egymásra talál. A most beiktatott lelkésznõ és a kiskunhalasi–tázlári gyülekezet között szinte kitapintható a szeretet és az egymáshoz való ragaszkodás.

Honti Irén régi-új lelkésze az egyházközségnek, kétszer is szolgált több éven keresztül a kiskunhalasiak között. Elõször németországi munkája, majd a kórházi lelkigondozásra kapott „olthatatlan” elhívatása miatt kellett megszakadnia a folytonosságnak. Isten most harmadszorra is egymáshoz vezette a gyülekezetet és a lelkésznõt. Az iktatás az egymás iránti elkötelezettség megpecsételése volt.

A beiktatott lelkész igehirdetésében Józs 1,9 alapján arról beszélt, hogy a bátorság ott kezdõdik, hogy igent mondunk az életre, igent mondunk arra a személyre, akik vagyunk, igent mondunk arra a feladatra, amelyet Isten elénk adott.

Honti Irén bátran vállalja a gyülekezet vezetését, pásztorolását, mert szülei arra tanították, hogy az elé kerülõ feladatot el kell végezni, bármilyen nehéz legyen is az, és mert Isten azt ígérte, hogy mindvégig vele lesz.

Lupták György, a Bács-Kiskun Megyei Egyházmegye esperese Pál apostol vallomása – „nem szégyellem az evangéliumot” (Róm 1,16) – kapcsán azt kérdezte: miért kellene szégyellni az evangéliumot? A lelkészek ne hallgassanak, hanem mondják azt, amire az embereknek igazán szükségük van: hirdessék az örömhírt!

Irén így hívogatta egyházmegyei kollégáit iktatására: „Gyertek el, mert szeretnék minél több áldást kapni!” Tizenheten álltunk az áldó lelkészek körében…

Heinemann Ildikó