Evangélikusok

Kijózanító, ébresztõ írást fedeztem fel a közelmúltban egy ellenzékiséggel aligha vádolható országos napilap Hétvége mellékletében. Néhány gondolat a megdöbbentõ kor-, illetve kórképbõl:

„Rossz idõk vannak, és nem jönnek jobbak. Magyarország a semmi ágán ül. Véget ért egy világgazdasági és világpolitikai korszak – gondolkodni és másként cselekedni kellene. (…) A sivatag terjed, az oázis ritkább. A homokviharok gyakoribbak. Az emberek egy része szoktatja magát a sivataghoz, tetszik, más része menekül, amerre tud. Ha csak menekülünk, bizonyosan magunkkal visszük a homokot az oázisba. Az oázis kertjeit mûvelni, forrásait tisztán tartani, a szabadság kis köreit teremteni és megõrizni – ehhez szenvedély és cselekvõképesség, türelem és kitartás kell.” (Lengyel László: A semmi ágán, Népszabadság, 2008. október 12.)

S tegyük hozzá: hit és reménység is kell! Hit és reménység, hogy a sivatag nem nyelheti el az oázist, hogy a homok nem tömheti el az éltetõ forrást.

Szabad bátran hinnünk, hogy az oáziskertek mûvelésében, a források tisztán tartásában, a szabadság köreinek megteremtésében és megõrzésében mi, a názáreti Mester mai tanítványai is cselekvõképesen és kitartóan részt vállalhatunk.

Apropó – Jézus tanítványai. „Ködgubában jár a November”, Szent András hava. Érdemes odafigyelnünk erre a szerény apostolra. Kevés szó esik róla az evangéliumokban, pedig ha egy kicsit utánalapozunk – elvégre a Biblia évét éljük –, meglepõ felfedezésekre bukkanunk. András Keresztelõ János tanítványi körébõl „igazolt át” magasabb osztályba, Jézus csapatába, késõbb is megõrizve elsõ mesterének alázatos útkészítõ jellegét. János evangéliuma szerint egyértelmûen András az elsõ a tanítványok sorában, hiszen õ szól Péternek, õ mutat utat: „Megtaláltuk a Messiást!” (Jn 1,41)

András az, aki a pusztában (majdnem sivatag…) egyedül veszi komolyan Jézus kemény parancsát. A Mester, megszánva az éhes, kimerült, többezres tömeget, így provokálja közönyös tanítványait: „Ti adjatok nekik enni!” (Lk 9,13) Míg a többiek kifogásokat keresnek tehetetlenségük takargatására, András felfedezi a megoldás emberi kulcsát: „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal…” – fordul Urához. Viszont kétségeit sem elhallgatva hozzáteszi: „…de mi ez ennyinek?” (Jn 6,9) A jézusi választ jól ismerjük. Vele a kevés is mindenre elegendõ…

Ugyancsak János evangélista jegyzi fel azt a fontos epizódot, amikor András, Fülöppel együtt, Jézushoz, „az oázisba” segíti a hozzá vágyakozó görögöket (Jn 12,22). Ma is sokakban él az egykori görögök vágya: „Jézust szeretnénk látni.” Vajon hányszor tudunk András alázatával útjelzõkké, idegenvezetõkké válni, akik segítségével a szomjazók, a távolról érkezõk is odatalálhatnak a Forráshoz?

Temetõjárás idején, az apostoli tanácsot követve, figyeljünk az elõttünk jártak életének végére is, és kövessük hitüket (Zsid 13,7). András apostol bizonyságtévõ életét ugyanis halálával hitelesítette. Miután a Krisztusról szóló evangéliummal végigjárta Örményország, Kurdisztán, Trákia tájait, a hagyomány szerint 60-ban Akhájában, Petra városában Aegeas római helytartó ítélõszéke elé került. A prokonzul nekiszegezte a kérdést: „Te vagy az az András, aki lerontod a bálványok templomát, és az embereket abba a babonás szektába csábítod, amelynek kiirtására a római császárok parancsot adnak?” Az egykori halász bátran válaszolt: „A római császárok még nem ismerték fel, hogy Isten Fia minden ember üdvösségéért jött el.” Ezért a bizonyságtételért az életével kellett fizetnie, átlósan összeácsolt keresztre feszítették, amelyet azóta is andráskeresztként emlegetünk.

Manapság ilyen andráskeresztek figyelmeztetik a gépjármûvezetõket a veszélyes vasúti átjárók közelségére: lassíts, állj meg! Különben elveszítheted az életedet, sõt a melletted ülõk, a reád bízottak is elpusztulhatnak! Bárcsak minket is megállítana András apostol életének és halálának üzenete!

Ezekben a napokban gyakran bolyongunk temetõi sírkeresztek komor útvesztõjében. Gyógyíthatatlannak tûnõ fájdalommal olvassuk egy-egy kereszten elõrement szerettünk drága nevét. Merítsünk erõt András utolsó földi hitvallásából! A hagyomány szerint a vértanú apostol halála elõtt ezekkel a szavakkal köszöntötte a kegyetlen kivégzõeszközt: „Üdvöz légy, szeretett kereszt! Te megkaptad az Úr tagjaitól a szépséget, és ragyogást nyertél. Mert mielõtt az Úr felszállt volna reád, a föld rémülete voltál, most azonban rajtad keresztül az én Uramhoz megyek!” (A szentek élete, 684. o., Szent István Társulat, 1984)

Andrások nyomában a Mester 21. századi követõiként mi is óvjuk az oázisokat a sivataggal szemben. Építsük a bizalom közösségeit, ahol a halál pusztaságát legyõzõ hit, reménység, szeretet lakozik, és megosztható másokkal. Ezzel is esélyt kínálva arra, hogy másoktól és önmagától sokat szenvedett földi hazánk ne érezze többé magát „a semmi ágán”, hanem végre jó Gazdára találjon…

Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület