Kultúrkörök

A Szent István által alapított székesfehérvári Szűz Mária- vagy Nagyboldogasszony-székesegyház belső terének elméleti rekonstrukciója

Halottak napja – ilyenkor eleinkre, rokonainkra, szeretteinkre emlékezünk. De az sem árt, ha e körbõl nemzeti nagyjainkat sem felejtjük ki. Például a királyainkat. Igen ám, de elõttük hol tudunk fejet hajtani? Az õ sírjaik hol domborulnak? Néhányukról tudjuk, hogy Nagyváradon vagy Bécsben nyugszanak. És mi van azokkal, akiket Székesfehérváron temettek el?

Méltatlan körülmények között tárolják hazánk egykori királyainak a székesfehérvári koronázási templom romjai közt megtalált földi maradványait. A királyok városaként emlegetett Székesfehérváron napjainkban alig akad olyan építészeti emlék, amely a település fénykorára, vagyis a Géza fejedelemtõl a török megszállásig tartó fél évezredre utalna.

Elpusztult a Szûz Mária- vagy Boldogasszony- bazilika is, ahol összesen negyvenhárom királyunk fejére helyeztek koronát. Közülük tizenötöt itt is temettek el, s csak II. Lajos tetemét szállították át utóbb Bécsbe, János királyét pedig egy másik fehérvári templomba. Ez a bazilika Magyarország jelképes hatalmi központja volt. Szent Istvántól kezdve igencsak gyakran õrizték itt a koronázási jelvényeket, ráadásul csak az a király lehetett az ország törvényes uralkodója, akit ebben a székesegyházban koronázott meg a Szent Koronával az esztergomi érsek.

A korabeli Európa egyik legnagyobb bazilikájaként említhetõ fehérvári istenházát Szent István építtette. Azért, hogy majd ide is temessék. Itt hantolták el Imre herceget is. Késõbb Könyves Kálmán király is úgy döntött, hogy itt lesz végsõ nyughelye. Példáját azután az Árpád-házi uralkodók közül többen követték. Mivel az Anjou királyok elõszeretettel hangsúlyozták a szent életû õsökhöz, vagyis az Árpád-házi királyokhoz fûzõdõ leszármazotti kapcsolatukat, testüket szintén itt kívánták elhelyeztetni. De ide, az elpusztult Boldogasszony- bazilikába temették el Mátyás királyt is.

A források szerint legalább huszonegy királyi családtag sírja is e templomban volt. Azt azonban nem lehet tudni, hány sír volt még ezeken kívül. Nem lehet tudni, mert a bazilika megsemmisült, napjainkra csak az alapjai maradtak fenn.

Milyen is lehetett ez a templom? Egy bizonyos: több mint ötszáz éven keresztül gazdagodott, és folytonosan bõvült. Magja, amelyet 997 és 1000 között István építtetett, egyhajós lehetett. Negyven méter hosszú, húsz méter széles volt, külsõ tornyok ékítették, és félköríves szentély zárta le. Alig több mint másfél évtizeddel elkészülte után még István király kezdte el a bõvítését. A templom ekkor érte el végleges, a maga korában óriási méreteit: mintegy hetvenhat méteres hosszát és harmincnyolc méteres szélességét – jóval nagyobb volt, mint a mai budai Mátyás-templom!

Azt pontosan lehet tudni, hogy a szentély elõtt, a középhajóban állt az oszlopokon emelkedõ oltár, mellette az elsõ szent király kriptája, szemközt vele a királyi trónus. Késõbb, a 14. század elején Károly Róbert építtette át, a famennyezet helyére ekkor boltozat került. Mintegy a szentély folytatásában készült el az utolsó bõvítés: oda építtette Mátyás király a saját sírkápolnáját, amely miatt egy darabon még a középkori várfalat is meg kellett bontani.

Mátyás kincstárában öt évszázad alatt rengeteg érték halmozódott fel. A király temetését elregélõ Heltai Gáspár például ezt írta: „…koronát adának fejébe, és minden királyi ékességeket rakának reá, a királyi pálcát, az ország keresztes almáját, arany tõrt, sarkantyút; és tizenkét vitéz merõ fegyverben méne elõtte, és ezek viszik vala elõtte a sok diadalmos zászlókat, és úgy vivék a testet az Bódogasszony egyházába. Utána megyen vala a fia, az Corvin János herceg, jobbfelõl mellette a pápa követe, balfelõl pedig az Hippolytus esztergomi érsek. (…) Úgy jöve a Domonkos prépost, és misét monda. Aztán Corvin János kezdte az adakozást, elõszer egy merõ arany keresztet, drágakövekkel rakatott, mely negyvenötezer forint ára vala; és egy arany medencét és arany csészékkel, arany györtyatartókat, arany kelyheket, és egy arany monstranciát, mind drágakövekkel rakattokat. Egynihány ezüst képet, és tizenkét misemondó ruhákat, minden hozzávaló szörszámokkal, kik mind gyöngyekkel és drágakövekkel be valának fûzve.”

Ennek az Európa-szerte párját ritkító gazdagságnak a török vetett véget. Bethlen Farkas erdélyi kancellártól tudjuk, hogy miként. Ezt írta: Szulejmán szultán megbízottja „elvitt mindent, minek árát remélte kikapni. Találta pedig a királyok koronáit, kormány-pálcáit, golyóit, melyeket kezökbe adni volt szokás, és melyek vagy tiszta aranyból vagy aranyozott ezüstbõl voltak készítve, ezen kívül talált aranyláncokat, nagy becsû drágaköveket a gyûrûken, s mindent legnagyobb szorgalommal Soliman számadásaiba betudott.”

Nagy Lajos sírját azonban a török valahogy megkímélte, azt a város 1602-es keresztény visszavétele után fosztották ki, mégpedig keresztény zsoldos katonák. A korabeli babona e sírgyalázás büntetésének tulajdonította, hogy a török újabb nyolcvan évre visszafoglalhatta Székesfehérvárt, s majd csak másfél évvel Buda felszabadítása után, 1688. május 19-én vonult ki. De addigra már a templomnak a romjait is alig lehetett megtalálni. Késõbb a kiépülõ új püspöki palota, majd a város épületei azt is elfedték, ami megmaradt. Új utcaszerkezet jött létre, amely a régi templom hossztengelye fölött, keresztben futott.

De mi lett a sírokkal? A templom helyén 1848. december 5-én kútjavító munkások egy nõi csontvázra bukkantak, fején korona, ujján aranygyûrû volt. A Magyar Nemzeti Múzeum szakértõi egy héttel késõbb egy férficsontvázat is találtak ugyanitt, mellette korona, amulett, uralkodói pálca, kard, feszület helyezkedett el: III. Béla és felesége sírjára bukkantak. A maradványokat 1898-ban a budai Mátyás-templomban helyezték el.

Henszlmann Imre ásatási beszámolóiból tudjuk, hogy a bazilika területén 1862-ben sikerült feltárnia Szent István és családja, Kálmán, Ulászló, Vak Béla, II. Géza, IV. István, Nagy Lajos, Mátyás király és II. Lajos sírkápolnáit. Uralkodóink csontjait a régész pontosan felcímkézte, hat faládába tette, majd átadta a polgármesteri hivatalnak. A hatóságok azonban a ládákat minden kegyeleti aktus nélkül a városi székesegyház kriptájában helyezték el, s a továbbiakban nem törõdtek velük. Amikor 1893 õszén tudományos vizsgálatok céljából Török Aurél a csontokat elkérte, már csak öt kifosztott ládát tudtak átadni neki. Addigra ismeretlenek a maradványokat összekeverték, a tudományos feljegyzéseket, magyarázó szövegeket eltüntették. Szõrén- szálán eltûnt a hatodik láda is, s azóta sem került elõ.

A késõbbi ásatások újabb csontokat hoztak felszínre, melyeket a korábbiakkal együtt a bazilika területén 1938-ban kialakított romkert betonkriptájában helyeztek el. A feljegyzések szerint a visszatemetés elõtt újabb emberi mulasztás történt, mert a vizsgálatra Budapestre szállított csontok egy altiszt hibájából összekeveredtek.

A maradványokat 1938. augusztus 13- án Shvoy Lajos megyés püspök ünnepélyesen beszentelte. A néhány évvel ezelõtti millenniumi ünnepségek során aztán új sírkamrát alakítottak ki. Királyaink csontjai jelenleg polietilén zsákokban, rozsdamentes acél ládákban nyugszanak a romkert földbe mélyített, szabályozott hõmérsékletû és ellenõrzött páratartalmú helyiségében. Az új sírkamra beszentelése katonai tiszteletadás mellett 2000. augusztus 4-én történt.

Vagyis több mint százötven évvel az elsõ magyar királysírok felfedezése után egy jelentéktelen, mindenféle ünnepélyességtõl mentes síremléképület rejti egykori uralkodóink összekeveredett csontjait. Még az sem történt meg, hogy az egy testhez tartozó csontokat szétválogatták volna. Ömlesztve vannak, pedig az antropológia tudománya ezt a szétválogatást már lehetõvé tenné. A nemzeti kegyelet pedig minimum megkövetelné.

Jezsó Ákos