Élő víz

Életünk során hányszor és hányszor találkozunk olyan dolgokkal, amelyek kötelezõek a számunkra! Iskolába kell járni, méghozzá nem is akármeddig, legalább tizenhat, illetve tizennyolc éves korunkig. Nem is olyan régen a fiúknak kötelezõ katonai szolgálatra kellett bevonulniuk. Vannak persze egyszerûbb kötelezõ dolgok, mint például jegyet váltani a villamoson. Ezekben az esetekben sohasem fontos a döntés, hiszen nem dönthetünk másképpen; csak úgy tehetünk, ahogy kötelezõ.

Mindezekkel szemben vannak olyan dolgok, amelyek nem kötelezõek a számunkra, magunk dönthetjük el, hogy mit teszünk vagy nem teszünk. A döntés a mi kezünkben van. Sorolhatnám a példákat oldalakon keresztül, de igazából most csak egyetlen dolgot említek: én dönthetem el, hogy hiszek vagy nem hiszek!

Nem kötelezõ üdvözülni! Nem kötelezõ Jézus szavai szerint élni!

A döntés az enyém, de nem szabad elfelejtenem, hogy a következménye is az enyém. Könnyen nyilatkozom ilyen bölcseket, így túl az ötvenen. De vajon akkor is így volt ez, amikor még csak ötvagy tizenöt éves voltam? Bizony nem! Akkor nem az én kezemben volt a döntés, hanem a szüleimében, és így természetesen a felelõsség is õket terhelte.

Nekik kellett arról dönteniük, hogy elvisznek-e a templomba megkeresztelni, majd késõbb gyermek-bibliaórára, konfirmációs elõkészítõre és így tovább. És ezeknek a döntéseknek sokkal bölcsebbnek kellett lenniük, mint amit ma magam megtehetek, hiszen valaki más helyett kellett választaniuk. A gyermek ezeket a lépéseket gyermekkorában nem képes maga megtenni (keresztelõ?).

Sok ilyen döntést kell meghoznunk gyermekeink helyett, gondoljunk csak az iskolaválasztásra, a sportolásra vagy akár arra, hogy milyen ruhát vegyenek fel. Ez utóbbi esetekben milyen könnyedén, magától értetõdõen döntünk: választható a ruha színe, stílusa; választható, hogy mit sportoljon a gyerek, vagy hogy melyik iskolába járjon.

És bizony nem kerülhetõ el a döntés: nekünk kell választanunk abban is, hogy keresztény (evangélikus) szellemiségben neveljük, neveltetjük-e a gyerekünket, vagy sem.

Ahogy már fentebb is írtam: Jézus útja – választható! Nem kötelezõ keresztény emberként élni! De nekünk, szülõknek kell viselnünk a döntés súlyát itt és most, kinek-kinek a maga korosztálya szerint (keresztelõ, hittan, konfirmáció és a többi).

Jó néhány generáció – elsõsorban az én korosztályom körülieké – nõtt fel úgy, hogy szinte semmilyen lehetõsége nem volt rendszeres hittantanulásra. A „vasárnapi iskolának”, ha volt egyáltalán, éppen csak az ébrentartást volt szabad szolgálnia. Inkább a családon vagy jobb esetben családokon belüli foglalkozásokra, együttlétekre hárult a hitoktatás feladata. Ezeket a hagyományokat továbbra is ápolni kell, de ma már ennél sokkal jobb a helyzet, hiszen az iskolákban a hitoktatás mint tantárgy – választható.

A döntés a tiéd, kedves szülõ! A felelõsség is, akár most, akár a gyermekeinktõl évek múlva elhangzó, esetleg számon kérõ kérdések tekintetében.

Jézus azt mondja a tanítványainak: „Menjetek el tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19) Nekünk ilyen feladatra nem kell vállalkoznunk, mindössze lehetõvé kell tennünk gyermekeink számára, hogy egyszer majd õk is választhassanak, dönthessenek mind a maguk, mind a gyermekeik sorsáról, éppen úgy, ahogy a mi szüleink is dönteni tudtak.

Bak Péter