Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 48 - Templomszentelési hálaadó istentisztelet Terényben

Egyházunk egy-két hete

Templomszentelési hálaadó istentisztelet Terényben

FOTÓ: CZÖNDÖR ISTVÁN
A terényi evangélikus gyülekezetben 1910 óta a Szentháromság ünnepe utáni utolsó vasárnapon tartják a templom felszentelésének az ünnepét. November 23- án, vasárnap dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke egy kívül-belül felújított templomban hirdethette Isten igéjét.

Idén kettõs ünnepre gyûltek össze örök élet vasárnapján a Nógrád megyei település evangélikusai, akik közül sokan ezúttal is népviseletben érkeztek lelki hajlékukba. 1910-ben ezen a vasárnapon szentelte fel templomukat Kovács Sándor, a hajdani dunáninneni egyházkerület püspöke. A kilencvennyolc nem éppen kerek évforduló, csakhogy ez évben kívül-belül megújult templomuk építési munkálatainak befejezéséért is hálát adhattak a nemzetiségi gyökereikhez és lutheránus hitükhöz egyaránt hûséggel ragaszkodó terényiek.

A hálaadó istentiszteleten a bevezetõ zsoltár, a kollektaimádság és az ároni áldás a templomépítõk nyelvén, szlovákul hangzott Gulácsiné Fabulya Hildának, a gyülekezet egykori, az Országos Szlovák Lelkészi Szolgálat jelenlegi lelkészének a szájából.

Az ünnepi istentisztelet igehirdetési szolgálatát Fabiny Tamás Ézs 65,17–21 alapján végezte. Prédikációjában kiemelte, hogy „a mai ünnep nem a falaké, hanem a lelkeké”. Azoké a lelkeké, akik „házakat építenek, és laknak bennük”. Örüljünk, hogy nem üres az Isten háza, hanem laknak benne. „Lakozzatok Isten házában, mert itt vagytok otthon!” – mondta a püspök.

Az istentiszteleten a gyülekezet ifjúsága – Fûke Szabolcs helyettes lelkész vezetésével – énekkel és verssel dicsérte és magasztalta a közöttünk lakozó Istent.

A közgyûlésen a gyülekezet felügyelõje, Brozsó András ismertette az egyházközség történetét, majd anyagi és erkölcsi támogatásért mondott köszönetet dr. György Istvánnak, a Pénzügyminisztérium munkatársának, dr. Csepregi Andrásnak, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkársága vezetõjének, dr. Szlobodnyik András Gyõzõ vezetõ fõtanácsosnak, valamint Fáy Dániel polgármesternek. A közgyûlés végén záró köszöntésében az Északi Egyházkerület felügyelõje, Benczúr László arra kérte az egybegyûlteket, hogy miként „a templom nagy ablakai beengedik a fényt, a világosságot, mi is úgy engedjük be életünkbe a világ világosságát”.

– Czöndör –