evél&levél

Múlt heti újságunkban beszámolót olvashattak a Csepeli Evangélikus Egyházközség ünnepérõl, a nyolcvanéves templom renoválását követõ hálaadásról. Az ott elmondott köszöntõmben egy, a gyülekezet történetébõl vett gondolatot használtam fel alapul, miszerint a városi építési hatóságok annak idején nem nézték jó szemmel az aszimmetrikus templom terveit, és a gyülekezet azt ígérte, hogy megépíti majd a másik tornyot is. A templom az eredeti tervek alapján mégis csak egy toronnyal épült fel. A másik torony hiányát a pénzhiánnyal indokolták.

Ezzel kapcsolatban szóltam arról, mint az egyházmegye esperese, hogy a templom tornya az ég felé törve „Istenhez emeli a tekintetünket”, s ha a gyülekezet az ige szerint él, akkor a gyülekezet lehet a másik, élõ kövekbõl épült torony. Nem beszéltem viszont arról, hogy a tornyok ledõlhetnek. Ezért a cikkbõl most idézett, általam el nem mondott mondatot – „A kõbõl épült [torony] ledõlhet, de az élõ kövekbõl épült torony megmarad” – szeretném egy kicsit kiegészíteni.

Nem arról beszéltem, hogy a kõbõl épült toronynak mi a sorsa, hanem arról, hogy az élõ kövekbõl álló toronynak folyamatosan épülnie kell az igébõl és a szentségekbõl. Ezt az épülést szolgálták azok a lelkészek is, akiknek a hozzátartozói megjelentek a hálaadáson: Várady Lajos lelkész, akinek leánya és unokája, valamint kicsi dédunokái, illetve Mezõsi György lelkész, akinek özvegye és gyermekei voltak jelen az ünnepen. A nehéz körülmények között, karakteres munkáskerületben szolgáló lelkészek sokat tettek ott azért, hogy az evangélikus templomnak is két tornya legyen. Ha a kõbõl épült templomtornyok ledûlnének, az azt is jelezné, hogy az élõ kövekbõl épült torony is hiányzik. Egyházunkban csak a bûn, a butaság, a szervilizmus és a hitetlenség tornyának a ledûlésérõl vizionálhatunk, és ezért imádkozhatunk!

Tisztelettel:

Bence Imre esperes (Budapest)