Szószóró

FOTÓ: LUKÁCS GABI

Eszembe jutottál. Mint mindig, tulajdonképpen. Igen, küldök neked is egy karácsonyi képeslapot.

Pedig eltelt egy újabb év, és nem is beszéltünk egymással. Nem kerested a társaságom. Én sem a tiédet. Igazából nem is tudom, jól teszem-e, hogy írok. Talán már nem is emlékszel rám. Hiszen már nem vagyunk jóban. Ami egykor szép volt, az már a múlt. Most valami mégis arra késztet, hogy írjak neked. Hiszen karácsonykor összeérnek az egymástól eltávolodott szívek… Így hát kezembe veszem a tollat.

De mit is írjak? Áldott és békés karácsonyt kívánok… Nem, ez túl sablonos, száraz. Tovább írok. Így már barátságosabb lesz. Leírom, mi történt velem az elmúlt idõben. Írok és írok, és közben azt gondolom: minek is írok annyit, hiszen lehet, hogy az egész hiábavaló. Csak nevetségessé teszem elõtted magam.

Leteszem a tollam. Nem tudom folytatni az írást. Felhívlak inkább telefonon! Igen, az lesz a legjobb. Nekem boldogság lenne tudni, mi van veled. Fölkelek az asztal mellõl. A telefonhoz indulok, de aztán szépen lassan mégis visszakanyarodom az asztalomhoz. No nem, mégsem. Inkább ráírom a képeslap végére, hogy hívjál te, ha van idõd. Örülnék, ha jelentkeznél.

Elkészültem. Az asztalomra teszem a lapot, de várok még pár napot a feladással. Hátha te is küldesz egyet, és akkor máris válaszolhatok neked. Így könynyebb lenne minden.

De nem, nem jön tõled semmi. Csak telnek-múlnak a napok. Lassan itt a karácsony. Ha még ma feladnám a lapot, már csak az ünnepek után kapnád meg. Az meg hogyan nézne ki! Na jó, széttépem. Ennek semmi értelme. Hagyjuk. De buta is vagyok!

Az ünnepi készülõdés közben megint csak marcangolom magam… Nézegetem a megvásárolt fenyõfát, és rád gondolok. Vajon te hogyan fogsz karácsonyozni?

Az egyik adventi vasárnap templomba megyünk a családdal. A lelkész arról beszél, hogy Isten keresi az embert. Szólongatja az ige által. Mi pedig imádságban válaszolhatunk neki. És hogy vannak olyan imádságok az életünkben, amelyek tulajdonképpen gondolatok, imasóhajok, talán ki nem mondott szavak, le nem írt sorok, és ezeket az Úristen ugyanúgy meghallgatja, mint a Miatyánkokat. „Mert az Úristen meghallgatja az igaz hívõ könyörgését.” Akit várunk, az Eljövendõ, azért jön el, hogy helyreálljon a kapcsolat Isten és ember között.

Ó, de jó! Akkor már tudom, mit kell tennem. Hazafelé, lemaradva a családtól, magamban imádkozom. Kicsit könnyes szememet kimeresztve felemelem a szürke felhõkre…

„Istenem! De régen is imádkoztam! De régen szóltam hozzád! Íme, itt vagyok, itt állok elõtted. Közeledik születésed ünnepe, szeretnék veled én is kapcsolatban lenni. Szeretnék részesülni szeretetedben, szeretném megtapasztalni, hogy énértem is megszülettél. Kérlek, Szentlelkeddel vezesd életem. Mutass utat, mutasd meg, életem merre menjen tovább.”

Szenteste délutánján megcsörrent a telefon. „Szia! Hát, karácsony van. Nem akartam, hogy az ünnep úgy teljen el, hogy ne beszéljünk egymással…”

Nagyon boldog voltam. Igazából nem is a telefonhívás miatt. Hanem annak örültem a leginkább, hogy a legfontosabb ajándékban részesülhettem: újra tudtam õszintén imádkozni.

Balog Eszter