Napról napra

Vasárnap

Tudom, hogy az én megváltóm él… Jób 19,25 (Zsid 7,25; Mt 11,2–6/7–10/; 1Kor 4,1–5; Zsolt 68,20–36) Mai igénk így folytatódik: „…és utoljára megáll a por fölött…” Károli nem tudott ellenállni a hitvallás vágyának; „porom felett megáll” – írja. Az Élõ megáll a por felett, aki én vagyok. Jézustól már azt is tudjuk, hogy ez a megállás nem a bírói ítélet magasából vizsgálja halandó életünket, hanem tele van szánalommal, könnyel és együttérzéssel. A naini ifjúnál szánakozik, Lázár sírjánál sír. Az Élõ megáll a por felett, aki én vagyok. Én az õ pora vagyok. Ezért tudom, hogy nem fúj el a szél, bármily gonosz legyen is.

Hétfo

Ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! – ezt mondják: Az élõ Isten fiai vagytok! Hós 2,1b (Róm 8,14; Mt 3,1–6; Ézs 66,1–4) Hóseás prófétának „Nem népem”-nek kellett neveznie a második gyermekét. Már volt ekkor egy lánya. Az õ neve „Nincs irgalom” volt. Isten kérésére tette mindezt, prófétai cselekedetként; az õ élete jellé vált Isten népe számára. Néha mégis arra gondolok, micsoda sorsa lehetett annak a szegény fiúnak… Vajon meg tudott-e küzdeni – késõi Jákóbként – valamiféle áldásért? Mi ezzel a névvel élünk: „Enyém vagy”, mégis milyen könnyen válunk átokká!

Kedd

Megvetett volt, és emberektõl elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerõje. Ézs 53,3 (Mk 15,17–19; Mt 3,7–12; Ézs 66,5–17) Én voltam, aki megvetettem, õ nem vet meg engem. Én voltam, aki elhagytam, õ nem hagy el engem. Én voltam fájdalmainak okozója, õ nem hagy el fájdalmaimban. Én vagyok a betegsége, õ meggyógyít engem.

Szerda

Dicsõség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Lk 2,14 (1Sám 2,30b; Lk 1,26–38; Ézs 66,18–24) Egyszer gyerekkorunkban a bátyámmal belopóztunk abba a szobába, ahol a karácsonyfa állt, és elõre megnéztük az ajándékokat. A szüleink azt mondták, elrontottuk a meglepetést. Erre az angyalénekre azonban nem tudok várni karácsonyig. Nem tudom megvárni a pásztorokat, nem tudom megvárni, amíg besötétedik. Ha az angyalok nem kiáltják, kiáltom én. Mert már ma kell ez az ég felé szálló dicsõség, és már ma kell ez a békesség.

Csütörtök

Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erõd van. Préd 9,10 (2Thessz 2,16–17; 1Thessz 5,16–24; Lk 1,1–17) A két igét ma ez a szó köti össze: erõ. Amihez erõnk van. Sokszor azt hiszem, ehhez vagy ahhoz már nincs erõm. Ahhoz, hogy megtegyünk mindent, Isten ad bátorságot, kedvet és energiát. Ez az ige hadat üzen mai lustaságomnak.

Péntek

Így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Jer 15,19a (Kol 2,6; 2Kor 1,18–22; Lk 1,18–25) Szegény Jeremiás! Elpanaszolja, hogy mennyire becsapottnak érzi magát, erre Isten azt mondja: térj meg! Nem ápolja hitetlenségét, nem gondozza magányát. De hát mit is mondhatna mást? Abból a depresszióból ez volt az egyetlen kiút. Mint ahogy talán mindenbõl, ami átok, elveszettség, magány vagy hitetlenség, ez az egyetlen kiút.

Szombat

Futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Fil 3,14 (5Móz 16,20; Jel 5,1–5; Lk 1,26–38) Szombaton inkább leállna az ember. Túl sok a hétköznapok futása, túl sok a cél, túl fáradtak vagyunk már minden újabb futáshoz, minden újabb célhoz. Akik ilyenkor kirándulni indulnak, talán mégis megértik ezt az érzést. Nem robot az, ami felé tartunk, hanem boldog fáradtság, a ránk váró nagyszerû utak, a valódi célok, távoli titkok.

Koczor Tamás