A vasárnap igéje

ÓÉVESTE – 2Kor 5,9–10

Közeledvén diákkoromban a számonkérés ideje, a féléves vizsgaidõszak, a középiskolában kiváló angolosnak számító barátom szokta volt magának követendõ jelszóként kártyán maga elé tûzni: „fair play”: csak sportszerûen, csak keményen, csak becsülettel, csak tisztán.

Közeledvén minden esztendõ múltával a végsõ számonkérés, tõlünk is „fair play”: sportszerû, kemény, becsületes, tiszta küzdelem kívántatik.

A sportszerûség elsõ követelménye a gyõzni akarás, a törekvés, a fel nem adás. Pál apostol is ezt az ókori atlétikából ismert szót alkalmazza: törekedünk. Rákényszerítjük akaratunkat a versenyt a holtponton feladni késztetõ testre, és további teljesítményre sarkalljuk. Hogy a sportszerû küzdelem tetszésére legyen annak, akinek tetszését el akarjuk nyerni. A rabszolga uráét, a keresztény ember az Úrét.

Akár idehaza, akár idegenben – olvassuk, értve a hazai pálya elõnyét és az idegenbeli hátrányát. Csakhogy e kétversnyi igébõl nem derül ki, a földi-e a honi pálya vagy a mennyei? Mindkettõn megkívántatik az Úr kedvére való versenyzés. (Úgy tûnik, Pál apostol szóhasználatában a halál nem egyszerûen a lélek álma. A humánum „magja” a halálban is aktív…)

Nincsen verseny eredményhirdetés nélkül. Az ókori atlétának meg kellett állnia a tribün elõtt, hogy átvegye a díjat. Annak megfelelõt, ahogy versenyzett. Ahogy a vázaképek ábrázolják: meztelenül. Hogy átvegye annak jutalmát, amit az atlétika eszközével, az emberi testtel – íme, közszemlére téve –, a teste teljesítõképességét a végletekig fokozva és kihasználva elért.

Pályánkat megfutva nekünk is így kell megállnunk a tribün, a Krisztus ítélõszéke elõtt. Mert akár tudjuk, akár nem: versenyzõk vagyunk…

Az évek és vele az élet múlását, a kikerülhetetlenül közelgõ véget, majd ezt követõen a „tribün” elõtti kötelezõ megjelenést a versenybíró mindenen átható, lemeztelenítõ tekintete elõtt vagy beletörõdéssel, vagy erõltetett búfelejtéssel szokták várni. Ettõl hangos a szilveszteri éjszaka. Felejtenénk, hiszen dolgainkról kiderül a valódi értékük…

Pál apostol szóhasználatából kitûnik, hogy amíg élünk, nemcsak testben élünk, de „test által” cselekszünk. A test tehát eszköz, a testben való élet pedig lehetõség. Az eszköz önmagában morális szempontból semleges. A test is az. Tehetetlen. Hogy minek eszközévé válik, az azon múlik, kinek a kezében van.

Lehet a Szentlélek temploma. A Lélek munkálja, hogy Krisztusban higygyünk, és õt kövessük. A test, azaz az ember így Krisztus szolgájaként cselekszik, cselekszi a jót… Eszköze az istenképûségnek, a szeretetnek: két egymást szeretõ ember összetartozásának, eszköze az élet továbbadásának, eszköze a ránk bízottakról való gondoskodásnak; eszköze a kenyérkeresetnek, és eszköze a simogatásnak. Eszköze a teremtett világ kincsei felelõs kiaknázásának és használatának. Eszköze a megbocsátásnak és eszköze a kereszthordozásnak. Az atlétának az a dolga, hogy a teljesítményt a lehetõségek határáig fokozza…

De öncéllá válva a test lehet a bûn eszköze is, eszköze más ember érzelmi és fizikai kihasználásának, eszköze az élet rombolásának, más munkája meghiúsításának, eszköze a teremtett világ tönkretételének, az istenképû ember sátánivá formálásának.

A testben töltött idõ, életünk ideje ugyanígy önmagában semleges. Lehet a kegyelem ideje. Lehetõség a jóra, a Krisztus szolgálatában való sportszerû küzdelemre. És lehetõség a gonoszra, egymás károsítására.

A tribün elõtt az atléta kényszerûen elveszi erõfeszítéseinek vagy renyheségének, a pályán elért teljesítményének jutalmát. Így írja az apostol, aki egyébként testi adottságai szerint legfeljebb a paralimpián indulhatott volna… Éveknek és életnek múlása ne az életünk fogytával gazdátlanná és feleslegessé váló dolgainkra, idõvel avult teljesítményeinkre emlékeztessen minket, hanem egykori diáktársam, nem kevésbé Pál apostol sportszerû keménységére: fair play!

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, hálát adunk az elmúlt esztendõért, a kegyelem drága idejéért. Irgalmadat kérjük arra, amit elrontottunk, irgalmadat kérjük a haszontalanul elvesztegetett idõért. Erõsíts meg bennünket a hozzád méltó küzdelemre, hogy ne kelljen szégyenkeznünk, amikor a célban megállunk elõtted. Ámen.

Krähling Dániel