Keresztény szemmel

A bib­lia­ol­va­só Út­mu­ta­tó ál­tal 2009-re ki­je­lölt ige Jé­zus és a gaz­dag if­jú ta­lál­ko­zá­sá­nak vé­gén hang­zik el. Jól is­mert ez az el­be­szé­lés. Egy ro­kon­szen­ves fi­a­tal­em­ber őszin­te ér­dek­lő­dés­sel sze­ret­né meg­tud­ni az örök élet­re ve­ze­tő utat. El­is­me­rés­re mél­tó, hogy az ószö­vet­sé­gi pa­ran­cso­la­to­kat if­jú ko­rá­tól fog­va meg­tar­tot­ta. Még azért is di­csé­ret il­le­ti, hogy tud­ja, ki­hez ér­de­mes for­dul­nia.

Jé­zus – a pár­hu­za­mos már­ki tu­dó­sí­tás sze­rint – nyil­ván nem vé­let­le­nül ked­vel­te meg ezt az em­bert. Lel­ke­se­dé­se és if­jú­ko­ri tu­dás­szom­ja mu­tat­ko­zott meg ab­ban, ahogy oda­futott az ál­ta­la még nem is is­mert Mes­ter­hez. In­tel­li­gens­nek, is­ko­lá­zott­nak lát­szott. Kel­le­mes volt ve­le tár­sa­log­ni. Jé­zus kér­ges te­nye­rű ta­nít­vá­nyai mel­lé ta­lán még jól is jött vol­na egy ilyen „ér­tel­mi­sé­gi”.

Ám a Mes­ter, mint min­dig, őszin­te volt be­szél­ge­tő­part­ne­ré­vel. Nem a szá­mí­tás ve­zé­rel­te, és sem­mi­kép­pen sem tak­ti­ká­zott. Meg kel­lett mon­da­nia ne­ki, a gaz­dag em­ber­nek, hogy egy­va­la­mi meg­aka­dá­lyoz­za őt ab­ban, hogy ta­nít­vány le­gyen. Pa­ra­dox mó­don az a fo­gyat­ko­zá­sa, hogy több­le­te van.

Ed­dig nye­re­sé­ges­nek hitt vál­lal­ko­zá­sá­ról – vagy­is éle­té­ről – most azt kell meg­tud­nia, hogy va­ló­já­ban de­fi­ci­tes. Sőt mér­he­tet­le­nül el van adó­sod­va. Csőd­kö­ze­li ál­la­pot­ba ke­rült. E hír hal­la­tán na­gyon el­szo­mo­ro­dik az if­jú, ám alig­ha­nem Jé­zus is mély só­ha­jok kí­sé­re­té­ben mond­ja: „Könnyebb a te­vé­nek a tű fo­kán át­men­ni, mint a gaz­dag­nak az Is­ten or­szá­gá­ba be­jut­ni.” (Lk 18,25)

Az év igé­jét ak­kor ért­het­jük meg a ma­ga mély­sé­gé­ben, ha ér­zé­kel­jük az azt meg­elő­ző jé­zu­si mon­dat­nak, a te­vé­ről és a tű fo­ká­ról mon­dott pa­ra­do­xon­nak a je­len­tő­sé­gét. Bi­zo­nyos rab­bi­ni­kus mon­dá­sok sok szem­pont­ból ha­son­lí­ta­nak eh­hez. Egy tal­mu­di rab­bi így jel­lem­zi Is­ten min­den­ha­tó­sá­gát: „Nyis­sá­tok meg előt­tem a szí­ve­te­ket csak annyi­ra, mint egy tű fo­ka, és én olyan szé­les­re tá­rom azt, hogy sze­ke­rek is ke­resz­tül­me­het­nek raj­ta.” A ha­son­ló­ság el­le­né­re jól lát­ha­tó a kü­lönb­ség: a tal­mu­di mon­dás a mennyi­sé­gi el­len­tét­re épít, ami a ma­ga mód­ján re­á­lis is: a rés­nyi­re ki­nyi­tott aj­tót szé­les­re le­het tár­ni. Jé­zus me­ta­fo­rá­ja vi­szont a vál­lal­ko­zás le­he­tet­len­sé­gét ér­zé­kel­te­ti.

Egy má­sik ko­ra­be­li zsi­dó böl­cses­ség kép­vi­lá­ga is Jé­zus sza­va­i­ra em­lé­kez­tet, ám a fen­ti rab­bi­ni­kus sza­kasz­hoz ké­pest már pesszi­mis­tább hang­sze­re­lés­ben: „Ré­gen a ta­nít­vá­nyok szí­ve olyan volt, mint egy szé­les­re nyi­tott aj­tó, ezért a Tó­ra böl­cses­sé­ge könnyen be­me­he­tett raj­ta. Most vi­szont olyan, mint egy kes­keny aj­tó, sőt mint egy vé­kony tű fo­ka.”

Jé­zus sza­vai az­ál­tal vál­nak még ra­di­ká­li­sab­bá, hogy a te­vét ál­lít­ja szem­be a tű fo­ká­val. A kép egé­szen ab­szurd. Ho­gyan jut­hat­na át ez a nagy tes­tű ál­lat a vé­kony­ka ré­sen? Még be­le­gon­dol­ni is ne­vet­sé­ges – vagy in­kább szá­nal­mas!

Ezek a pár­hu­za­mos he­lyek se­gít­he­tik a jé­zu­si „le­he­tet­len az em­be­rek­nek” ki­fe­je­zés mé­lyebb meg­ér­té­sét.

Re­mé­nyik Sán­dor Ke­gye­lem cí­mű ver­sé­nek el­ső fe­le ép­pen er­ről szól. Az em­be­ri erő­fe­szí­tés­nek és le­he­tő­sé­gek­nek kor­lá­tai van­nak. Le­het­nek olyan élet­hely­ze­tek, ami­kor hi­á­ba a sí­rás, az át­ko­zó­dás. Ami­kor hi­á­ba fe­szí­ti meg va­la­ki kö­röm­sza­kad­tig ma­ra­dék ere­jét. Ha az imád­ság is csu­pán em­be­ri erő­fe­szí­tés, eget ost­rom­ló aka­rat, ak­kor az sem ér sem­mit. Ver­sé­ben a köl­tő így fog­lal­ja össze a csú­fos ku­dar­cot: „[…] a le­he­tet­len­ség ko­nok fa­lán / Zú­zod vé­res­re ko­po­nyád.” En­nél meg­ren­dí­tőb­ben alig­ha szem­lél­tet­het­nénk a jé­zu­si „le­he­tet­len az em­be­rek­nek” mon­da­tot.

Is­mer­jük ezt az élet­hely­ze­tet. Ami­kor ká­bán zú­gó fej­jel, ér­tet­len­ked­ve vagy ép­pen lá­za­doz­va bön­gésszük az or­vo­si di­ag­nó­zist. Ami­kor kéz­be vesszük az el­bo­csá­tás­ról szó­ló le­ve­let. Ami­kor két­ség­be­es­ve lát­juk, hogy hi­á­ba min­den em­be­ri pró­bál­ko­zás, nem tu­dunk va­la­kit a rom­lás út­já­ról le­té­rí­te­ni. Ami­kor dü­bö­rög­ve hul­la­nak a fa­gyott rö­gök a ko­por­só­ra.

„…le­he­tet­len az em­be­rek­nek” – kí­mé­let­len ez a mon­dat. De fi­gyel­jünk csak! Jé­zus nem zár­ja itt le a mon­da­tot! Mint­ha foly­tat­ná! Ez csak egy fél­mon­dat volt. Mi­lyen kár, hogy a gaz­dag if­jú már szo­mo­rú­an és két­ség­be­es­ve tá­vo­zott. Ta­lán mi, akik ma sze­ret­nénk Jé­zus ta­nít­vá­nyai len­ni, még meg­hall­juk a foly­ta­tást. Mert a po­ko­li sza­vak után mennyei üze­net kö­vet­ke­zik: „Is­ten­nek le­het­sé­ges”!

Ami Bá­bel­ben le­he­tet­len volt, az pün­kösd­kor le­het­sé­ges lett. Amit a kő­vel le­pe­csé­telt sír fe­lé bal­la­gó asszo­nyok hús­vét haj­nal­ban le­he­tet­len­nek tar­tot­tak, az az an­gya­lok szá­má­ra le­het­sé­ges volt. Ma­gun­kat sa­ját ha­junk­nál fog­va ki­húz­ni a mo­csár­ból: le­he­tet­len. De Is­ten – Lu­ther sza­vá­val – mint egy Her­ku­les, ki­emel­het min­ket on­nan. Ezo­té­ri­á­val és em­be­ri prak­ti­kák­kal le­he­tet­len, ku­ruzs­lás­sal és rá­ol­va­sás­sal le­he­tet­len, ön­szug­gesz­ti­ó­val és ön­meg­vál­tás­sal le­he­tet­len – de fe­lül­ről ka­pott se­gít­ség­gel le­het­sé­ges. „Ami le­he­tet­len az em­be­rek­nek, az Is­ten­nek le­het­sé­ges.”

Re­mé­nyik fent idé­zett ver­sé­nek má­so­dik fe­le ép­pen er­ről szól: „Ak­kor meg­nyí­lik ma­gá­tól az ég,

[…]
Ak­kor – ma­gá­tól – szű­nik a vi­har,
Ak­kor – ma­gá­tól – min­den el­csi­tul,
Ak­kor – ma­gá­tól – éled a re­mény.
Álom­fá­id­nak min­den arany­ágán Csak úgy magától – friss gyü­mölcs te­rem.

Ez a ma­gá­tól: ez a Ke­gye­lem.”

Lát­tuk, az em­ber szük­ség­sze­rű­en vé­res­re zúz­za ko­po­nyá­ját „a le­he­tet­len­ség konok fa­lán”. Krisz­tus vé­res ko­po­nyá­ja – és így a meg­vál­tás mű­ve – azon­ban vé­get ve­tett a le­he­tet­len­ség kor­sza­ká­nak, és meg­nyi­tot­ta az is­te­ni le­he­tő­ség aj­ta­ját. Ez va­ló­ban ke­gye­lem. Ad­ja Is­ten, hogy 2009 mind­annyi­unk éle­té­ben az Úr ke­gyel­mé­nek esz­ten­de­je le­gyen!

Fa­bi­ny Ta­más