A hét témája

– Azon a ka­rá­cso­nyi üd­vöz­lő­la­pon, ame­lyet az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let ne­vé­ben Ön mint fel­ügye­lő, va­la­mint a püs­pök jegy­zett, az 1341 kö­rül ké­szült po­zso­nyi mis­sale, az­az mi­se­könyv egyik ini­ci­á­lé­ja lát­ha­tó. A P be­tű­ben sze­rep­lő rajz a ka­rá­cso­nyi tör­té­ne­tet je­le­ní­ti meg. A Bib­lia évé­ben, gon­do­lom, nem volt vé­let­len ez a vá­lasz­tás.

– Va­ló­ban nem, és Ézsa­i­ás köny­vé­ből idéz­tünk hoz­zá egy mon­da­tot, a negy­ve­ne­dik rész el­ső ver­sét: „Vi­gasz­tal­já­tok, vi­gasz­tal­já­tok né­pe­met!” A nap­tá­ri esz­ten­dő egy­há­zi szem­pont­ból is fon­tos ün­nep­kö­re a ka­rá­csony, amely a Bib­lia évé­ben így kü­lö­nös hang­súlyt is kap, hi­szen ezen az ün­ne­pen Jé­zus­ban Is­ten le­ha­jolt hoz­zánk. Aho­gyan a ké­pes­la­pon is ír­tuk, az egy­re ne­he­zebb gaz­da­sá­gi hely­zet­ben és sok bi­zony­ta­lan­ság kö­ze­pet­te élünk. Az ézsa­i­á­si igé­be ka­pasz­kod­va ar­ra biz­ta­tunk min­den­kit – be­le­ért­ve sa­ját ma­gun­kat is –, hogy fo­gad­juk el mind­nyá­jan Is­ten igé­jé­nek vi­gasz­ta­lá­sát, hogy má­so­kat is vi­gasz­tal­has­sunk.

– A köny­vek köny­vé­nek üze­ne­te szá­mos ün­ne­pi és sze­mé­lyes al­ka­lom ke­re­té­ben szó­lí­tot­ta meg 2008-ban az em­be­re­ket. Fel­idéz­ne né­hány ilyet az észa­ki ke­rü­let éle­té­ből?

– Nagy öröm volt, hogy sok he­lyen sok­fé­le­kép­pen em­lé­kez­tek meg a Bib­lia évé­ről. Ke­rü­le­ti szin­ten – a dé­li­ek­hez és a nyu­ga­ti­ak­hoz ha­son­ló­an – a má­ju­si misszi­ói na­pon ná­lunk is a Szent­írás ke­rült a köz­pon­ti hely­re. Gyü­le­ke­ze­ti szin­ten ta­lán ki­emel­ném azt a bu­da­vá­ri kez­de­mé­nye­zést, hogy meg­pró­bál­ták egy esz­ten­dő alatt kö­zö­sen le­má­sol­ni a tel­jes Új­szö­vet­sé­get – en­nek év vé­gén még egy kis hí­ja volt. Tu­do­má­som sze­rint több he­lyen szer­vez­tek ki­ál­lí­tást a gyü­le­ke­ze­ti ta­gok csa­lá­di – oly­kor na­gyon ér­té­kes – Bib­li­ák­ból, il­let­ve ve­tél­ke­dő­ket bib­lia­is­me­ret­ből. De mind­eze­ken túl a leg­fon­to­sabb, hogy elő­tér­be ke­rült a köny­vek köny­vé­nek a tar­tal­ma. Vol­tak olyan he­lyek, gyü­le­ke­ze­tek, ahol tu­da­to­san elő­vet­ték és együtt gon­dol­ták át az egyes fe­je­ze­te­ket, bib­li­ai tör­té­ne­te­ket, míg más­hol prog­ram­sze­rű­en – egy ve­zér­fo­nal se­gít­sé­gé­vel – egy év alatt vé­gig­ol­vas­ták a Szent­írást.

– A 2009. esz­ten­dő egy­há­zunk­ban Szteh­lo Gá­bor-év lesz. Ön mi­ben lát­ja en­nek a je­len­tő­sé­gét?

– Ő rend­kí­vü­li em­ber volt, aki a dia­kó­ni­át nem az ak­ko­ri hi­va­ta­los ér­tel­me­zés­ben, ha­nem szó sze­rint, Is­ten szol­gá­já­nak a mód­ján gya­ko­rol­ta. Nem tett kü­lönb­sé­get hí­vő és nem hí­vő, ke­resz­tény és zsi­dó kö­zött; ar­ra tet­te fel az éle­tét, hogy akin tud, azon se­gít. Er­re szá­má­ra a leg­na­gyobb le­he­tő­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt nyílt, ami­kor gye­re­kek ezer­szám­ra ma­rad­tak szü­lők és csa­lád nél­kül. Ül­döz­ték őket, nagy szük­ség volt a meg­se­gí­té­sük­re. Ezt a szük­sé­get meg­lát­va pró­bált Szteh­lo Gá­bor se­gí­te­ni ne­kik. Sok em­ber éle­tét men­tet­te meg.

– Nagy sze­re­tet­tel me­sél ró­la – ta­lán sze­mé­lye­sen is is­mer­te?

– Igen, csa­lá­di jó ba­rá­tunk volt, ma­gam kis­gye­rek­ko­rom óta is­mer­tem. Ami­kor még az Ül­lői úton lak­tunk, gyak­ran for­dult meg ná­lunk. Em­lé­ke­im kö­zött ő úgy sze­re­pel, mint aki­nek gye­rek­ként min­dig örül­tünk: min­dig tu­dott a „nyel­vün­kön” be­szél­ni, min­dig ked­ves volt hoz­zánk. Biz­tat­ta az egész csa­lá­dot, ami­kor ne­héz­sé­gek kö­zött él­tünk… Na­gyon so­kat je­len­tett a szá­munk­ra.

Utol­já­ra egye­te­mis­ta ko­rom­ban már Svájc­ban ta­lál­koz­tam ve­le a hat­va­nas évek vé­gén, ami­kor öcsém­mel ki­ju­tot­tunk hoz­zá. Egy ön­fe­ledt na­pot tölt­het­tük el együtt – ki­rán­dul­tunk, meg­mu­tat­ta a há­zát, a pi­pa­gyűj­te­mé­nyét, amely­nek nagy ré­szét ő ma­ga fa­rag­ta.

– Mi­lyen em­ber­nek lát­ta őt?

– Örö­kö­sen te­vé­keny­ke­dő­nek, szer­ve­ző­nek. En­nek is kö­szön­he­tő, hogy annyi em­bert meg tu­dott men­te­ni, és nem csak a há­bo­rú alatt.

– Ha már a 2009. esz­ten­dő­nél tar­tunk, mik a ter­vek az észa­ki ke­rü­let­ben?

– A sok kö­zül ta­lán most csak egyet emel­nék ki. Ná­lunk im­már ha­gyo­mánnyá vált, hogy min­den év­ben össze­hív­juk a ke­rü­let te­rü­le­tén élő azo­nos fog­lal­ko­zá­sú evan­gé­li­ku­so­kat – 2007-ben pol­gár­mes­te­rek, ta­valy tu­dó­sok és mű­vé­szek gyűl­tek össze, hogy kö­tet­len for­má­ban is­mer­ked­je­nek egy­más­sal, míg idén az evan­gé­li­kus or­vo­so­kat vár­juk már­ci­us 5-re a püs­pö­ki hi­va­tal­ba. A szer­ve­zés meg­könnyí­té­se ér­de­ké­ben ja­nu­ár 5-ig vár­juk a vissza­jel­zé­se­ket a rész­vé­te­li szán­dék­ról az esza­ki.ke­ru­let@lu­the­ran.hu e-mail cí­men vagy a 20/824-4111-es mo­bil­szá­mon.

– Ne fe­jez­zük be a be­szél­ge­tést anél­kül, hogy meg­kér­dez­zem: mit üzen fel­ügye­lő úr szá­má­ra az év igé­je?

– A Lu­kács evan­gé­li­u­má­ban ta­lál­ha­tó vers egy Jé­zus ál­tal mon­dott pél­dá­zat „csat­ta­nó­ja”. Üze­ne­te az, hogy üd­vö­zü­lé­sünk csak­is Is­ten ke­gyel­mi aján­dé­ka. A glo­ba­li­zált vi­lág 2008-as gaz­da­sá­gi vál­sá­ga le­gyen fi­gyel­mez­te­tés ar­ra, hogy az em­ber el­tá­vo­lod­va Is­ten­től a sa­ját rom­lá­sát idé­zi csak elő. 2009-ben en­ged­jük ma­gunk­hoz kö­zel, ne akar­juk el­ta­szí­ta­ni a min­ket sze­re­tő és ne­künk re­mény­sé­get adó Urat! Ezt az üze­ne­tet kell köz­ve­tí­te­nünk szol­gá­la­tunk­kal a kö­vet­ke­ző esz­ten­dő­ben és az után is.

Bo­da Zsu­zsa