Kultúrkörök

A ter­mé­szet meg­is­me­ré­sé­nek vá­gya, il­let­ve az egyes tu­do­mány­ágak mű­ve­lé­sé­hez va­ló ér­zék, úgy tű­nik, gyak­ran csa­lá­don be­lül, akár nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re is örök­lőd­het – mint szá­mos ma­gyar tu­dós­di­nasz­tia tag­jai, így a két­száz­öt­ven esz­ten­de­je szü­le­tett Ge­ner­sich Ke­resz­tély és a Ge­ner­sich fa­mí­lia ese­té­ben is jól lát­ha­tó.

Jó­mó­dú lu­the­rá­nus cip­szer ke­res­ke­dő, Ge­ner­sich Ke­resz­tély és Roy­ko An­na Zsu­zsan­na gyer­me­ke­ként 1759. ja­nu­ár 4-én szü­le­tett Kés­már­kon. (Ke­reszt­ne­vét a szlo­vák nyel­vű for­rá­sok Kris­ti­ánként em­lí­tik, a né­met és egyéb ide­gen nyel­vű for­rá­sok­ban pedig Ch­ris­ti­anként sze­re­pel.) Észa­ki szom­szé­da­ink né­met nem­ze­ti­sé­gé­ről és ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­gá­ról ál­ta­lá­ban meg­fe­led­kez­ve szlo­vák­ként em­lé­kez­nek meg ró­la, vi­szont élet­mű­vét a má­sik két nem­zet­hez ké­pest sok­kal in­kább ma­gu­ké­nak ér­zik.

Ta­nul­má­nya­it szü­lő­vá­ro­sá­ban kezd­te, majd a sze­pes­sé­gi né­me­tek­nél meg­szo­kott mó­don a ma­gyar nyelv el­sa­já­tí­tása vé­gett Deb­re­cen­ben ta­nít­tat­ták. Szű­kebb pát­ri­á­já­ba vissza­tér­ve Fel­ső­sa­jón, az ot­ta­ni lel­kész­nél foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it, a ré­gió har­ma­dik nyel­vé­vel, a szlo­vák­kal pe­dig Fel­ső­sza­ló­kon is­mer­ke­dett. Az­tán is­mét Kés­már­kon, majd Po­zsony­ban ké­pez­te ma­gát.

1778-ban be­irat­ko­zott a jé­nai egye­tem­re, majd a gött­in­ge­ni, il­let­ve az ut­rech­ti uni­ver­zi­tást lá­to­gat­ta. 1784-ben tért vissza szü­lő­ha­zá­já­ba. Elő­ször a sa­jó­gö­mö­ri gim­ná­zi­um­nak lett ta­ná­ra. Utá­na Kés­márk­ra hív­ták. 1786-ban egy­részt az ot­ta­ni evan­gé­li­kus lí­ce­um­nak lett kon­rek­to­ra – töb­bek kö­zött teo­ló­gi­át, egy­há­zi jo­got, ho­mi­le­ti­kát, fi­lo­zó­fi­át ok­ta­tott –, más­részt 1789-től a vá­ros gyü­le­ke­ze­té­nek lel­ké­szi poszt­ját is be­töl­töt­te.

Hi­va­ta­li be­osz­tá­sai mel­lett nem­csak szü­lő­vá­ro­sa pol­gá­ri és egy­há­zi vo­nat­ko­zá­sú hely­tör­té­ne­té­vel, ha­nem az egész Sze­pes­ség múlt­já­val is be­ha­tó­an fog­lal­ko­zott, il­let­ve pub­li­kált ez­zel kap­cso­la­to­san.

Ge­nersich Keresztélyt a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok lel­kes hí­ve­ként és mű­ve­lő­je­ként is szá­mon tart­ják. Több­ször be­jár­ta a Tát­ra hegy­sé­get, ku­tat­ta és több kö­tet­ben le­ír­ta föld­raj­zi és ter­mé­szet­raj­zi jel­leg­ze­tes­sé­ge­it. Mi­ne­ra­ló­gus­ként je­len­tős ás­vány­gyűj­te­ményt tud­ha­tott ma­gá­é­nak, a jé­nai mi­ne­ra­ló­gi­ai tár­sa­ság le­ve­le­ző tag­já­nak vá­lasz­tot­ta. Mind a sa­jó­gö­mö­ri kö­zép­is­ko­lá­ban, mind a kés­már­ki lí­ce­um­ban a fi­zi­ka ok­ta­tá­sa is rá há­rult. Ezek­re vo­nat­ko­zó­an több kéz­irat is fenn­ma­radt, így meg­tud­hat­juk, hogy a fi­zi­kai föld­rajz, a tes­tek ál­ta­lá­nos tu­laj­don­sá­ga­i­nak le­írá­sa, a me­cha­ni­ka, a sta­ti­ka, a hid­ro­szta­ti­ka, az akusz­ti­ka és az elekt­ro­mos­ság­tan mel­lett csil­la­gá­sza­ti kér­dé­sek­kel is fog­lal­ko­zott (me­te­o­rok­kal, égi­tes­tek hold­ja­i­val).

A Ge­ner­sich csa­lád­ta­gok kö­zül Mi­hállyal ta­lál­ko­zunk 1720-ban mint a kés­már­ki lí­ce­um egyik fi­zi­kai té­má­jú dol­go­za­tát ere­de­ti­ből má­so­ló ta­nár­ral. Ge­ner­sich Ke­resz­tély öccse, Já­nos (1761–1823) tör­té­nész, iro­dal­már, a kés­már­ki lí­ce­um rek­to­ra és a bé­csi pro­tes­táns teo­ló­gi­ai in­té­zet pro­fesszo­ra; má­sik test­vé­re, Sá­mu­el (1768–1844) kés­már­ki gyó­gyí­tó, Lő­cse vá­ros fő­or­vo­sa és bo­ta­ni­kus volt. Já­nos fia, az if­jab­bik Ge­ner­sich Já­nos ke­re­sett ügy­véd­ként, De­ák Fe­renc ba­rát­ja­ként is­mert. Já­nos uno­ká­ja, An­tal (1842–1918) kór­bonc­nok, a Szent Ist­ván Kór­ház fő­or­vo­sa, a ko­lozs­vá­ri egye­tem ta­ná­ra, a bu­da­pes­ti tu­do­mány­egye­tem tan­szék­ve­ze­tő­je, aka­dé­mi­kus. An­tal gyer­me­kei kö­zül hár­man is aty­juk pá­lyá­ját vá­lasz­tot­ták: Vil­mos (1872–1916), aki ál­ta­lá­nos or­vos­ként prak­ti­zált; az if­jab­bik An­tal (1876–1944), aki a hód­me­ző­vá­sár­he­lyi kór­ház fő­or­vo­sa, majd igaz­ga­tó­ja volt; va­la­mint Adél (1878–?) aki szem­or­vos­ként dol­go­zott.

A le­szár­ma­zot­tak kö­zött kell meg­em­lí­te­ni az 1812-ben szü­le­tett lő­csei or­vost, Je­nőt; Gusz­tá­vot (1865–1921), a Ko­lozs­vá­ron gyó­gyí­tó or­vost, egye­te­mi ta­nárt, gyer­mek­men­hely-igaz­ga­tót; An­dort, a mát­rai tü­dő­sza­na­tó­ri­u­mot 1932-ben meg­ala­pí­tó igaz­ga­tó fő­or­vost, va­la­mint az egy­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gi Kár­pát Egye­sü­let, il­let­ve Ma­gyar Tu­ris­ta Egy­let ke­re­té­ben a 19. szá­zad vé­gén és a 20. szá­zad ele­jén a Tát­ra he­gye­it já­ró Ala­dárt, a ke­res­ke­dő Emilt, a gyógy­sze­rész Jó­zse­fet és Ká­rolyt, Sán­dort és a nagy­ke­res­ke­dő Ti­va­dart.

Ge­ner­sich Ke­resz­tély 1825. már­ci­us 9-én Kés­már­kon hunyt el. Em­lé­két a Tát­ra Tar­pa­tak-völ­gyé­ben ta­lál­ha­tó Hosszú-tó to­váb­bi el­ne­ve­zé­sei – Ge­ner­sich-tó, Ge­ner­sich See – őr­zik. A Ma­gyar­or­szá­gi Kár­pát Egye­sü­let 1902-ben a ré­gi Tát­ra-ku­ta­tók em­lé­ké­re a hegy­ség lá­to­ga­tot­tabb pont­ja­in fe­ke­te már­vány­ból ké­szült – az­óta el­pusz­tult – em­lék­táb­lá­kat ál­lí­tott fel, Ge­ner­sich Ke­resz­té­lyét Bar­lang­li­ge­ten fel­avat­va. Em­lé­két mi is meg­őriz­zük.

R. N.