Élő víz

Lát­tuk az ő di­cső­sé­gét, mint az Atya egy­szü­lött­jé­nek di­cső­sé­gét, tel­ve ke­gye­lem­mel és igaz­ság­gal.” (Jn 1,14)

Új­év utá­ni hé­ten, egy­ben víz­ke­reszt he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi a test­té lett Ige vi­lá­gos­sá­gá­ban va­ló já­rás­ra buz­dí­ta­nak. „Aki se­gít­sé­gül hív­ja az Úr ne­vét, az üd­vö­zül.” (Róm 10,13; LK) Alá­zat­tal ha­gyat­koz­zunk az Úr Is­ten ve­ze­té­sé­re! „Me­ne­dé­kem vagy és vá­ram, én Is­te­nem, ben­ned bí­zom.” (GyLK 729) A ti­zen­két éves Jé­zust ag­gó­dó szü­lei csak „há­rom nap múl­va ta­lál­ták meg a temp­lom­ban”. Szá­muk­ra ért­he­tet­len vá­laszt adott: „Nem tud­tá­tok, hogy az én Atyám há­zá­ban kell len­nem?” (Lk 2,46.49), avagy – a Pro­tes­táns Mé­dia Ala­pít­vány ál­tal re­vi­de­ált Ká­ro­li-for­dí­tás sze­rint –: „Hát nem tud­já­tok, hogy ne­kem az én Atyám dol­ga­i­val kell fog­lal­koz­nom?” Lu­ther tud­ja: „Ért­sé­tek meg hát, hogy Krisz­tus nincs s nem ta­lál­ha­tó se­hol, csak ab­ban, ami az Atya dol­ga; se­hol az igén kí­vül. Egész éle­té­vel er­re akar meg­ta­ní­ta­ni.” És Urá­val együtt Já­nos is akar­ja, „hogy tud­já­tok: örök éle­te­tek van”. „Ez a bi­zony­ság­té­tel pe­dig az, hogy (…) akié a Fiú, azé az élet…” (1Jn 5,11–13) Az özön­víz vé­gén Is­ten egy­ol­da­lú, örök szö­vet­sé­get kö­tött a föld la­kó­i­val: „…szi­vár­vány­íve­met he­lye­zem a fel­hők­re…” (1Móz 9,13) Víz­ke­reszt­kor: „Há­rom cso­dá­val meg­éke­sí­tett, szent na­pot tisz­te­lünk: / E na­pon a csil­lag ve­zér­lé a böl­cse­ket Jé­zus­hoz; / E na­pon a víz bor­rá vál­to­zék a me­nyeg­ző­ben; / E na­pon Krisz­tus Já­nos­tól meg­ke­resz­tel­ke­dék, hogy min­ket üd­vö­zít­sen, al­le­lu­ja.” (GyLK 722) Epi­fá­nia a po­gá­nyok kö­zött vég­zett misszió ün­ne­pe is. A nap­ke­let­ről jött po­gány böl­csek­nek „igen nagy volt az örö­mük”. Meg­lát­ták a gyer­me­ket, és le­bo­rul­va imád­ták őt; „aján­dé­ko­kat ad­tak ne­ki: ara­nyat, töm­jént és mir­hát” (Mt 2,10.11). Ezek Jé­zus hár­mas tiszt­sé­gé­re utal­nak: ő ki­rály, fő­pap és pró­fé­ta, a meg­ígért Mes­si­ás! Pál az ő tit­kát hir­de­ti: „…a po­gá­nyok örö­kös­tár­sa­ink, ve­lünk egy test, és ve­lünk együtt ré­sze­sek az ígé­ret­ben is…” (Ef 3,6) Ők is üd­vös­ség­re hí­vat­tak el! Jé­zus Krisz­tus a vi­lág vi­lá­gos­sá­ga, és benne „az iga­zi vi­lá­gos­ság, amely meg­vi­lá­go­sít min­den em­bert, jött el a vi­lág­ba” (Jn 1,9; LK). Já­nos sze­rint két em­ber­cso­port lé­te­zik: Is­ten gyer­me­kei, akik ál­ta­la új­já­szü­let­tek, és az ör­dög gyer­me­kei, akik a bűnt cse­lek­szik. Ám­de Jé­zus „azért je­lent meg, hogy el­ve­gye a bű­nö­ket”. „Aki őben­ne ma­rad, az nem vét­ke­zik…” (1Jn 3,5.6) Is­tent sze­res­sük tel­jes szí­vünk­ből, ne pe­dig e vi­lá­got! Lu­ther ta­nít­ja: „Min­den­nél job­ban kell Is­tent fél­nünk, sze­ret­nünk s ben­ne bíz­nunk!” (Kis ká­té) „…mind­az, ami a vi­lág­ban van, a test kí­ván­sá­ga, a szem kí­ván­sá­ga és az élet­tel va­ló kér­ke­dés…” (1Jn 2,16) Ez Pál új­évi aján­la­ta: „…újul­ja­tok meg lel­ke­tek­ben és el­mé­tek­ben, ölt­sé­tek fel az új em­bert, aki Is­ten tet­szé­se sze­rint va­ló­sá­gos igaz­ság­ban és szent­ség­ben te­rem­te­tett.” (Ef 4,23–24) A vi­lá­gos­ság­ban va­ló já­rás s a bűn­bo­csá­nat kö­zöt­ti kap­cso­lat, „hogy az Is­ten vi­lá­gos­ság (…), és Jé­zus­nak, az ő Fi­á­nak vé­re meg­tisz­tít min­ket min­den bűn­től” (1Jn 1,5.7). Vi­lág vi­lá­gos­sá­ga, „gyó­gyítsd ko­nok po­gány­sá­gunk, / S mind­örök­ké té­ged ál­dunk” (EÉ 400,4).

Ga­rai And­rás