evél&levél

Ka­rá­csony két nap­ját vi­dé­ken tölt­ve két ün­ne­pi is­ten­tisz­te­let­ről sze­ret­nék tu­dó­sí­ta­ni. Ka­rá­csony el­ső nap­ján egy kis fa­lu­ból, a má­so­di­kon a szom­széd­sá­gá­ban lé­vő vá­ros­ból.

A Jé­zus szü­le­té­sét és a meg­vál­tás­sal új kor­sza­kot hir­de­tő, öröm­te­li pré­di­ká­ci­ók har­mo­ni­kus össz­hang­ban vol­tak az Út­mu­ta­tó­ban ad­vent 4. va­sár­nap­ját is fel­öle­lő ün­nep­kör ve­zér­igé­i­vel: „Örül­je­tek az Úr­ban min­den­kor! Is­mét mon­dom: örül­je­tek”, „Meg­je­lent az Is­ten üd­vö­zí­tő ke­gyel­me min­den em­ber­nek”, „Az Ige test­té lett, kö­zöt­tünk la­kott, és lát­tuk az ő di­cső­sé­gét” vagy „Meg­je­lent a mi üd­vö­zí­tő Is­te­nünk jó­sá­ga és em­ber­sze­re­te­te.” Tisz­ta öröm­hír, csu­pa ke­gye­lem- és di­cső­ség­tu­dó­sí­tás! Az ige­hir­de­tés is kü­lö­nös öröm­pá­tosszal volt te­li mind­két he­lyen.

A kis fa­lu­ban ka­rá­csony el­ső nap­já­nak is­ten­tisz­te­le­tét a gyü­le­ke­zet és a kó­rus al­ter­natim ének­lés­sel – az egyes vers­sza­ko­kat a gyü­le­ke­zet és a négy­szó­la­mú kó­rus fel­vált­va éne­kel­ve – tet­te még öröm­te­lib­bé, fel­eme­lőb­bé. A kó­rus tag­jai, akik tu­do­má­som sze­rint szent­es­te is szol­gál­tak, a gyü­le­ke­zet­tel együtt su­gár­zó öröm­mel énekeltek. A kán­tor a ki­emelt ün­nep­nek és az éne­kek­nek meg­fe­le­lő or­go­na­mű­ve­ket, hang­szí­ne­ket vá­lasz­tott a kis or­go­nán. A kö­zös­ség­épí­tés ze­nei mód­ja! A ka­rá­csony va­rá­zsát nö­ve­lő, fel­eme­lő ér­zés. Pe­dig a kán­tor­nak ér­te­sü­lé­sem sze­rint nincs is ok­le­ve­le.

A vá­ros­ban egyen­hang­szí­nek, csak hang­nem­re egyez­te­tett – az éne­kek­től, az ün­nep­kör­től hát­bor­zon­ga­tó­an ide­gen –, szín­vo­nal­ta­lan kap­ta­fa­da­ra­bok, a ko­moly­ze­ne híd alat­ti la­ko­dal­mas mu­zsi­ká­já­nak szín­vo­na­lát idé­ző ir­tó­zat ütöt­ték hát­ba az em­bert. Az úr­va­cso­ra­osz­tás alatt oly­annyi­ra gyá­szos sab­lon­mu­zsi­kák so­rát hall­hat­tuk ko­mor, sö­tét hang­szí­nek­kel, mint­ha va­la­mi gyász­is­ten­tisz­te­le­ten vet­tünk vol­na részt. A kó­rus hi­á­nyát – ha egy­ál­ta­lán van – meg sem em­lí­te­ném, ha nem olyan hely­ről len­ne szó, ahol az egy­ház­ze­nét egy­kor ne­ves ze­ne­szer­zők, or­go­nis­ták és kán­to­rok fém­je­lez­ték, ahol az egy­há­zi mu­zsi­ká­nak kü­lö­nös tra­dí­ci­ó­ja volt. A ka­rá­csony va­rá­zsát ho­má­lyo­sí­tó, le­han­go­ló ér­zés! Pe­dig a kán­tor – ér­te­sü­lé­sem sze­rint – kán­to­ri ok­le­vél­lel is ren­del­ke­zik!

„Örül­je­tek az Úr­ban…! Is­mét mon­dom: örül­je­tek”, de ne ez utób­bi pél­dá­nak, ha­nem Jé­zus szü­le­té­sé­nek, a meg­vál­tó ke­gye­lem és üd­vös­ség hí­ré­nek, va­la­mint a szom­szé­dos fa­lu pél­dá­já­nak.

Mi­cso­da kont­raszt! Mi­lyen igé­nyes­ség és igény­te­len­ség! Mily öröm­te­li és gyá­szos mu­zsi­ka! Mi­cso­da oda­fi­gye­lés és kö­zö­nyös­ség! Le­het, hogy csak láz­álom­sze­rű ví­zió volt, vagy tény­leg csak ál­mod­tam?! Örül­nék, ha így lett vol­na! Is­mét mon­dom: örül­nék!

N. N. (Tel­jes név és cím a szer­kesz­tő­ség­ben)