Kultúrkörök

Könyv­aján­ló

Ta­va­lyi ün­ne­pün­kön Sz. Bérczi Mar­git szép aján­dé­kot tett ka­rá­csony­fánk alá: Pet­rő­czy Ka­ta Szi­dó­nia élet­re­gé­nyét, mely az el­ső ma­gyar evan­gé­li­kus köl­tő­nő ha­lá­lá­nak há­rom­szá­za­dik év­for­du­ló­já­ra je­lent meg. A jó tol­lú lel­kész-író­nő mű­vét a Lu­ther Ki­adó gon­doz­ta.

Aki ol­vas­sa, nem min­den­na­pi gyöngy­sze­met tart ke­zé­ben. Meg­val­lom, ne­héz volt le­ten­nem anél­kül, hogy egy ül­tő he­lyem­ben vé­gig ne ol­vassam. Az író­nő im­po­ná­ló biz­ton­ság­gal iga­zo­dik el a ne­héz tör­té­nel­mi kor­ban, és lí­rai szép­ség­gel áb­rá­zol­ja a mély hi­tű, ne­héz sor­sú, so­kat szen­ve­dett asszony éle­tét.

A száz­öt­ven éves tö­rök ura­lom után va­gyunk, bel­ső fe­szült­sé­gek, sőt fe­le­ke­ze­tek kö­zöt­ti har­cok ter­he­lik az or­szá­got. Ez a fe­szült­ség szem­be­ál­lít egy­más­sal csa­lá­do­kat, szü­lő­ket és gyer­me­ke­ket. A köl­tő­nő há­zas­sá­ga sem bol­dog az in­ga­tag, sok­szor hűt­len fér­je mel­lett. Tra­­gé­di­áját fo­koz­za sok gyer­me­ké­nek el­vesz­té­se is.

A köl­tő­nő még­sem ke­se­re­dik el pró­ba­té­te­lei kö­zött, sőt imád­sá­ga­i­ban, ver­se­i­ben nyo­mon kö­vet­he­tő hi­té­nek el­mé­lyü­lé­se és Krisz­tus­ban va­ló meg­bé­ké­lé­se. Há­rom éne­ke éne­kes­köny­vünk­ben is meg­ta­lál­ha­tó. A könyv­ben érez­he­tő az az együtt­ér­zés, amellyel az író­nő nem­csak kö­ve­ti a köl­tő­nő sor­sát, ha­nem azo­no­sul is ve­le.

A kötetnek há­rom lek­to­ra volt, kö­zöt­tük S. Sár­di Mar­git iro­da­lom­tör­té­nész, egye­te­mi do­cens, aki a köny­vet be is mu­tat­ta me­leg sza­vak­kal. A bo­rí­tón így ír: „Mint­hogy én ma­gam épp­úgy, mint az író­nő, gyer­mek­ként is­mer­tem meg Pet­rő­czy Ka­ta Szi­dó­ni­át, […] minden­nek örü­lök, ami a köl­tő­nő em­lé­két fönn­tart­ja, is­mert­sé­gét nö­ve­li. A re­gény­nek is örül­tem. […] Fő­leg a lí­rai vo­nu­la­ta igen szép.”

Id. Fa­bi­ny Ti­bor pro­fesszor, aki már nincs köz­tünk, és aki az író­nőt sok­ban se­gí­tet­te, ezt ír­ja: „A szer­ző mély át­élés­sel írt mun­ká­ján ér­ző­dik, hogy tel­je­sen ha­tá­sa alá ke­rült a köl­tő­nő sze­mé­lyé­nek…” Ke­ve­há­zi Lász­ló sze­rint pe­dig ez­zel a könyv­vel új egy­há­zi mű­faj szü­le­tett.

Kí­vá­nom, hogy a kö­tet so­kak­nak ke­zé­be ke­rül­ve szép, új esz­ten­dőn­ket meg­ha­tá­ro­zó, örö­möt adó aján­dék le­gyen.

Ke­ve­há­zi­né Czégé­nyi Klá­ra