evél&levél

Kis­di­ák ko­rom­tól, kö­zel hét év­ti­ze­de sze­re­tek fény­ké­pez­ni. Kez­det­ben még nem vol­tak au­to­ma­ta, ha­nem csak ké­zi be­ál­lí­tá­sú fény­ké­pe­ző­gé­pek. Ezek­nél a gé­pek­nél a he­lyes tá­vol­ság-, blen­de- és ex­po­zí­ci­ós be­ál­lí­tá­sok függ­vé­nye volt a jó és hi­te­les fény­kép. A túl hosszú meg­vi­lá­gí­tá­si idő (ex­po­zí­ció) túl­sá­go­san fe­hér­ré tet­te a fel­vé­telt, a túl­sá­go­san rö­vid ex­po­ná­lá­si idő pe­dig sö­tét vagy fe­ke­te ké­pet ered­mé­nye­zett.

A fény­ké­pe­zés ha­son­la­ta ju­tott eszem­be az Evan­gé­li­kus Élet ja­nu­ár 4-i szá­má­ban meg­je­lent, Lás­sunk szí­ne­seb­ben! cí­mű írás ol­va­sá­sa­kor. Öröm­mel ol­vas­tam, és egyet­ér­tek Gáncs Pé­ter püs­pök úr so­ra­i­val, mert re­ményt ad­nak ar­ra, hogy las­san­ként el­ke­rül­het­jük a mö­göt­tünk lé­vő év­ti­ze­dek egy­sí­kú, fe­hér-fe­ke­te meg­íté­lé­sé­nek a buk­ta­tó­it.

Ah­hoz a nem­ze­dék­hez tar­to­zom, ame­lyik a „for­du­lat évé­ben” (1948-ban) kezd­te teo­ló­gi­ai ta­nul­má­nya­it. Jó fél év­szá­za­dos lel­ké­szi szol­gá­la­tom dön­tő ré­sze a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ra esett. Tu­dom, mert ma­gam is ta­pasz­tal­tam és át­él­tem, mit je­len­tett ak­kor lel­kész­nek len­ni. Úgy kell vizs­gál­ni az 1945–1990 kö­zöt­ti éve­ket, hogy se túl, se alul ne „ex­po­nál­juk” az ese­mé­nye­ket és sze­mé­lye­ket. A ha­son­la­tot ki­bont­va: nem ki­fe­hé­rít­ve, lak­koz­va, szé­pít­ve, a té­ve­dé­se­ink­ről, bű­ne­ink­ről és mu­lasz­tá­sa­ink­ról meg­fe­led­kez­ve. Sem „alul­ex­po­nál­va”: vagy­is min­dent sö­té­ten lát­va, be­fe­ke­tít­ve, a jót és az ered­mé­nye­ket el­hall­gat­va, ki­seb­bít­ve. És fő­leg nem meg­fe­led­kez­ve ar­ról, hogy Is­ten hor­do­zott ben­nün­ket ak­kor is, és fel­hasz­nál­ta sok­szor esen­dő szol­gá­la­tun­kat s oly­kor bo­tor­ká­ló lép­te­in­ket. Az anya­szent­egy­ház Ura tar­tot­ta ke­zé­ben ak­kor is az övé­it.

Egy az­óta már el­hunyt idő­sebb lel­kész test­vé­rem, aki Is­ten ál­dott esz­kö­ze volt, a rend­szer­vál­tás­kor nem kér­te – em­be­ri­leg ta­lán jo­gos – re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ját, mond­ván: „Az egy­ház­ban bűn­bá­nat­ra és bűn­bo­csá­nat­ra van szük­ség és nem re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ra.”

Jó len­ne a mö­göt­tünk lé­vő év­ti­ze­de­ket sem túl-, sem alul­ex­po­nál­va, vagy­is sem „ki­fe­hé­rít­ve”, sem a sö­té­tet még sö­té­tebb­nek lát­nunk; az len­ne a jó, ha igye­kez­nénk szí­ne­seb­ben lát­ni. A hit lá­tá­sá­val: bűn­bá­nat­tal és há­la­adás­sal.

Sár­kány Ti­bor (Kecskemét)