Oratio oecumenica

[Lel­kész:] Is­te­nünk, mennyei Atyánk, kö­szön­jük, hogy ami­kor sza­vunk a vi­lág­ban oly sok­szor sü­ket fü­lek­re ta­lál, hoz­zád még­is re­mény­ség­gel és tel­jes bi­za­lom­mal for­dul­ha­tunk örö­me­ink­kel és bá­na­tunk­kal, há­la­adá­sunk­kal és ké­ré­se­ink­kel. Hall­gass meg most min­ket, ami­kor né­ped kö­zös­sé­gé­ben eléd visszük kö­nyör­gé­se­in­ket!

[Lek­tor:] Kö­szön­jük igé­det. Ké­rünk, őrizd meg ben­nünk te­rem­tő, gond­vi­se­lő sza­va­dat, s add, hogy ez a vi­lág, amely meg­fe­led­ke­zett igéd éle­tet je­len­tő út­mu­ta­tá­sá­ról, is­mét fel­fi­gyel­jen ar­ra, hogy te meg­szó­la­ló, je­le­ket adó, utat mu­ta­tó Is­ten vagy. Így kö­nyör­günk: mentsd meg ezt a vesz­té­be ro­ha­nó vi­lá­got, add szá­má­ra a meg­té­rés és az újat kez­dés le­he­tő­sé­gét! Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Kö­szön­jük az éle­tet. Kö­nyör­günk mind­azo­kért, akik­nek az éle­tét nyo­mo­rú­ság, be­teg­ség, hi­ány vagy gyász te­szi tö­re­dé­kes­sé. Add szí­vünk­be azt a gon­dos­ko­dó sze­re­te­tet, amellyel Mes­te­rünk vé­gez­te föl­di szol­gá­la­tát. Se­gíts, hogy má­sok gond­ját ve­gyük fel, s ne a ma­gun­kén si­rán­koz­zunk. Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Kö­szön­jük, hogy né­pet vá­lasz­tot­tál ma­gad szá­má­ra. Kö­nyör­günk egy­há­za­dért. Add, hogy örül­hes­sünk a kö­zös­ség­nek, és épít­sük. Add, hogy gyó­gyít­suk ba­ja­it, és mi ma­gunk is ál­dás­sá vál­has­sunk ben­ne. Add, hogy – át­hi­dal­va a kü­lönb­sé­ge­ket – egy Atya gyer­me­ke­i­ként és sze­re­te­ted hír­vi­vő­i­ként je­len­hes­sünk meg a vi­lág­ban. Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lel­kész:] Mennyei Atyánk, Fi­ad meg­gyó­gyí­tot­ta a ka­per­na­u­mi szá­za­dos szol­gá­ját. Meg­mu­tat­ta ne­künk, hogy or­szá­god­ban nem a be­teg­ség, a fáj­da­lom és az el­mú­lás vár ránk, ha­nem a ma­ra­dan­dó öröm. Se­gíts min­ket, hogy a hit jó­ked­vé­vel és a re­mény­ség örö­mé­vel har­col­juk meg a ránk vá­ró küz­del­me­ket, meg­ma­rad­juk a ve­led va­ló imád­sá­gos pár­be­széd­ben, egy­kor pe­dig meg­ér­kez­hes­sünk or­szá­god­ba, az örök me­nyeg­ző­re. Jé­zus Krisz­tus, a mi Urunk ál­tal.

[Gyü­le­ke­zet:] Ámen.