Élő víz

Ak­kor el­jön­nek nap­ke­let­ről és nap­nyu­gat­ról, észak­ról és dél­ről, és asz­tal­hoz te­le­ped­nek az Is­ten or­szá­gá­ban. (Lk 13,29)

A víz­ke­reszt ün­ne­pe utá­ni har­ma­dik hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igéi a vi­lág­misszió táv­la­tát tár­ják elénk, és a hit és hi­tet­len­ség pél­dá­i­val hir­de­tik: a nem zsi­dó né­pek is Is­ten or­szá­gá­nak a la­kói lesz­nek, mert Is­ten sze­re­te­te szá­muk­ra is Jé­zus Krisz­tus­ban lett lát­ha­tó­vá, aki vi­lá­gos­sá­gul jött el e vi­lág­ba, és éle­tet ho­zott az em­be­rek­nek. „Már fény­lik az iga­zi vi­lá­gos­ság, és aki sze­re­ti az ő em­ber­tár­sát, az a vi­lá­gos­ság­ban ma­rad.” (1Jn 2,8.10; LK) „Vi­gad­ja­tok, iga­zak, az Is­ten­ben! Ural­ko­dik az Úr!” (GyLK 736,1) Jé­zus ki­rá­lyi ural­ma e ket­tős gyó­gyí­tás­ban is meg­nyil­vá­nul, s a hit győ­zel­mét is lát­juk, mert a fer­tő­ző lep­rá­ból, a bé­na­ság­ból em­be­ri­leg nem volt gyó­gyu­lás. Ó, „Uram, ha aka­rod, meg­tisz­tít­hatsz”! Jé­zus meg­érin­tet­te a lep­rást: „Aka­rom. Tisz­tulj meg!” A ka­per­na­u­mi szá­za­dos szol­gá­ját sza­vá­val, igé­jé­vel gyó­gyí­tot­ta meg. „…csak egy szót szólj, és meg­gyó­gyul a szol­gám.” Ezen el­cso­dál­koz­va Jé­zus ezt mond­ta: „Menj el, és le­gyen a te hi­ted sze­rint.” (Mt 8,2.3.8.13) Lu­ther sze­rint „e tör­té­net két­fé­le, il­let­ve ket­tős cso­dá­ról szól. Egyi­ket Krisz­tus te­szi, má­si­kat a szá­za­dos. Jé­zus ér­tünk tett ilyen cso­dát; és a szá­za­dos hi­tét azért di­csér­te meg, mert cso­dák cso­dá­ja volt.” Pál nem szé­gyel­li a min­den em­ber­nek szó­ló evan­gé­li­um hir­de­té­sét, „hi­szen Is­ten ere­je az, min­den hí­vő­nek üd­vös­sé­gé­re, el­ső­ként zsi­dó­nak, de gö­rög­nek is” (Róm 1,16). Az Ószö­vet­ség evan­gé­lis­tá­ja sze­rint az Úr­tól ren­delt idő­ben, ama „na­pon Egyip­tom és Asszí­ria mel­lett Iz­rá­el, mint har­ma­dik or­szág, ál­dás lesz a föl­dön”, mert imád­ják az Úr Is­tent, és „meg­tér­nek az Úr­hoz” (Ézs 19,24.22). A hit győ­zel­mé­nek cso­dá­ját lát­juk a fö­ní­ci­ai po­gány asszony éle­té­ben is. A sa­rep­tai öz­vegy az éh­ha­lál­ra ké­szült fi­á­val, még­is Is­ten igé­jé­re bíz­ta rá ma­gát, s ő pró­fé­tá­ja ál­tal ezt üzen­te: „A lisz­tes­fa­zék nem ürül ki, és az ola­jos­kor­só nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a föld­re.” (1Kir 17,14) A po­gány öz­vegy nő, a mo­á­bi­ta Ruth anyó­sá­hoz va­ló hű­sé­ge és meg­ren­dí­tő val­lo­má­sa is az Úr­ba ve­tett hit min­dent le­győ­ző ere­jét hir­de­ti: „Mert aho­vá te mégy, oda­ me­gyek… (…) Né­ped az én né­pem, és Is­te­ned az én Is­te­nem.” (Ruth 1,16) A misszi­o­ná­ri­u­sok elő­ször a pi­zi­di­ai An­ti­ó­khia zsi­na­gó­gá­já­ban hir­det­ték az üd­vös­ség igé­jét. De a zsi­dók ká­ro­mol­va el­le­nük mond­tak. Ek­kor Pál és Bar­na­bás így dön­tött: mi­vel ti el­uta­sít­já­tok Is­ten igé­jét, „íme, a po­gá­nyok­hoz for­du­lunk” (Ap­Csel 13,46)! Jé­zus Ná­zá­ret­ben nem is tett cso­dá­kat hi­tet­len­sé­gük mi­att: „…egyet­len pró­fé­ta sem ked­ves a ma­ga ha­zá­já­ban.” Ki­űz­ték őt a vá­ros­ból, hogy le­ta­szít­sák a sza­ka­dék­ba, „de Jé­zus át­ment köz­tük, és el­tá­vo­zott” (Lk 4,24.30). Örök­re jaj azok­nak, akik ki­űzik Jé­zust az éle­tük­ből, mert ki­zár­ják ma­gu­kat Is­ten or­szá­gá­ból, s nem éne­kel­he­tik az üveg­ten­ger mel­lett Mó­zes és a Bá­rány éne­két! Ve­zér­igénk ott tel­je­se­dik be, „mert a né­pek el­jön­nek mind, és le­bo­rul­nak előt­ted”, min­den­ha­tó Úr Is­ten (Jel 15,4.3)! „Lant, kürt, hár­fa zeng a menny­ben (…), Áld éne­künk, Is­ten Fia!” (EÉ 493,3)

Ga­rai And­rás